Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámája lett a közönség kedvence az Európai Filmek 24. Nemzetközi Fesztiválján, amelyet július 15. és 21. között tartottak a Szabadka melletti Palicson.
Ezen a nyáron nem győzünk válogatni a jobbnál jobb programok közül. Az említésre méltó események közül ezúttal a Független Színház Magyarország programra hívjuk fel a figyelmet, amely a Stúdió K Színházban július 27–28-án Roma hősök címmel tart nemzetközi roma storytelling fesztivált.
Formabontóan érdekes regény a Szerelem a Gulág árnyékában. Egy darabig látszólag nem történik benne sok minden, már azon kívül, hogy egy fiatal férfi és lány szerelemre lobban egymás iránt, s ennek kanyarulatait nyomon követhetjük. Csakhogy a hétköznapi események mögött az első mondatoktól kezdve ott vibrál a drámai feszültség.
A világ legkedvesebb link nyugdíjasa komoly pácba kerül, akin csak unokája és a haverjai segíthetnek. Igazi romantikus és zenés vígjáték, a Pappa Pia érkezik augusztusban a mozikba.
Az idén 15 éve annak, hogy az UNESCO felterjesztette Tokajt a világörökségi listára kultúrtáj kategóriában. A Hello Wood csapata ennek apropóján rendezte meg éppen itt július 15–22. között hagyományos, Építészmustra elnevezésű oktatási programját, amelynek a célja, hogy az építészképzést folytató egyetemek diákjai megismerjék a helyi jellegzetesség
Sötét jövőt tár elénk A szolgálólány meséje című sorozat. Offredet szolgasorban tartják, az a feladata,hogy gyermeket szüljön. A szerepet Elisabeth Moss alakítja. A sorozat epizódjai pénteken és vasárnap az HBO-n, illetve az HBO3-on, csütörtökön pedig az HBO2-ön láthatóak.
A zsűri különdíjával jutalmazták Vranik Roland Az állampolgár című filmjét a Japánban rendezett Skip City Nemzetközi Filmfesztiválon. A film ázsiai bemutatóját a Szaitamában 14. alkalommal megrendezett seregszemlén tartották, amelynek idei programjába 85 országból több mint 600 alkotást válogattak a szervezők - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hét
Megjelent a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig című irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMKE) gondozásában.
Kivonták a forgalomból a Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök utolsó éveiről szóló, a háziorvosa által írt könyvet, mert a legendás politikus családja nagyon rossz néven vette, hogy a szerző publikált orvosi titoknak számító információkat is a 2013 decemberében 95 évesen elhunyt Nobel-békedíjas emberi jogi harcosról, a fajüldöző rezsim elleni küz
Az ember azt gondolná, hogy háborús könyvet már aligha lehet újat írni. Volt már minden, sőt mindennek a fordítottja és az ellentéte is. Rendben, ahogy az lenni szokott – a történelem (amelyet, mint tudjuk, a győztesek írják) természete miatt –, a vesztesek oldaláról kevesebb mű született, mint a győztesek oldaláról, és ami született, abban is igen
A Los Angeles megyei halottkém hivatalosan is öngyilkosságnak minősítette Chester Bennington, a Linkin Park énekesének halálát. Az együttes az emlékére öngyilkosság megelőző honlapot hozott létre.
Fiatal kárpátaljai magyar írók (Csornyij Dávid, Kertész Dávid, Lőrincz P. Gabriella, Marcsák Gergely és Shrek Tímea) mutatkoztak be a budapesti közönségnek az Előretolt Helyőrség Íróakadémia szervezésében. A résztvevőkkel Ármos Lóránd költő beszélgetett.
Vállalkozó szellemű, intelligens, a kor társadalmi normáival szembemenő, aktív közéleti tevékenységet folytató – és nem utolsósorban szép – nemesasszony: ő volt a századfordulós Kolozsvár emblematikus személyisége, Szilvássy Carola, akiről július végéig látogatható kiállítás nyílt a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban.
Hamarosan stúdióba vonul a Rolling Stones. Az együttes 2005 óta csak egy blues feldolgozás-albumot adott ki. Keith Richards most azt mondta: saját anyaggal készülnek.
Persze valójában nem is, hiszen egy képzeletbeli réten élnek ők heten. Róluk szól az Egy kupac kufli című új animációs gyermekfilm-sorozat az M2-ön és a sorozatból készült egészestés film is. Utóbbit augusztus 17-től láthatják a mozikban.
Tizenkét év után új, saját szerzeményeket tartalmazó lemezen dolgozik a Rolling Stones - árulta el Keith Richards egy a YouTube-on feltett kérdésre válaszolva.
Kedden kezdődik az augusztus 18-ig tartó nyári egyetem, amelyen nemcsak intenzív nyelvi képzésben vesznek részt a fiatalok, hanem vérükké válik a magyar kultúra.
A Baywatch minden idők egyik legnépszerűbb sorozata, meghódította az egész világot. Ebben szerepet játszott a szikrázó napsütés, a szörf, és a kisportolt vízimentők: a kockahasú fiúk és a bögyös lányok. A vízimentők most visszatérnek, és az új csapattal a mozivászon meghódítására törnek.
Szokatlan helyszínen, a Kincsem Parkban rendezik a Rockfesztivál Budapestet, amelyet első ízben tartanak meg szeptember 8-án és 9-én. A fellépők között lesz mások mellett a Karthago, a Skorpió, a P. Mobil, a Piramis és a Beatrice.
A sors útja című teleregény egy korábbi telenovella új feldolgozása. A Különlegességét az adja, hogy a szerelmespárt játszó Paulina Got és Horacio Pancheri nemcsak a kamera előtt, hanem mögött is összejött egymással. A sorozat hétköznap délutánonként a Tv2-őn látható.
Az ország legnagyobb karneváli forgataga, a Debreceni Virágkarnevál 2017. augusztus 12-től 23-ig tartó színes programsorozattal várja az élményekre szomjazó kicsiket és nagyokat egyaránt. Debrecen belvárosának több pontján tartanak kulturális programokat, a Nagyerdőn, a gyermekek Galiba Fesztiválján bábelőadásokat, kreatív foglalkozásokat, zenés mu
Hogyan lehet nyelvet művelni Dél-Amerikában? Megmaradnak önazonosságukban, vagy beolvadnak a spanyol nyelvű közösségbe az ottani harmad- és negyedgenerációs magyar fiatalok? Más az ottani magyar nyelv az anyaországihoz képest? Miben igen, miben nem? Az Argentínában született és élő Benedek Zsuzsi könyve a magyar nyelv szeretetéről, a játékos, lelem
Megszűnik a VIVA tévé, a magyar zenei tartalmak onnan ősztől az MTV-re kerülnek, a VIVA helyét pedig egy másik MTV csatorna veszi át. Új humorcsatorna indítását jelentette a Viacom, amely közölte, hogy ősztől bővítik magyarországi portfóliójukat.
Mintha egy görög tragédiát olvasnánk: „…a Futótűz modern történetében olyan elképzelhetetlen, drasztikus és mégis átélhető helyzetek következnek egymásból, amire azt hihetnénk, hogy csak a színházban létezik” – állapítja meg Kováts Adél, a Radnóti Színház főigazgatója, aki Nawal főszerepének megformálásáért a legjobb női alakításért járó elismerés
Egy hónap múlva kezdődik Zamárdiban az 5. STRAND Fesztivál. A hazai- és világsztár-felhozatal már jó ideje nyilvános, most azonban egy egész sor izgalmas újdonsággal rukkoltak elő a szervezők.
Továbbra is összeköti a vizes sport a magyarokat a tv-képernyők előtt is: magas nézettség mellett zajlanak a vizes világbajnokság magyar érintettségű versenyszámai.
A magyar zenei tartalmakat a VIVÁ-ról átviszik ősszel az MTV-re, a VIVA helyét pedig egy másik MTV-csatorna veszi át a szolgáltatók kínálatában. A Viacom egy új csatorna indítását is bejelentette.
Nyolcvanéves korában rövid szenvedés után meghalt Ütő Endre Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója - tudatta a család szerdán.
Idén tizenötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepét a Budavári Önkormányzat. A szeptemberi rendezvény díszvendége Tokaj és Vizsoly lesz. A kiadók seregszemléjén nem csak dedikálásokkal és író-olvasó találkozókkal, hanem koncertekkel és jazz zenével is várják az érdeklődőket.
Jubileumát tartja idén a budavári magyar nyelv és könyv ünnepe: 15. alkalommal találkoznak a Szentháromság téren a könyvkiadók és az olvasni szerető közösség, a költészethez kapcsolódóan pedig megannyi kulturális program színesíti a találkozót. Az idei vendég a reformáció 500. emlékévéhez igazodva Vizsoly lesz, valamint a magyar nyelv bölcsője, Tok
1877. július 27-én született Pozsonyban a zongoraművészként, zeneszerzőként, karmesterként és zongorapedagógusként is maradandót alkotó Dohnányi Ernő. A posztumusz Kossuth-díjas művész születésnapját Florida államban Dohnányi-napnak nyilvánították.
Többen töltik le a kötelező olvasmányokat hangoskönyvként, mint olvasható formátumban – derül ki a Magyar Elektronikus Könyvtár adataiból. A MEK honlapján már több mint 300 – zömében – magyar klasszikus érhető el mp3-as formátumban is.
Van egy szemtelenül vagány magyar rockbanda, az Anna and the Barbies, akik pár éve a fejükbe vették, hogy más magyarországi együttesek rutinjától merőben eltérő módon egy pár napos nyári fesztivállal koronázzák meg turnéállomástól fesztiválszerepléseken át önálló koncertekig tartó, feszített tempójú évadjaikat. Idén már ötödik alkalommal rendezik m
Kőbányai blues, sör, szecesszió, gyárak, Hofi, könnyűzene és nem utolsósorban a kő – mindezekről híres Budapest X. kerülete, ám ezzel nincs mindenki tisztában. Ezen változtatna idén Kőbánya, az egyetlen városrész, amely saját színpaddal és udvarral vesz részt a Művészetek Völgye fesztiválon Kapolcson.
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút Schubert Éva Kossuth-díjas színművésztől, érdemes művésztől csütörtökön a Farkasréti temetőben.
Lélegzetelállító helyszínek, intrika, romantika és titkok sora várja a nézőket az új angol krimisorozatban, ami az európai premier után másfél hónappal már nálunk is látható. A gazdagok és szépek világában játszódó Riviéra sorozat ma este, dupla résszel startol, és csütörtökönként lesz látható az RTL klubon.