Csaknem 300 programmal, köztük író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja a közönséget április 21. és 24. között a Millenáris parkban a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek kiemelt vendége Szlovákia, író-díszvendége pedig a norvég Jostein Gaarder lesz - hangsúlyozta az MTI-nek Szabó Eszter fesztiváligazgató.
Ferenc pápa szombaton írja alá a családról tartott püspöki szinódust követő apostoli buzdítást, a dokumentumot húsvét után hozzák nyilvánosságra - írta a La Repubblica olasz napilap szombaton.
Új időszaki kiállítás nyílik az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) körtermében hétfőn, a bábszínházi világnapon: Az én kicsi bohócom - Mikropódium a világ körül című bábkiállítás május 30-ig látható.
A Föld órája globális környezetvédelmi akció keretében Ausztrália és Ázsia nevezetességei borultak először sötétbe szombaton. Itthon is véget ért az akció.
Az idén március 20-ra esik a Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeztető virágvasárnap, a húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kezdete.
Befejeződött a Tündérpalota több mint félmilliárd forintos energetikai felújítása Budapesten, a Könyves Kálmán körúti egykori tisztviselőtelepi főgimnázium a külsejében is megújult - közölte a műemléki épületet kezelő Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) az MTI-vel.
Különleges produkciókkal készülnek a bábszínházi világnapra a magyar nyelvű bábszínházak művészei, színművészeti egyetemek hallgatói, akik rendhagyó helyszíneken is várják a közönséget.
Az Operaház főigazgatója szeretné elérni, hogy jóval több gyerek forduljon a tánc felé, a mostaninál szélesebb utánpótlást biztosítva a Magyar Nemzeti Balettnek.
Csalással hamisították meg az Ip Man 3 hongkongi film jegyeladási adatait, hogy a forgalmazó a kínai szárazföldön éleződő belföldi piaci versenyben nagyobb publicitáshoz jusson - számolt be a helyi média.
Tizenegy országban, köztük Magyarországon is megjelent - közel egy időben - az a könyv, amely Ferenc pápa válaszait tartalmazza gyerekek hozzá írt kérdéseire.
Nyolc magyarországi étteremben is lehet francia menüsort fogyasztani hétfőn, a Gout de France (Franciaország íze) elnevezésű gasztronómiai világünnep keretében - közölte Franciaország magyarországi nagykövete az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Hollókőn szombaton kezdődik a háromnapos Húsvéti Fesztivál, a vendégek kóstolót kapnak a környék palóc gasztronómiájából, kiváló borokból és pálinkákból, a kicsiket gyermekprogramok, a nagyokat nép- és világzenei koncertek is várják.
A Budapest Park idei fellépői közül a Quimby, a Halott Pénz, a Wellhello, a Brains, a Punnany Massif, Majka és Curtis, az Irie Maffia, valamint a Vad Fruttik is csak ezen a helyszínen ad nyáron koncertet a fővárosban.
"Osztás 10x10" címmel a Szent Márton-év alkalmából novemberig látható tíz fotósorozatban mutatja be az 1700 éve született szent üzenetét a mai hétköznapokban a Pannonhalmi Főapátságban nyílt kiállítás. A részletekről Virágvölgyi István kurátor beszélt az InfoRádiónak.
Rendkívüli programsorozattal készülnek az olaszországi Velencében a városban 1516. március 29-én megnyitott gettó 500 éves évfordulójára, amelyen az antiszemitizmussal szembeni fellépést is szorgalmazni kívánják.