2017. június 7. szerda

jún. 7
2:54
Nem csak az idősek betegsége a visszeresség (WebBeteg)
Szeretnénk azt gondolni, hogy amíg az ember fiatal, esetleg még a 30-at sem érte el, addig nem kell különösebben foglalkoznia a testével, remélve, hogy az olyan problémák, mint a visszeresség, ilyenkor még elkerülik. Ám dr. Sepa György főorvos érsebész elmondta, hogy bizony nem csak az idősek lábain jelennek meg a kacskaringós, kidudorodó erek.
jún. 7
6:30
Pofonegyszerűen teheti hatékonyabbá a tanulását (Infostart)
Az érettségik, felvételik időszakában és az egyetemi, főiskolai vizsgák idején érdemes a szellemi teljesítmény mellett a fizikai aktivitásra is kiemelt figyelmet fordítani - mondta az InfoRádiónak a Magyar Diáksport Szövetség egészségvédő testmozgás osztályának vezetője.
jún. 7
7:09
Kiderült, mi lesz a nyáron az Éjjel-nappal Budapesttel (Blikk)
A hír sokaknak tetszeni fog.
jún. 7
7:21
Van néhány dolog, amire felmondás esetén figyelned kell (Femcafe)
A legtöbb ember életében eljön az idő, amikor elhatározza: felmond jelenlegi munkahelyén. Nem mindegy azonban, hogyan búcsúzunk. Szakértőnk, Őri Júlia szerint ezekre feltétlenül figyeljünk oda.
jún. 7
7:27
1 evőkanál ebből éhgyomorra, 10 perc és… Nem hittem volna néhány héttel ezelőtt, hogy a fogaim így fognak ragyogni (Blikk)
Ez maga a csoda!
jún. 7
7:29
A gyászoló apa 13 éve titokban látogatja fia sírját. Aztán egy nap sokkoló üzenet várja (Blikk)
Remegő kézzel tárcsázta a megadott számot.
jún. 7
7:42
Magas vérnyomás gyermekkorban (WebBeteg)
A magas vérnyomás gyerekeknél sok esetben nem okoz tüneteket, a betegség általában csak háziorvosi vagy óvodai, iskolai szűrővizsgálatok során, véletlenszerűen derül ki.
jún. 7
8:27
Íme, 3 egyszerű módszer, hogy lerobbanjanak rólad a pluszkilók (Ripost)
Nincs időd a mindennapi edzésre és a diétát sem tudod mindig betartani? Van megoldás! Építsd be ezt a három egyszerű tippet az életmódodba, és rendkívüli gyorsasággal indul be a fogyás. Próbáld ki!
jún. 7
8:33
Így szexelj, ha fáj a derekad - A gyógytornász tanácsa (Femcafe)
A derékfájdalom az egyik leggyakoribb mozgásszervi probléma, amellyel orvoshoz fordulunk. Az emberek 80%-a szenved élete során legalább egyszer tőle. A kín megkeserítheti életünket, megakadályozhatja hivatásunk gyakorlását, hobbink űzését, a házimunka végzését, a családunkkal, barátainkkal történő foglalatosságokat és gátat vethet az örömteli nemi
jún. 7
8:39
A legforróbb nyári trendek: ezek a bikinik hódítanak idén (Femcafe)
A Trendközelben új adásában megismerkedhetünk többek között a 2017-es bikinitrenddel, szó lesz arról, hogy milyen színek és minták hódítanak a nyári ruhadarabok esetében, valamint a személyre szabott sminktetoválás kulisszái mögé is bepillanthatunk.
jún. 7
9:09
A 4 leghatékonyabb önvédelmi sport nőknek - Így nem leszel áldozat (Femcafe)
Ha nem szeretnéd, hogy téged is felkészületlenül érjen egy-egy durva szituáció, akkor muszáj gondoskodnod magadról!
jún. 7
9:48
Ízületi gyulladás - A legfontosabb tudnivalók (WebBeteg)
Ízületi gyulladásnak nevezzük bármely ízületünk gyulladással járó megbetegedését, mely jelentkezhet heveny vagy krónikus formában, érinthet egy vagy több ízületet, kialakulhat többféle úton, azonban a végeredmény az érintett ízület(ek) duzzanatával, vörösségével, melegségével, fájdalmával és funkciójának csökkenésével járó állapot.
jún. 7
10:09
Itt az újabb fordulat, megdőltek a jóslatok! Ilyen lesz az időjárás nyáron (Blikk)
Újratervezés indul.
jún. 7
10:11
Ez a nő 40-nek néz ki, de 70 éves. Azt mondja, a fiatalságának titka EZ az élelmiszer (Blikk)
Elmondja, mit eszik, és mire figyel.
jún. 7
10:27
Végre megszületett! Megérkezett az új családtag az Éjjel-Nappal Budapest szereplőjéhez? (Blikk)
Nem a sorozatban, a való életben!
jún. 7
10:29
A fiatal fiú talált egy gyermeket elhagyatva az erdőben… aztán 58 évvel később a történet folytatódik (Blikk)
És akkor jött egy újabb esély.
jún. 7
10:45
A gyorsaság és a kedvező ár a legvonzóbb - Itthon is egyre többen használnak közösségi alkalmazást (Blikk)
- Főként a felsőfokú végzettségűek és a városlakók használják előszeretettel Magyarországon a közösségi gazdasági szolgáltatásokat – derül ki a Sharing Economy Szövetség friss felméréséből. A nem reprezentatív kutatás szerint a közösségi szolgáltatások legfőbb vonzerejének a kedvezőbb árat, a gyorsaságot és a könnyű elérhetőséget tartjuk.
jún. 7
11:27
Milliókat nyerhetsz, ha ilyen színűre fested a falakat otthon (Femcafe)
Ezek a színek jelentik az abszolút jackpotot.
jún. 7
11:30
Mi a teendő, ha valaki félrenyelt? Veszélyes lehet? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Az lenne a kérdésem, hogy miként lehetséges, hogy az ember félrenyel? Ilyenkor mi a teendő, ha egyedül vagyunk? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
jún. 7
12:33
A kamerák is lefagytak: Baukó Éva adásban tette dús kebleit a melltartóba. Brutális ahogy kinézett (Blikk)
Egy cseppet sem volt szégyenlős.
jún. 7
12:35
Hájgyilkos ételek: Lerobbantják rólad a zsírt, búcsút inthetsz a plusz kilóknak (Blikk)
Pusztítja a zsírpárnákat!
jún. 7
12:37
A pár örökbe fogad egy tündéri kiskutyát. Néhány hónap múlva sokkolja őket, ami kiderült (Blikk)
Dönteniük kellett.
jún. 7
12:42
Nyári félfás dugványozás 1x1 - képekben (Édenkert)
Evvel az egyszerű módszerrel saját magunk is szaporíthatjuk kedvenc díszcserjéinket és félfás fűszernövényeinket. Lépésről-lépésre mutatjuk a dugványozást.
jún. 7
12:51
Dohányosok figyelem! Ezzel a főzettel teljesen kipucolhatod a tüdőd... (Blikk)
Csodaszer!
jún. 7
13:09
Nagyon igaz: A számmisztika elárulja, hogy milyen foglalkozás illik hozzád... (Blikk)
Hihetetlen, hogy mennyire beletrafált!
jún. 7
13:09
Így nézne ki ma Michael Jackson, ha nem plasztikáztatta volna magát (Femcafe)
Megmutatjuk, hogy nézne ki ma az énekes, ha nem változtatott volna drasztikusan a külsején annak idején.
jún. 7
13:11
Te is kidobtad az eper szárát? Nagy hibát követtél el, erről feltétlenül tudnod kell... (Blikk)
Ezt eddig biztosan nem tudtad!
jún. 7
13:18
Bab, lencse, borsó - Ezért fontos a hüvelyes növények fogyasztása! (WebBeteg)
A hüvelyesek jó forrásai a fehérjéknek, a telítetlen zsírsavaknak, a rostoknak, és magas vitamin- és ásványianyag-tartalommal rendelkeznek. Közéjük sorolhatóak az alábbiak: bab (száraz, zöld, lóbab stb.), lencse (barna, vörös, sárga stb.), borsó (zöld, sárga, csicseri), valamint a szója. Fogyasztásuk rendszeresen, hetente minimum egyszer ajánlott.
jún. 7
13:27
Vigyázz! Ha az alábbi tünetek valamelyikét tapasztalod, baj lehet a szíveddel (Blikk)
Íme 10 markáns jel.
jún. 7
13:33
Fotókon minden idők legtragikusabb internetes rendelései (Femcafe)
Ők nagyon pórul jártak az online vásárlással.
jún. 7
13:45
Vigyázz: A hónaljfájdalom ártalmatlan betegséget, de rákot is jelezhet (Blikk)
Vedd komolyan, mert nagy baj is lehet belőle!
jún. 7
13:47
Sokkoló: Ez az apuka elárulja miért vezeti pórázon kislányát, amikor vásárolni mennek (Blikk)
Gondolkoztál már azon, hogy a gyerekedet pórázra fogd?
jún. 7
13:49
Ez a pár 1977-ben randizott először, de a férfi soha többet nem hívta a nőt. 2010-ben derült ki, hogy miért... (Blikk)
Rick nagyon félénk volt a középiskolában, így minden alkalommal, amikor ment, hogy felhívja a lányt, letette a kagylót, anélkül, hogy felhívta volna. Teltek a napok, majd a hetek és...
jún. 7
14:03
Mindjárt kapható: A levele is magas vitamintartalmú! A vérnyomást helyreteszi, a visszerek ellen is hat ez az olcsó növény (Blikk)
Ennél olcsóbb és egészségesebb növényt nem is találhatunk, a levelét is érdemes felhasználni, mert nagyon sok benne a szervezetnek fontos ásványi anyag és nyomelem is.
jún. 7
14:33
Belegondolni is szörnyű: ez történne, ha a Föld nem forogna tovább (Femcafe)
Egy katasztrófafilm jelenetei játszódnának le.
jún. 7
14:57
Leleplezték a Nagy Duett sztárjait - Brutális titkokat fecsegtek ki (Blikk)
Kemény!
jún. 7
15:00
Kullancsveszély - Sok a félreértés (WebBeteg)
A közhiedelemmel ellentétben a kullancsok nem a fákról támadják meg áldozataikat és nem is kizárólag az erdőben jelentenek veszélyt. A fűben, bokrok alacsony ágain tartózkodnak, és az arra sétáló állatok szőrébe vagy az ember ruháira akaszkodnak fel.
jún. 7
15:03
Természetességet és nosztalgiát hirdetnek az idei kert trendek (Femcafe)
Legyen az hagyományos, rusztikus vagy modern, mindenki megtalálhatja a neki tetsző változatot az idei kert trendekből. Következő termékajánlónk segít, hogy könnyebb legyen megálmodni a saját zöld birodalmad.
jún. 7
15:15
Filléres és most kapható: A gyötrő fejfájást megszünteti, az ízületi kínokat csökkenti ez a növény (Blikk)
Ennél könnyebb álmod nem is lehet, ha a párnád alá teszel belőle.
jún. 7
15:17
Elszólta magát adásban a TV2 műsorvezetője. Ilyen vallomást még nem tett (Blikk)
Mindenki nagyot nézett.
jún. 7
15:51
Ha ez a 6 állítás igaz rád, nagyobb dolgokra vagy hivatott az életben (Femcafe)
Lássuk, te is többre rendeltettél-e – íme, a 6 jel!
jún. 7
16:12
Enurézis nokturna - Amit sokan szégyellnek és elhallgatnak (WebBeteg)
Sokan szégyellik, igyekeznek titkolni, nem vagy nem időben kérnek segítséget. A titkolózás sokszor a családon belül is meg van, sőt maga gyerek is szégyelli szülei előtt a dolgot.
jún. 7
16:33
Szuper ötletek arra, hogy újrahasznosíts egy férfi inget (Femcafe)
Ki gondolta volna, hogy egy szimpla férfi ingből ilyen egyszerű és nagyszerű dolgokat lehet kreálni...
jún. 7
16:36
Tragikus magyar kilátások (Infostart)
Folyamatosan növekszik a várható élettartam Európában, és egyre kisebb a különbség a nők és férfiak várható élettartama között. Magyarországon jelenleg a várható átlagélettartam 76 év születéskor, ami 4 évvel kevesebb az OECD-átlagnál, és az egyik legalacsonyabb az OECD-országok között – derül ki a Generali Biztosító felméréséből.
jún. 7
17:30
Hüvelyszárazság és viszketés - A változókor kellemetlen tünetei enyhíthetők (WebBeteg)
A változókorral számos olyan tünet jelentkezhet a nőknél, amely negatívan hathat az életminőségükre. A problémára többféle segítség létezik.
jún. 7
19:00
Fájdalmas hólyag szindróma - Tünetek, okok és kivizsgálás (WebBeteg)
Az interstitialis cystitis - más néven fájdalmas hólyag szindróma - egy olyan krónikus állapot, melyet a kellemetlen hólyagnyomás, hólyagfájdalom és az enyhétől az erősig terjedő medencei fájdalom kombinációja jellemez.
jún. 7
20:18
Megleckézteti az államot egy jógaoktató? - Indul a per (Infostart)
Pert indít egy párizsi nő a francia állam ellen, amiért az képtelen megvédeni egészségét a légszennyezés hatásaitól.
jún. 7
20:33
Így lehet tündöklő, hibátlan bőröd alapozó nélkül is (Femcafe)
Nyáron, a döglesztő kánikulában egyébként sem tanácsos mindenféle alapozóval tömíteni a pórusainkat.
jún. 7
21:48
Az atípusos tüdőgyulladás és bakteriális kórokozói (WebBeteg)
Az otthon szerzett pneumóniákat (tüdőgyulladásokat) klinikai lefolyásuk alapján két csoportra, típusos és atípusos pneumóniákra oszthatjuk.

Keresés