2024. május 24. péntek

máj. 24
0:24
A grúz kormányfő szerint Fico sorsával fenyegette meg őt egy uniós biztos, Várhelyi Olivér elismerte, hogy róla van szó, de félremagyarázzák a szavait (444.hu)
Valami olyasmit mondott: "Látta, mi történt Ficóval, nagyon óvatosnak kell lennie", de azt állítja, nem úgy értette.
máj. 24
3:12
Várhelyi Olivér szerint ő nem fenyegette meg a grúz elnököt (Infostart)
Az Európai Unió bővítéséért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa közleményben reagált a grúz kormányfő azon nyilatkozatára, mely szerint "egy uniós biztos a szlovák miniszterelnök elleni merénylet példájával fenyegette meg". Az uniós biztos sajnálatát fejezte ki, hogy telefonbeszélgetése egy részét kiragadták a szövegkörnyezetből.
máj. 24
3:54
Lengyelország fontolgatja, hogy beszálljon Ukrajna légvédelmébe (Infostart)
Varsóban azt mérlegelik, hogy lelőjék-e a Nyugat-Ukrajnát támadó orosz rakétákat.
máj. 24
5:30
Ez nem elírás: jön az óránkénti 7000 forintos parkolás (Infostart)
Az intézkedések a nagyobb tömegű járműveket érintik, az indoklás szerint főként a batár SUV-k miatt kellett meghozni a döntést. A párizsi városi tanács ugyanis közölte: az egyre nehezebb autók nemcsak környezetszennyezők, hanem közlekedésbiztonsági kockázatot is jelentenek.
máj. 24
5:30
Kiderült, még mindig megéri-e külföldön tankolni (ATV)
Megtörni látszik a magyar üzemanyagárak csökkenése, ami azt jelenti hogy péntektől a gázolaj ára 2 forinttal drágul. Most híradónk annak járt utána milyen különbségek vannak a magyar és a szomszédos országok közötti gázolajárakban a benzinkutakon.
máj. 24
6:06
Összeomlott egy épület Mallorcán, négyen meghaltak (Telex)
A helyszínre érkező lakostól a hatóságok teljes csendet kértek, hogy meghallják a romok alatt rekedtek hangját.
máj. 24
6:12
Egyetlen lépésre attól, hogy az ukránok amerikai fegyverekkel is támadhassák az orosz hátországot (Infostart)
Az amerikai külügyminiszter javaslatot terjesztett Joe Biden elnök elé, amelynek értelmében az ukránok az USA-tól kapott fegyverekkel is támadhatnák az orosz hátországot.
máj. 24
6:24
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A békéhez erő kell (Demokrata)
"Ausztriával nem csak határaink közösek, hanem egyformán gondolkozunk fontos kérdésekben."
máj. 24
7:00
A grúz kormányfő azt állítja, Fico példájával fenyegette meg egy magyar biztos (ATV)
Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos csütörtökön közleményben reagált a georgiai kormányfő azon nyilatkozatára, mely szerint "egy uniós biztos a szlovák miniszterelnök elleni merénylet példájával fenyegette meg". Az uniós biztos sajnálatát fejezte ki, hogy telefonbeszélgetése egy részét kiragadták a szövegkörnye
máj. 24
7:06
Ez a lengyel terv ránthatja bele a háborúba a térséget (ATV)
Lengyelország fontolgatja orosz rakéták lelövését Ukrajna területe felett saját légvédelmi eszközeivel - mondta Pawel Wronski lengyel külügyi szóvivő, akit csütörtökön idézett honlapján a Newsweek című amerikai hetilap.
máj. 24
7:30
Kokainban fuldokoltak a garnélák (Infostart)
Több mint kétszáz kilós kokainszállítmányt foglalt le a görög rendőrség Pireusz kikötővárosban - közölték a görög hatóságok csütörtökön.
máj. 24
7:30
Musk nem ért egyet a kínai elektromos autókat sújtó amerikai védővámmal (444.hu)
Pár hónapja még pont arról beszélt, hogy ha nem lesznek hasonló intézkedések, a kínai gyártók el fogják pusztítani a több ország autógyártóit.
máj. 24
7:42
"Ez rémálom" - épül a metróvonal Róma történelmi kincsei közé fúrva (Infostart)
Kevés a metróvonal az olasz fővárosban. Most épül egy új, de rendkívüli kihívásokkal kell a mérnököknek megküzdeniük.
máj. 24
8:00
Rehabra kerülnek a problematikus mackók (Infostart)
Brassó közelében építenek rehabilitációs központot a problémás medvék számára.
máj. 24
8:00
Orbán: Nem tartom logikusnak, hogy jön Oroszország és hamm, bekapja az egész nyugati világot (444.hu)
"A hadseregek hiánya vezet a háborúhoz, mert a háború oka a gyengeség, nem az erő."
máj. 24
8:00
Motorbalesetet szenvedett a cseh elnök, rövid megfigyelésre kórházba szállították (Telex)
Petr Pavel egy zárt versenypályán esett el.
máj. 24
8:24
Motorbalesetezett a cseh elnök (444.hu)
Petr Pavelt kórházba szállították.
máj. 24
8:24
Visszakoznak a franciák Új-Kaledóniában, elhalasztják a zavargásokat kiváltó reformokat (Telex)
De csak ideiglenesen, később mindenképpen bevezetik őket. Macron megígérte, hogy feloldják a rendkívüli állapotot, ha elbontják az úttorlaszokat.
máj. 24
8:48
Embertelen körülmények között raboskodnak a Hamász által fogvatartottak (HírTV)
Felvétel került nyilvánosságra azokról az izraeli túszokról, akiket több mint 200 napja tartanak fogságban a gázai övezetben.
máj. 24
8:54
Motorbalesetet szenvedett a cseh elnök (Infostart)
Petr Pavel sérülései nem súlyosak, de kórházba szállították megfigyelésre.
máj. 24
8:54
Motorbalesetet szenvedett a cseh elnök (ATV)
Petr Pavel cseh elnököt kórházba szállították, miután motorozás közben megsérült - közölte hivatala.
máj. 24
9:06
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön (Infostart)
A rendőrség közülük 38 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
máj. 24
9:18
Brutális robbanás Indiában: többen meghaltak és sok a sérült (ATV)
A csütörtökön, Mumbai egyik elővárosában, Thánában lévő gyár kazánjának felrobbanása miatt keletkezett tűz a közeli gyárakra és házakra is átterjedt. Az épületeket a robbanás lökéshulláma is megrongálta.
máj. 24
9:30
A háza elől raboltak el egy pakisztáni költőt – drámai részletek (Blikk)
Emberrablás áldozata lett egy aktivistaként is ismert költő Pakisztánban; a felesége szerint Ahmed Farhád a hírszerzést bíráló megjegyzései és emberi jogi aktivizmusa miatt tűnt el – jelentette a The Guardian című brit napilap pénteken.
máj. 24
9:42
Vége a vizsgálatnak: nem lőtték le az iráni elnök gépét (ATV)
Az IRNA iráni állami hírügynökség által is közzétett jelentésben elmondták, a helikopter végig az előre kijelölt útvonalon haladt, a pilóta pedig mintegy másfél perccel a szerencsétlenség előtt vette fel a kapcsolatot az elnöki helikopter-konvoj másik két járművével.
máj. 24
9:54
Több európai szövetségesnek tetszik Macron háborús terve (HírTV)
Egyre több ország csatlakozik a franciák elképzeléseihez az Ukrajnán belüli NATO-szerepvállalás fokozása kapcsán.
máj. 24
10:06
Kampalában és Montevideóban is terveznek szavazni magyarok (Infostart)
Még egy hétig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyékbe azok, akik az európai parlamenti (EP-) választáson Magyarország 147 külképviseletének egyikén szeretnének szavazni. Már csaknem 15 ezren szerepelnek a külképviseleti névjegyzékben.
máj. 24
10:06
Több száz Boeinget fenyegethet a levegőben történő robbanás veszélye? (Demokrata)
A javítás mintegy 698 ezer dollárba (249 millió forint) kerülne a Boeingnek.
máj. 24
10:06
Meghalt Kabosu, a Doge-mémet inspiráló kutya (Telex)
Mindenki vicces sárga kutyája 18 éves volt.
máj. 24
10:12
Több mint 100 házat temetett maga alá Pápua Új-Guineában egy földcsuszamlás (444.hu)
Egyelőre csak annyit tudni, hogy vannak áldozatok, de pontos számokat és adatokat nem közöltek.
máj. 24
10:12
A "Weber-terv" valójában a francia elnöktől származik (Demokrata)
Komoly vitára számítanak a kötelező sorkatonai szolgálat bevezetése kapcsán.
máj. 24
10:18
A merénylet árnyékában: kiderült, ki nyerné most az EP-választást Szlovákiában (Infostart)
Robert Fico szlovák miniszterelnök pártja, a Smer nyerné a Szlovákiában június 8-ára kiírt európai parlamenti választásokat az Ipsos szerint. A felmérés már a miniszterelnök ellen május 15-én elkövetett merénylet után adott válaszokat is tartalmazza. A Magyar Szövetség 4,8 százalékos eredménnyel nem tudna képviselőt juttatni Brüsszelbe.
máj. 24
10:36
Fszb vezető: Az ukrán katonai hírszerzés közvetlenül szerepet játszott a krasznogorszki támadásban (HírTV)
Moszkva továbbra sem zárja ki, hogy Kijev keze is benne volt a terrortámadásban.
máj. 24
10:36
Azerbajdzsán átvette az irányítást négy örmény település fölött (ATV)
Az azerbajdzsáni határőrség átvette az ellenőrzést négy település fölött az Örményországgal határos qazaxi körzetben a korábban kötött megállapodás alapján.
máj. 24
10:42
Ténylegesen szentté avathatják az "internet védőszentjét" (Infostart)
Carlo Acutis lehet egyben az első Y generációs szent is. Az olasz tinédzser rövid életében számítástechnikai tudásával segítette a katolikus egyházat, halála után pedig csodákat tulajdonítanak neki.
máj. 24
10:42
Elsőre azt hitte, hogy delfint lát – egyben nyelte le a cápa az ausztrál nőt (SzMo)
A támadás estéjén előkerült az úszósapkája és úszószemüvege is. A szemtanúk egy 3-4 méteres cápát láttak a vízben.
máj. 24
11:42
A srebrenicai ENSZ-határozat veszélyes ellentéteket éleszthet újra a Nyugat-Balkánon (Demokrata)
Magyarország támogatta az ENSZ Közgyűlésének határozatát – erősítette meg Szijjártó Péter.
máj. 24
11:54
Nemzetközi jogász: a palesztin állam elismerése inkább egy politikai gesztus (Infostart)
Újabb három európai ország jelentette be az önálló palesztin állam elismerését. Írország, Norvégia és Spanyolország döntött most így. Gesztus vagy bármilyen jogi következménnyel is jár a lépésük? – erről is kérdeztük Tóth Norbert nemzetközi jogászt.
máj. 24
11:54
Fontos figyelmeztetést kaptak a külhoni magyarok, közeleg a határidő (ATV)
Még egy hétig jelentkezhetnek azok, akik külképviseleten szavaznának.
máj. 24
11:54
Még zajlik a nyomozás, de az orosz titkosszolgálat már megállapította, hogy Ukrajna segítette a krasznogorszki terrortámadást (444.hu)
Az akció előkészítését nyugati szakszolgálatok segítették az FSZB szerint.
máj. 24
12:12
Reuters: Putyin kész tűzszünetet kötni Ukrajnában a jelenlegi frontvonalakon (Telex)
Egy magas rangú orosz forrás a hírügynökségnek azt mondta, hogy az orosz elnök bármeddig tudja folytatni a harcot Ukrajnában, de kész a tűzszünetre is.
máj. 24
12:18
Értesülés - Vlagyimir Putyin leállítja a háborút ebben az esetben (Infostart)
Ukrajnának egy fájó dologra kellene rábólintania ahhoz, hogy az öldöklés véget érjen.
máj. 24
12:36
Óriási fordulat az orosz–ukrán háborúban: Putyin készen áll, hogy tűzszünetet kössön Ukrajnával (Blikk)
Vlagyimir Putyin kész tűzszüneti tárgyalásokat folytatni Ukrajnával.
máj. 24
12:36
Reuters: ha Ukrajna lemond a megszállt területekről, Putyin kész a tűzszünetre (444.hu)
Ha nem, akkor addig folytatja a háborút, amíg kell.
máj. 24
12:42
Az ukránok félmilliárd dolláros tűzijátékot rendeztek az oroszoknak (Infostart)
Az orosz hadsereg legkorszerűbb légvédelmi rakétarendszerét lőtték szét az ukránok Donyeck régióban, Moszpinye település közelében.
máj. 24
12:48
Századvég: Európa nem kér a kötelező betelepítésből (Demokrata)
Tízből hat uniós polgár nem ért egyet az új migrációs paktummal.
máj. 24
12:54
Szijjártó: A srebrenicai ENSZ-határozat veszélyes ellentéteket éleszthet újra (Telex)
A külügyminiszter ezzel indokolta, hogy miért szavazott nemmel a magyar kormány a határozatról.
máj. 24
13:00
A politika teljesen polarizálttá, megosztottá vált, ez mutatkozott meg a Robert Fico elleni merényletben (HírTV)
A politika megosztottá vált, ez mutatkozott meg a Robert Fico elleni merényletben.
máj. 24
13:18
Prőhle Gergely a német EP-kampányról: ne mondjunk semmit, de úgy, mintha mondanánk valamit (Infostart)
A német politikának most nincs olyan egységes víziója, mint az ország újraegyesítésekor volt, ráadásul a politikusainak Európáról sincs kiforrott elképzelése – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Prőhle Gergely. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet programigazgatója beszélt a német gazdaság gondjairól, az AfD karanténjáról és
máj. 24
13:18
Olyan kevés rab maradt az orosz börtönökben, hogy több intézményt be kell zárni (ATV)
Az elmúlt egy évben 58 ezerrel csökkent az oroszországi börtönökben fogvatartottak száma, az ukrajnai harcokhoz való toborzási kampány miatt.

Keresés