Két év alatt Venezuela a negyedik olyan orosz szövetséges, amelyet támadás ért, de Moszkva ígéretei ellenére nem tudott rajta segíteni – hívja fel a figyelmet az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Bendarzsevszkij Anton szerint a venezuelai amerikai beavatkozás is azt mutatja, hogy csökken Oroszország befolyása, ez pedig az Ukrajna elle
Három nappal az után, hogy elrabolták Venezuelából Nicolás Madurót és feleségét, úgy tűnik, ezen kívül egyelőre más nem változik az országban. A sokat szenvedett venezuelaiaknak az amerikai akciótól nem lett jobb, de legalább rosszabb sem. Ez Washington eddigi latin-amerikai beavatkozásaihoz képest pozitív mérleg.
Mette Frederiksen azután figyelmeztetett, hogy az amerikai elnök arról beszélt, az Egyesült Államoknak szüksége van Grönlandra védelmi okokból. A szigetország miniszterelnöke is egyértelművé tette, hogy nem kérnek az amerikai nyomásgyakorlásból.
Régi, szennyező erőműveket porolnak le az AI-forradalom miatt az Egyesült Államokban. Az adatközpontok rohamosan növekvő áramigénye miatt egyre több, korábban bezárásra ítélt, csak csúcsidőszakban működő fosszilis erőművet kapcsolnak vissza a hálózatra.
A kezdeményezők bocsánatkérést várnak a szlovák parlamenttől, de céljuk nem a konfrontáció, hanem annak jelzése, hogy a jogszabály súlyos hatással van a szólásszabadságra és a közéleti párbeszédre.
Az amerikai kormány nem is nagyon leplezi, hogy a venezuelai elnök elhurcolása olyan beavatkozás, amit a 19. században szoktunk meg, és ami nyíltan a nyersanyagokért, a dominanciáért történik - mondja az Amerika-szakértő, aki szerint ez az Egyesült Államokra is visszaüthet.
Jacques Moretti karrierje a 2000-es évek elején kezdett el felfelé ívelni a vendéglátásban, de közben többször is meggyűlt a baja a törvénnyel és a hatósággokal.
Mind a négy ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát a New York-i szövetségi bíróságon Nicolás Maduro. "Nem vagyok bűnös. Tisztességes ember vagyok, az országom alkotmányos elnöke" – jelentette ki. Felesége, Cilia Flores szintén tagadta a bíróság előtt, hogy bűnös lenne kokaincsempészésben. Kijelentette: "Én vagyok Venezuela first lad
Újabb számlát adtak le az ukránok, ezúttal egy 800 milliárd dollárost, ennyire lenne szükségük a következő 10 évben, hogy működtessék az országukat – közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
A tavaly elfogadott törvényjavaslat értelmében ezen a héten lép életbe Ausztráliában a korhatáros közösségi média használata. Ez egy évvel ezelőtt is nagy port kavart, most pedig teljes kétségbeesés van a fiatalok körében.
A következő 30 napban nem tartanak választásokat Venezuelában – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök. Nicolás Maduro megjelent az amerikai bíróság előtt.
Már két ciklust végigvitt, egy harmadikat viszont ezek szerint már nem vállal. A döntést a 2025-ös év nehézségeivel, valamint egy súlyos, mintegy 9 milliárd dolláros állami támogatási csalássorozattal indokolta.
A polgármester azt mondta, a településen mindössze öt fős csapat végzi az ellenőrzéseket, ami "hatalmas munka", több mint 10 ezer épületet, köztük éttermeket és szállodákat kell rendszeresen átvizsgálniuk.
Kenyértörés közelébe került Grönland és az Egyesült Államok közötti viszony: kiéleződött a párbeszéd a két ország vezetői között. Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök vasárnap a közösségi médiában üzent Washingtonnak, miután szerinte az amerikai retorika nyomásgyakorlássá, sőt célzások sorozatává vált. A kormányfő világossá tette, hogy Gr
Diplomáciai vita alakult ki Prága és Kijev között, miután az ukrán nagykövet tiltakozott a cseh képviselőház elnökének, Tomio Okamurának újévi beszéde miatt. Andrej Babiš szerint azonban az ukrán diplomata túllépte a hatáskörét. A cseh miniszterelnök arról is beszélt, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár robbantást az orosz katonai hírszerzés üg
Az uzsorakormány 2026-ban is kifosztaná az önkormányzatokat – írta Budapest főpolgármestere a Facebook-oldalán arra reagálva, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden egyeztet az önkormányzatokat érintően.
Bár a kárfelmérés még tart, várhatóan nagyon sokba fog kerülni a bajkonuri űrközpont megrongálódott indítóállásának kijavítása. Az amerikai űrügynökség jelezte: együttműködik a Roszkoszmosszal és a nemzetközi partnerekkel.
A fideszes képviselőnő (és a helyi kormánypárti városvezetés is) csendben asszisztált ahhoz, hogy közvetlenül karácsony előtt nyilvánosságra hozták, 2026-ban hatmilliárd forintot von el Miskolctól az Orbán-kormány. Ebből kapunk vissza hamarosan 235 milliót, hasonló arányban “jutalmazzák” Szirmabesenyőt és a zsolcaiakat is, de mindezt Csöbör Katalin
A legtöbb hó Bakonyban, Hárskúton esett, ott 17 centiméter vastagon hullott a csapadék. Hankó Balázs kiküldte a szakképzésben résztvevő diákokat közmunkában havat lapátolni
Az európai államok integritásának tiszteletben tartása alapvető kérdés, Grönland ügyében Dánia egész Európa szolidaritására számíthat – jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden Varsóban.