Molnár T. Eszter író, költő, biológus 1976-ban született Budapesten, Németországban, Freiburg városában él. Két ifjúsági regénye és egy novelláskötete jelent meg eddig – tudjuk meg a Szabadesés című kötet hátsó füléről. Ezeknek az információknak mind jelentősége van a kiváló regény vonatkozásában, vegyük is őket sorra – vagyis dramaturgiai összevi
Gyermekelőadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, színházi előadásokkal és filmvetítésekkel gazdagítja a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) július 18. és 22. között.
Szörnyek pedig léteznek. No, nem a Loch- Ness-i szörnyre, a förtelmes havasi emberre, vagy vértől csöpögő szájú farkasemberre gondolunk, hanem a gyerekszobák sötétjében megbújó különböző színű és alakú lényekre, akik ijesztgetik a kicsiket.
A majmok legyőzték Pókembert a hétvégén az észak-amerikai mozikban: A majmok bolygója: Háború című filmre 56,5 millió dollárért (15 milliárd forintért) váltott jegyet a közönség, s ezzel a kasszasikerlista éléről leszorította a múlt héten debütált Pókember: Hazatérés című produkciót.
Az Aquincumi Múzeumban az állandó kiállítások mellett jelenleg két tárlat várja az érdeklődőket: a Titkos utakon – Sötét varázslatok Aquincumban, amely november 5-ig tekinthető meg és a Hadrianus MCM – Egy ókori karrier története, amely október végéig látható.
A 2005-ben Budapesten elhunyt, kolozsvári születésű Kolozsvári Papp László próza-, dráma-, és forgatókönyvíró a XX. század végi erdélyi magyar irodalom egyik legizgalmasabb, érthetetlen okokból kevesek előtt ismert, legendás alakja.
A Baywatch a 90-es évek kultikus tévésorozata volt, amit senki nem nézett, de mindenki látott. Egy ideje már érett a remake-je, amely a napokban került a mozikba.
Az HBO saját gyártású sorozata világméretű jelenséggé nőtte ki magát. A rajongók már nagyon várták az új évadot, amely a nagy háború eljövetelét ígéri. A hetedik évad epizódjai mától hétfő esténként láthatók!
A Titanic a mai napig a rejtélyek és legendák hajója. A világjáró kiállítás i nyitánya kapcsán sorozatunkban leválasztjuk a mítoszt, és bemutatjuk az igazi Titanic-történet egy-egy darabkáját.
A szentendreiek manapság is emlegetik azt A sevillai borbély előadást, amelyet huszonöt évvel ezelőtt játszottak a város Fő terén Kerényi Miklós Gábor rendezésében – derült ki a Co-Opera tegnapi sajtótájékoztatóján Budapesten. Ezen az eseményen nemcsak egy közelgő bemutatót harangoztak be, hanem egy új kezdeményezést is, a Co-Operát, amelynek célja
A nyár a szabadtéri programok időszaka, amikor még a kulturális feltöltődést is az árnyas fák alatt keressük. Van szívében egy csendes, eldugott park, ahol különleges élményben lehet része azoknak, akik a legmelegebb nyári hónapokban ellátogatnak ide, és részt vesznek a Benczúr Kerti Esték előadássorozatán, aminek július és augusztus havi vendége
„A divattörténet több mint 200 éve mulatságos témának, női bohóságnak számít. Az elmúlt 20-30 évben viszont, főleg angolszász területeken ,önálló tudományággá vált. Design- és kultúrtörténeti, gender-, pszichológiai, szociológiai és irodalmi elméleteket ismerve és felhasználva kutatják, hogy miért és hogyan öltözünk, és takarjuk, illetve mutatjuk m
Nélküle fű sem nőtt… címmel nyílt nagy sikerű kiállítás Kolozsvár emblematikus személyiségéről, a nemcsak méltán népszerű különc szépasszonyról, hanem a tudatos nőről, aki szervezeteket meghazudtoló hatékonysággal vállalt aktív szerepet a kor társadalmi és művészeti életében.
Harminc éve visel világörökségi titulust a budai Várnegyed és a Duna-partok panorámája; 2002-ben az UNESCO ezt az Andrássy útra is kiterjesztette – így idén kettős évfordulót ünnepel a főváros. Korompay Katalint, az épített örökség avatott szakemberét, a Budapest Világörökségéért Alapítvány főépítészét egyebek mellett arról kérdeztük, hogy áll ma a
Gru, az önjelölt főgonosz és fékevesztett, sárga segítőtársai, a minyonok 2012-ben mutatkoztak be a közönségnek, és minden korosztály szívébe belopták magukat. Már akkor sejteni lehetett, hogy mindez csak a kezdet, hőseink újra és újra visszatérnek. A harmadik résszel immár trilógiává terebélyesedett Gru története.
Több évtized után indul újra a bohócképzés Magyarországon. Csütörtöktől a szarvasi bohóc workshopra várják a jelentkezőket. A nyári tábor után pedig szeptembertől elindul a kétéves kurzus a Baross Imre Artistaképző Szakgimnáziumban - mondta az induló bohócosztály egyik vezetője, Méhes Csaba pantomimművész, bohóc az InfoRádióban.
Új szereplőként csatlakozott a Barátok közt stábjához Rancsó Dezső. A Felvidékről származó színész dr. Huszti Ábel ügyvéd szerepében Varga Izabellával kerül közeli kapcsolatba.
Délkelet-Ázsia népeinek művészeti sokszínűségébe, hiedelemvilágába és hétköznapi életébe nyújt betekintést a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum augusztus 20-ig látogatható kiállítása. A Nágák, elefántok, madarak – Viseletek Délkelet-Ázsia szárazföldi térségéből című tárlatot stílszerűen egy XIX.
Egymást érik a különleges programok Balatonfüreden. Nem csupán a vizes világbajnokság nyílt vízi úszóversenyei iránt érdeklődőknek érdemes a városba látogatniuk, a számos kísérőrendezvénnyel bővült Anna-bál is jelentős vendégcsalogató a szép környezetre és művészeti programokra vágyók körében.
Néhány hónappal ezelőtt megkérdeztem néhány tanítványomat, hogy mond-e nekik valamit a Pierre Boulle név? Vállukat vonogatták, nem igazán tudták hová tenni. Aztán mondtam, hogy ez a francia író – aki a II.
A Bloomsbury kiadó bejelentette, hogy az első Harry Potter-regény megjelenésének 20. évfordulója alkalmából októberben két új Harry Potter-könyv jelenik meg.
A Bloomsbury kiadó bejelentette, hogy az első Harry Potter-regény megjelenésének 20. évfordulója alkalmából októberben két új Harry Potter-könyv jelenik meg.
Csütörtök este nyitják fel Salvador Dalí sírját, hogy DNS-mintát vegyenek földi maradványaiból egy apasági kereset miatt - közölte szerdán a katalán legfelsőbb bíróság.
A hét főbűn lesz a témája a IX. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé országos kortárs képző- és iparművészeti kiállításának, amely 2018. március 10. és május 27. között lesz látható a kecskeméti Cifrapalotában.
A laikusok a dzsesszt egy füstös – az egészségmegőrzést szolgáló szabályoknak köszönhetően mára dohánymentes övezetnek tekinthető – sötét teremben helyezik el, ahol a pódiumon fellépő zenekar felel a jó hangulatért.
Minimum kilencven darab megtekintése után voksolnak 15 kategóriában az évad legjobbjaira a Színházi Kritikusok Céhének tagjai. A jelöltek névsorát néhány napja hozták nyilvánosságra.
Manapság minden magára valamit is adó kávézóban már profi kávékészítők, úgynevezett baristák főzik és díszítik művészien a különböző kávéspecialitásokat.
Az ország legnagyobb nemzetközi kézművesfesztiválját, a Mesterségek ünnepét 31. alkalommal, augusztus 17. és 20. között rendezik meg a budai Várban. A rendezvény idei fő témája a hímzés lesz, a díszvendég pedig Mongólia, de lesz nemzetközi kovácstalálkozó is.
Harrison Ford kis csavarnak tartja magát az álomgyártás hatalmas gépezetében. Más kérdés, hogy nélküle talán nem működne ennyire olajozottan a szerkezet, szegényebb lenne a néző néhány kasszasikerrel. Életének hetvenöt évéből több mint félszázat töltött a kamerák előtt, több mint hetven filmben szerepelt.
Több mint 4,6 milliárdszor játszották le a Despacito című számot különböző streamingplatformokon, ezzel Luis Fonsi szerzeménye megdöntötte Justin Bieber eddigi rekordját.
Balatoni tájak, virágzástól szüretig címmel nyílt kiállítás Nyerges Pál festőművész képeiből Alsóörsön, a páratlan kilátást nyújtó, a XV–XVI. század fordulóján épült Török-házban. Nyerges Pál (1914–1987) budapesti születésű festőművész művészeti tanulmányait a Műegyetem építészeti karán és különböző szabadiskolákban folytatta, valamint részt vett
A Balatonhoz kötődő, ott született, ott élő vagy munkássága révén a tóhoz érzelmileg is közel álló harminchárom festő-, grafikus- és fotóművész alkotásai láthatók egész nyáron a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ emeleti galériájában.
Új múzeummal gazdagodott az osztrák főváros kiállítóházainak sora, ahol Ausztria legnagyobb hologram, sztereogram és optikai illúziógyűjteményét csodálhatják meg a látogatók. Az Illúziók Múzeumában semmi sem az, aminek látszik.