Jövő tavasztól elektronikus belépési engedélyt kell kiváltaniuk azoknak a beutazóknak, köztük az európai uniós állampolgároknak, akik jelenleg vízum nélkül utazhatnak Nagy-Britanniába - közölte kedden a brit belügyminisztérium. A kötelem nem vonatkozik a letelepedési engedéllyel Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárokra.
Az Egyesült Államok külügyminisztere, Antony Blinken kedden bejelentette, hogy Irán a szankciók ellenére ballisztikus rakétákat küldött Oroszországnak, aki várhatóan heteken belül beveti azokat Ukrajnában. Blinken londoni sajtótájékoztatóján azt mondta, ez a lépés szélesebb értelemben is komoly veszélyt jelent Európa biztonságára nézve.
Az alaptörvényt sértőnek találta kedden a lengyel alkotmánybíróság a parlamenti alsóházban (szejm) januárban elfogadott határozatot, melynek értelmében felállították a Pegasus kémszoftver használatát vizsgáló parlamenti bizottságot.
Közösen látogat Kijevbe a héten David Lammy brit és Antony Blinken amerikai külügyminiszter. Az Oroszországnak szállított iráni rakéták miatt London, Párizs és Berlin azonnali hatályú szankciókat jelentett be Teherán ellen.