Újabb több száz járatot töröltek hétfőn, meghosszabbítva a globális légi közlekedésben kialakult káoszt, amelyben már több százezer utas rekedt külföldön.
Iránban 555 ember halt meg az amerikai-izraeli légicsapások szombat reggeli megindulása óta – jelentette a vörösfélhold segélyszervezetre hivatkozva az iráni állami média.
Kína felszólította az iráni konfliktusban érintett feleket a katonai műveletek haladéktalan beszüntetésére és a feszültség további eszkalációjának elkerülésére – közölte Mao Ning, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
A kuvaiti védelmi minisztérium közlése szerint a zuhanást mindenki túlélte, a pilótákat kórházba szállították kivizsgálásra. Az incidensek okait közös bizottság vizsgálja az Egyesült Államokkal.
20 tevét kizártak egy ománi szépségversenyről, miután kiderült, hogy kozmetikai beavatkozásokon estek át. A teveszépségversenyeket rendszeresen rendezik meg az Öböl-államokban, és ezek jelentős kulturális presztízzsel bírnak. Ezen események a beduin örökséget ünneplik, és több ezer teve versenyez egymással több millió font értékű nyereményekért.
A ciprusi elnök is megerősítette: iráni támadás érte a szigetet, robbanás volt a szigeten található brit légi bázison. Mivel a támaszpont hivatalosan az Egyesült Királyság területe, így rögtön két ország is érintett.
Ha Irán túl hevesen támadja az amerikai erőket és az arab országokat a Közel-Keleten, az egész régió lángba borulhat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, aki szerint Irán az Öböl-menti országok elleni dróntámadásokkal és a Hormuzi-szoros lezárásával, a kőolajkereskedelem akadályozásával is feldü
Ha dinoszauruszra gondolunk, legtöbbször hatalmas, félelmetes óriások jutnak eszünkbe. Pedig volt köztük olyan is, amelyik alig volt nagyobb egy csirkénél. Argentínában most egy ilyen apró állat szinte teljes csontvázát találták meg, és a kutatók szerint ez a lelet teljesen új kérdéseket vet fel az evolúcióról.
Az ATV tudósítója, Novák András élőben számolt be arról, hogyan élik meg az izraeliek a háborút: folyamatos légiriadók, üres utcák, és egy társadalom, amely már belefáradt a háborúba, mégis egységesen áll ki a katonai fellépés mellett.
Az iráni társadalom jelentős része most támogatja a változásokat az ország élén, részben a rezsim korábbi brutalitása miatt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az amerikaiaknak biztosan vannak forgatókönyveik a rendszerváltásra, ami nagyon nehéz dolog – mint azt Irak vagy akár Magya
Az Irán ellen indított Epic Fury hadműveletet támogató három F–15E Strike Eagle típusú amerikai harci repülőgép baráti tűz miatt zuhant le Kuvaitban hétfőn. Az amerikai gépeket a kuvaiti légvédelem lőtte le tévedésből – közölte az amerikai hadsereg térségért illetékes középső parancsnoksága (CENTCOM).
A támadássorozat válasz volt a Hezbollah rakéta- és dróncsapására. Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, a libanoni fegyveres csoport "súlyos árat" fog fizetni.
Talán különös ezt mondani, de az Izraelben élőkőn egyfajta megkönnyebbülés lett úrrá. Nem a legjobb kifejezés ez persze, inkább arról lehet szó, hogy tudták: régóta benne van a levegőben, hogy előbb-utóbb kitör a háború a zsidó állam és Irán között. Szombaton pedig megindultak a rakéták.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány mindent megtesz a Közel-Keleten tartózkodó magyarok biztonsága érdekében, azonban egy rossz hírt is közölnie kellett.
Egy fiatal brit lány majdnem tönkretette a család pénzügyeit. A tinédzser ugyanis 42 ezer fontnyi – körülbelül 18 millió forintnyi – telefonszámlát halmozott fel azzal, hogy nyaralása alatt TikTok-videókat nézett.
Soha nem látott biztonsági incidens borzolta a kedélyeket a tavaly májusi pápaválasztási konklávén. Egy most megjelent könyv feltárta: az egyik bíborosnál bekapcsolt mobiltelefont találtak a külvilágtól hermetikusan elzárt Sixtus-kápolnában éppen az első szavazás előtt. A kötet emellett most először hozta nyilvánosságra a titkos szavazás pontos ada
Az Irán elleni amerikai-izraeli háború első szakasza a támadások szempontjából sikeres volt – kérdés, hogy mi következik ezután. Trump rezsimváltást akar, de katonák beküldése nélkül ezt nagyon nehéz elképzelni.
A kuvaiti légvédelem lőtte le a három amerikai F-15E vadászgépet egy iráni támadás közben. A hatfős személyzet sikeresen katapultált, közös vizsgálat indult az ügyben.
Újabb, a teheráni rezsimhez köthető célpontokra mért csapást az izraeli légierő Teheránban hétfőn – közölte az izraeli hadsereg szóvivője. A hadművelet szombati kezdete óta a hatodik hullámban végrehajtott katonai műveletben a légierő a rendszer célpontjait támadta Teherán szívében. A légierő a katonai hírszerzés irányításával indította el a csapás
Rövid idő alatt tizenkétszer kellett óvóhelyre menekülnie az ATV tudósítójának, Novák Andrásnak, aki Izraelből számol be az Irán és Izrael között kirobbant háború fejleményeiről.
Andrej Plenković az Adria-vezetéket ajánlotta fel a leállt orosz vezeték helyett. A Mol és a kormány korábban vitatta, hogy a Barátság drágább lenne, ugyanis az orosz olaj ára annyira kedvező, hogy még az alacsony horvát tranzitdíjjal is drágább lenne más forrásból rendelni.
Az amerikai–izraeli beavatkozásban megölték Irán legfelsőbb vezetőjét, amivel Oroszország fontos szövetségesét veszítette el. Mindezzel szemben Moszkvának tiltakozó közleményekre futotta. Trump globális erőpolitikája egyre inkább megmutatja, milyen korlátozottan érvényesítheti érdekeit az ukrajnai háborújába ragadt Putyin.
Románia megkezdte az Izraelből távozni akaró polgárai kimenekítését Egyiptomon keresztül, a következő napokban pedig további román csoportok evakuálását szervezik meg a Közel-Kelet más államaiból – közölte hétfőn a román kormány. A csehek négy különgépet küldenek az Ománban rekedt turistáikért, Németország Szaúd-Arábiába és Ománba küld gépeket.
A francia nukleáris erők stratégiájának újragondolásáról beszélt az elnök, szélesebb együttműködést javasolva az európai szövetségesekkel, hogy a kontinensnek önállóbb védelmi képessége legyen. Az üzenet Oroszországnak, de az Egyesült Államoknak is szólt.
Nem csupán az Irán ellen indított amerikai–izraeli háború, de annak gazdasági következményei is aggasztják Németországot. Szakértők találgatják, hogy a szombat óta tartó légicsapások, illetve az iráni válaszlépések milyen hatással lehetnek az üzemanyagárakra. Ez pedig a német gazdaságot is sújthatja.
Donald Trump amerikai elnök közölte hétfőn, hogy nagyot csalódott Keir Starmer brit miniszterelnökben a brit támaszpontok amerikai használatának kezdeti tilalma miatt. Elmondta azt is, hogy az Egyesült Államok négyheti időtartamot vett figyelembe az iráni hadműveletek tervezéséhez, bár az iráni felső vezetés tagjait a vártnál sokkal hamarabb sikerü