Több minden miatt örültem, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház A mélyben című előadását beválogatták az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjába.
Mindenki róla beszélt. Mindenki őt várta. Mindenki kíváncsi volt rá. Hat éves szünet után, 1995-ben folytatódott a világ legrégebbi, legismertebb és leghosszabb filmsorozata. Senki sem csalódott benne. James Bond és Pierce Brosnan meghódította a közönséget.
Azon a tavaszon Soós Imre már a fővárosba készülődött a felső pártvezetés által büntetőtelepnek tekintett Debrecenből. A főiskolát végezve, 1952-ben hiába remélte, hogy a Madách Színházba szerződhet, se ő, se cimborája, Szirtes Ádám nem maradhatott Pesten.
A tavalyi Magyarország Szépe győztese, Gelencsér Tímea idén zsűritagként vesz részt a legszebbek versenyén, amelyet vasárnap este élőben közvetít a Duna és a Duna World csatorna.