Az, hogy ott állomásozik 15 olasz, 15 francia, 15 német, úgy hangzik, mint egy klasszikus vicc kezdete – jelentette ki Guido Crosetto, hozzátéve: ezért nem küldenek katonákat Grönlandra.
2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intéz
A berlini bűnbandák külföldről toboroznak fiatal férfiakat bizonyos bűncselekmények, például erőszakos fenyegetés vagy zsarolás elkövetésére Németországban – jelentette ki Berlin rendőrfőnöke a dpa német hírügynökségnek adott interjújában szombaton.
A tömeg az amerikai nagykövetséghez vonult, miközben azt skandálták, "El a kezekkel Grönlandtól!". A dán és grönlandi vezetők is kiakadtak, szerintük a terület nem eladó.
Egy fiatal japán nő nem érezte jól magát a vőlegényével, a csetbottól kért tanácsot, végül pedig vele kezdett új virtuális párkapcsolatot. Egyesek olyan komoly érzelmeket táplálnak a fiktív párjuk iránt, hogy össze is házasodnak vele. Japánban már külön cégek szakosodtak az ilyen esküvőkre, ahol kartonbábutól VR-szemüvegig minden van. A jelenség mö
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében súlyos hiányt jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal – jelentette ki pénteken Donald Trump amerikai elnök.
A legrosszabb a helyzet a fővárosban, Kijevben és a környékén, ahol áramkimaradások voltak és sok helyen leállt a fűtés, miközben a hőmérséklet –16 Celsius-fok környékére süllyedt.
A Truth Socialön megjelent poszt szerint február 1-jétől plusz 10, majd 25 százalékos vámot kellene fizetni nyolc ország termékei után egészen addig, míg az USA nyélbe nem üti a sziget megvásárlását. Csakhogy az EU vámunió.
Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy "a Napra lehet nézni, de rád nem"? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai
Grönland fővárosában Nuukban, valamint Koppenhágában és Dánia-szerte több más településen is tüntetők ezrei tiltakoztak az ellen szombaton, hogy az Egyesült Államok kormányzata az ellenőrzése alá szeretné vonni Grönlandot.
Februárban 10 százalékkal indul a vám, ami júniusra 25-re ugrik, ha nincs alku. Az ultimátum egyértelmű: vagy amerikai lesz Grönland, vagy kereskedelmi háború kezdődik.
Az iráni légtér elkerülésére intette a légitársaságokat az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA), egy esetleges amerikai katonai akcióra hivatkozva.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kerekasztal-beszélgetésén három felvidéki szakértő próbálta feltárni, milyen célt szolgál a szlovák törvény, és hogyan reagálhat a magyar közösség.
A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kerekasztal-beszélgetésén három felvidéki szakértő próbálta feltárni, milyen célt szolgál a szlovák törvény, és hogyan reagálhat a magyar közösség.
A hetek óta tartó véres tüntetésekről eddig hallgattak, most viszont sokkoló számot közölt a legfőbb vezető. A felelősséget azonnal külföldi erőkre hárította.
Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
Az előzetes elképzelések szerint a Bizottság radikálisan átalakítaná a bővítési rendszert, lehetővé téve, hogy Ukrajna a következő években csatlakozhasson.
Keir Starmer brit miniszterelnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az Egyesült Királyságban betiltsák a közösségimédia-platformok használatát a 16 év alattiak számára. Úgy fogalmazott: minden lehetőség napirenden van, és a kormány figyelemmel kíséri az ausztráliai fejleményeket, ahol nemrég hasonló korlátozást vezettek be.
Eközben Grönlandon és Dániában utcára vonultak az Egyesült Államok ellen tiltakozni, több európai ország pedig kis számban katonákat küldött Grönlandra.
A gyors felmentő ítélet újabb vereséget jelentett az egykori Fox News műsorvezető Jeanine Pirro számára, akit Trump nevezett ki washingtoni főügyésznek.