2017. június 7. szerda

jún. 7
7:09
Monumentális regénytermés (autopro)
Idén, ha nem is kerek évfordulóhoz, de annál szimbolikusabb sorszámhoz érkezett a legnagyobb magyarországi könyves mustra és vásár, az 1927. június 5-én Supka Géza által kezdeményezett ünnepi könyvhét. A végtelent és a dupla végtelent jelentő, a számmisztika felől is értelmezhető ­88-as ez a szám, amely a 2017. június 8. és 12. közötti programsoroz
jún. 7
11:57
Valós történelmi események díszletei (autopro)
Borbély László könyvének címe (Finita la commedia) sokat ígér, és talán egy kicsit fellengzősnek is hat – ameddig nem olvassuk el a benne található szövegeket. Mielőtt rátérnék a könyv erényeinek taglalására, el kell mondanom, hogy olvasás közben nagyon hiányoltam egy erőskezű szerkesztő meglétét, és egy korrektorét.
jún. 7
14:03
Különutak köztérképen (autopro)
Az egykori Kelet-Németország kultúrpolitikája sokkal idegenebbül állt az absztrakt képzőművészeti megnyilvánulásokhoz, mint akár a hazai szocialista hatalom, így a drezdai Karl-Heinz Adler, a műfaj meghatározó alakja sokáig csak otthonában kísérletezett a formákkal, amelyeket aztán a nyolcvanas évek elején mutatott be először önálló tárlaton. A kil
jún. 7
16:48
Szex, parti, kaland - így bulizzák végig a nyarat a magyar fiatalok a Balaton partján (Blikk)
Ha nyár, akkor Balaton! Ha fiatalok, akkor szex, buli, kaland! Magyar fiatalok Egynyári kalandját mutatta be az új magyar sorozat, amely második évadának epizódjai szombat esténként a Duna tévén láthatók.
jún. 7
17:15
Baltával követelte fizetését egy miskolci munkás (Spa Trend Online)
Kis híján megölte a főnökét.
jún. 7
17:17
Új mentőautókat állított szolgálatba az OMSZ - Fotók (Spa Trend Online)
Ónodi-Szűcs azt mondta: a kormány kiemelten kezeli a mentés helyzetét...
jún. 7
17:24
Gyász: elhunyt a népszerű gyereksorozat megalkotója (Blikk)
Brighton – Életének 67. évében, rákbetegségben elhunyt a Bodger és Badger gyerekeknek szóló sorozat megalkotója, Andy Cunningham.
jún. 7
17:30
Komolyzenei koncertek kis templomokban (Infostart)
Rendhagyó programsorozatot szerveztek a Szolnoki Szimfonikusok a karmester és karnagy mesterkurzus résztvevőivel.
jún. 7
18:06
Egyhangú támogatást kapott Jordán Tamás pályázata (Infostart)
Egyhangúlag támogatta és elfogadásra javasolta Jordán Tamás igazgatói pályázatát a Weöres Sándor Színház vezetői posztjára a színházszakmai bizottság, amely szerdán ülésezett - közölte az MTI-vel a pályázatot kiíró szombathelyi önkormányzat kommunikációs vezetője.
jún. 7
19:48
Az ex-semmi, akiből ex-valami lett - Ez volt Roger Moore! (Blikk)
Elment Roger Moore (89). A legtöbben alighanem ex-James Bondként fognak rá emlékezni. Azelőtt meg ex-Angyal volt, még előbb ex-Ivanhoe. „De még mindig jobb ex-valaminek lenni, mint ex-semminek…” – vallotta. Szó mi szó, mindhárom szerepben klasszikus lett a maga nemében. A közönség kedvence volt, a régi sorozatai – Az Angyal, Minden lében két kanál

Keresés