2020. július 7. kedd

júl. 7
0:03
A Hétköznapi vámpírok éjjel szívnak, este meg bevásárolnak (Blikk)
A vámpírok köztünk vannak. Staten Islanden például évszázadok óta. Nincs mulatságosabb annál, mint amikor egy (négy) vérszívó csetlik-botlik napjaink világában. A Hétköznapi vámpírok – A sorozat című horrorvígjáték az HBO2-3 csatornán, illetve az HBO GO-n látható.
júl. 7
0:06
Világsztárok egész sorát vonultatja fel a Müpa egyedülálló újítása (Infostart)
Jó döntés volt az idén 15. születésnapját ünneplő Müpa létrehozása – fogalmazott az Aréna csütörtöki felvételén Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, miként képzelhető el a kulturális intézmény bővítése. A magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról is beszélt, hogy a külföldi bérmunkák felfutá
júl. 7
0:07
Ennio Morricone olyasmit hallott, amikor a Nemzeti Galériában járt, amit más nem hallhatott meg (Blikk)
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt, 91 éves korában elhunyt a legendás olasz zeneszerző, Ennio Morricone.
júl. 7
0:10
A filmsztártól a rapperig így tiszteleg Ennio Morricone előtt a világ (Infostart)
Művészek, politikusok emlékeznek a 91 évesen elhunyt Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerzőre, karmesterre.
júl. 7
0:11
Elképesztő megtiszteltetés érte Elton Johnt (Blikk)
Tisztelete jeléül a Királyi Pénzverde 1000 fontot (kb. 390 ezer forintot) érő érmékre tette a világhírű énekest, Elton Johnt. A zenész zenei örökségének állít emléket az érme, aminek a kiadása egy évfordulóhoz kapcsolódik, hiszen lassan több mint 50 éve már, hogy Elton John a zenei pályán van.
júl. 7
0:15
Meghalt a Tetthely sztárja (Blikk)
Tilo Prückner 79 évesen, váratlanul, szívrohamban halt meg, családja hétfőn jelentette a gyászhírt.
júl. 7
0:19
„Örökké úgy fogunk gondolni rád, mint a Metallica család tagja” – Így búcsúzik Morriconétól James Hetfield és zenekara (Blikk)
Facebook-bejegyzésben emlékezett meg a Metallica Ennio Morriconéról, a hétfőn hajnalban elhunyt világhírű zeneszerzőről, aki egyben a banda koncert-intrójának atyja.
júl. 7
4:03
160 éve született Gustav Mahler (Hírstart)
Százhatvan éve, 1860. július 7-én született Gustav Mahler, a későromantikus zene utolsó nagy mestere, a budapesti Operaház egykori igazgatója.
júl. 7
6:33
Hidegháborús kémfilm folytatásában tér vissza Kulka János (Hírstart)
A 2011-es nagy sikert aratott A vizsga folytatása 2021-ben érkezhet majd a magyar mozikba.
júl. 7
6:45
160 éve született Gustav Mahler (Hírstart)
Százhatvan éve, 1860. július 7-én született Gustav Mahler, a későromantikus zene utolsó nagy mestere, a budapesti Operaház egykori igazgatója.
júl. 7
7:39
Ennio Morricone megírta saját gyászjelentését (Hírstart)
Ennio Morricone megírta saját gyászjelentését
júl. 7
7:57
Tom Hanks nyíltan beszélt felesége és saját koronavírus-élményeiről: ezt furcsállták nagyon (Blikk)
Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, Tom Hanks és felesége, Rita Wilson is elkapták a koronavírus-fertőzést, ám mostanra teljesen meggyógyultak.
júl. 7
8:03
Seth Rogen kettős szerepben brillírozik az HBO új sorozatában, itt az előzetes! (Hírstart)
Hamarosan érkezik a Sony következő nagy dobása az American Pickle, amely nagy valószínűséggel az idei év egyik legbizarrabb vígjátéka lesz majd. A történet szerint Herschel mindent megtesz, hogy megt
júl. 7
8:03
A frontember betegsége miatt az Aws is visszavonul egy időre (Koncert.hu)
Nemrég arról adtunk hírt, hogy Kiss Tibi terápiája miatt törölte 2020-as fellépéseit a Quimby, sajnos most ismét egy élvonalbeli zenekar közölte, hogy átmenetileg kénytelenek hátat fordítani a közönségüknek.
júl. 7
8:21
Egyszer Polgár Judittal is sakkozott– Ennio Morricone (Koncert.hu)
"Morricone egy csoda volt" – mondta Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője, aki többször is dolgozott a 91 évesen elhunyt Ennio Morricone filmzeneszerzővel. Mint az MTI-nek telefonon elmondta, olyan ember volt, aki zenébe öntötte mindazt, ami megérintette a lelkét és a szívét.
júl. 7
8:33
Ennio Morriconénak szentelte a járvány utáni első koncertjét a milánói Scala (Hírstart)
Az olasz zeneszerző 2007-ben lépett fel a milánói operaházban.
júl. 7
8:39
Közeledik az év legőrültebb rablása (24.hu)
Új előzetes érkezett a Pesti balhé című filmhez.
júl. 7
8:57
Százötvenezer fotó került elő a fővárosról (Hírstart)
Képeken az elfeledett Budapest hétköznapjai.
júl. 7
9:15
Nem viccelünk: tényleg 25 ezer forintba kerül egy Margaret Island koncertjegy (Koncert.hu)
Bocsi, hazudtunk: csak 24.990 az ára. Cserébe viszont nem mindennapi élmény jár.
júl. 7
9:27
Fakkjú a papának, itt a magyar Ocean's Eleven második előzetese (Hírstart)
A Tenetet is beelőzte a Pesti balhé, így ez lesz a magyar mozik egyik kiemelten fontos filmje az újraindulás után. Július 30-án indul a képrablás... azaz pontosabban becsempészés.
júl. 7
9:39
Százötvenezer fotó került elő a fővárosról (Hírstart)
Képeken az elfeledett Budapest hétköznapjai.
júl. 7
9:45
Ingatag talapzat - brossúramondatok az egyik legnagyobb magyar fesztiválról (Népszava)
Dokumentumfilmnek vagy kultúrtörténeti alkotásnak kevés, PR-műnek unalmas, emlékidézésre azonban alkalmas volt a Lesz VOLT.
júl. 7
9:45
Szabó Győző 50 éves lett (24.hu)
A Valami Amerika macsó Ákosaként ismerte meg a világ, pedig akkor már több mint tíz filmen volt túl.
júl. 7
9:57
Hiányzik Kapolcs? A Major Feszt elhozza az érzést a Dunakanyarba (Koncert.hu)
Egy 14 hektáros területen, szűk 40 percre a fővárostól felépítik a szabadság völgyét: színház, zene, tánc, kultúra és együttlét a festői szépségű Völgy Majorban, Verőcén, 2020. július 23-26 között.
júl. 7
10:03
Shia LaBeouf hatalmas mellkastetkót csináltatott egy szerep kedvéért – kép (Hírstart)
Nagyon durva dolgot csinált a Transformers-filmek színésze.
júl. 7
10:09
Ennio Morricone halála előtt el tudott búcsúzni feleségétől (Hírstart)
Meghalt hétfőn, 91 éves korában Ennio Morricone kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester – közölte családja az Ansa hírügynökséggel. A legendás filmzenék komponistája hétfő hajnalban, egy római klinikán hunyt el. Karrierje során több mint 500 film zenéjét írta, köztük az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című klassziku
júl. 7
10:18
Előre megírta saját gyászjelentését Morricone (24.hu)
Azt írta benne, egyetlen oka van annak, hogy így búcsúzom el mindenkitől: nem akar zavarni.
júl. 7
10:21
Szabó Győző 50 éves lett (Hírstart)
A Valami Amerika macsó Ákosaként ismerte meg a világ, pedig akkor már több mint tíz filmen volt túl.
júl. 7
11:03
Brad Pitt egy bérgyilkosokkal teli vonaton száguld majd a Deadpool 2. rendezőjének akciófilmjében (Hírstart)
Most talán nem csak egyetlen másodpercre láthatjuk. Brad Pitt máris jegyet váltott a nemrég bejelentett Bullet Train című akció-thrillerre.
júl. 7
11:24
Újraindult a Mintaapák forgatása (24.hu)
Új szereplőgárdával forog a sorozat.
júl. 7
11:39
Mégis elmarad az Exit – vagy nem (Koncert.hu)
Korábban augusztusra halasztották, a koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők úgy döntöttek, végül meg sem tartják az idén a nagy szerbiai zenei fesztiválokat. Ehhez képest a Facebook-on határozottan állítják, hogy az Exit nem marad el.
júl. 7
11:51
Hoppá: Veréb Tamás teljesen új arcát ismerhetjük meg a Barátok köztben (Hírstart)
Ma este nem csak színészként, de előadó-dalszerzőként is bemutatkozik a Barátok köztben Veréb Tamás.
júl. 7
12:15
Keanu Reeves visszatérhet Constantine szerepéhez J.J Abrams Hbo Max-os filmjében? (Hírstart)
Mozi Hírek – Elindultak a pletykák Keanu Reeves szereplésével kapcsolatban, miután kiderült, hogy J.J. Abrams egy új Constantine filmet forgat az Hbo Max számára. A Warner Bros. a Movieweb szerint egy új Constantine filmet forgat, amelyet az Hbo Max streaming szolgáltató csatornán lehetne majd megnézni. A mozikkal foglalkozó weboldal azt írja, hogy
júl. 7
12:17
Több millió dolláros segélyt kapott Kanye West (Hírstart)
2,5 millió dollár segélyt kapott Yeezy nevű cége az amerikai segélyalapból.
júl. 7
12:30
Több millió dolláros segélyt kapott Kanye West (24.hu)
2,5 millió dollár segélyt kapott Yeezy nevű cége az amerikai segélyalapból.
júl. 7
12:33
Halle Berry sűrű elnézések között adott vissza egy transzgender szerepet, miután kérdőre vonták érte (Hírstart)
Szerinte fontolóra se kellett volna vennie. Hivatalosan nem válogatták be, de világossá vált számára, hogy nem kellett volna fontolóra vennie a szerepet.
júl. 7
13:15
Keanu Reeves újabb ikonikus szerepéhez térhet vissza? (Hírstart)
Az HBO Max jóvoltából készülhet folytatás Reeves sikerfilmjéhez, ráadásul a pletykák szerint a produceri munkálatokat is egy kifejezetten neves alkotó végzi majd.
júl. 7
13:21
Így ünnepli 80. születésnapját Ringo Starr (Hírstart)
Sir Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa július 7-én, azaz ma töltötte be 80. életévét. A kerek évfordulót egy virtuális jótékonysági koncerttel ünnepli a legnagyobb videómegosztó csatornán.
júl. 7
13:57
Shia LaBeouf valódi tetoválásokat varratott magára egy film miatt (Hírstart)
Úgy tűnik, hogy a színész nem kért a jól bevált filmes módszerekből, Shia LaBeouf valóban meglátogatott egy tetoválószalont a The Tax Collector mozi miatt.
júl. 7
14:09
Halle Berry nem fog transzneműt alakítani (24.hu)
A transznemű közösség ellenezte, hogy ő alakítsa.
júl. 7
14:09
Valószínűleg nem 2020-ban találkozunk utoljára a Fekete Özveggyel a mozikban (Hírstart)
Scarlett Johansson nélkül is megy tovább?. Scarlett Johansson Fekete Özvegye a 2020 végére tervezett mozifilmben végleg búcsút int a Marvel Moziverzumnak, ám rendezője elszólta magát: a karakter története ettől még folytatódhat.
júl. 7
14:27
A frontember betegsége miatt az Aws is visszavonul egy időre (Hírstart)
Nemrég arról adtunk hírt, hogy Kiss Tibi terápiája miatt törölte 2020-as fellépéseit a Quimby, sajnos most ismét egy élvonalbeli zenekar közölte, hogy átmenetileg kénytelenek hátat fordítani a közönségüknek.
júl. 7
14:33
A szeretnivaló Nagy Fapofa – 80 éves lett Ringo Starr (Szeretlek Magyarország)
Kicsi, csúnyácska, hangszerének nem virtuóza, de éppen ő kellett minden idők legnagyszerűbb négyesébe. Ma 80 éves Ringo Starr, a Beatles dobosa.
júl. 7
14:39
A szeretnivaló Nagy Fapofa – 80 éves lett Ringo Star (Hírstart)
Kicsi, csúnyácska, hangszerének nem virtuóza, de éppen ő kellett minden idők legnagyszerűbb négyesébe. Ma 80 éves Ringo Starr, a Beatles dobosa.
júl. 7
14:41
Új arcát mutatja meg a nyár vígjátéka, befutott a Pesti balhé friss előzetese! (Hírstart)
A hazai nézők már ebben a hónapban sem maradnak premier nélkül. Ráadásul a nyár első nagy moziélményét egy vérbeli magyar vígjáték, a  Pesti balhé biztosítja. A  Lóth Balázs rendezésében,  Mészáros Bé
júl. 7
14:42
Bántalmazta menyasszonyát a Kasabian énekese (24.hu)
A bírósági meghallgatáson bűnösnek vallotta magát.
júl. 7
14:57
Coming outolt Godzilla gyermeke (Hírstart)
Coming outolt Godzilla gyermeke A pride hónap utolsó napján mutatta be a Godzilla franchise tulajdonosa, a japán Toho filmstúdió az alábbi kétperces kisfilmet. Éppen aktuális ellenfelével küzdene meg a legendás szörny, amikor észreveszi, hogy csemetéje búslakodik. Ez otthon is folytatódik, a kicsi bezárkózik a szobájába, és egy Sailor Moon részbe t
júl. 7
15:03
Befutott a Pesti balhé legújabb előzetese (Hírstart)
A vártnál kicsit hamarabb kerül moziba a Pesti balhé című vígjáték, amihez egy vadonatúj előzetes is érkezett.
júl. 7
15:15
A működőképes rock dörzsölődik a hatalomhoz (24.hu)
Szerinte dícséretes, hogy Demeter és az állam segít a magyar könnyűzene megújításán.
júl. 7
15:27
Kajla ismét a Diósgyőri várban kalandozik (Hírstart)
Kajla, a kíváncsi vizslakölyök nyomába eredhetnek a gyerekek a Diósgyőri várban is, ahol begyűjthetik útlevelükbe a pecsétet és még kedvezmény is vár rájuk. A királynék vára egyike annak a több mint 500 magyarországi nevezetességnek, melyet felfedezhetnek a gyerekek, sőt, utazási kedvezmény is jár azoknak, akik használják Kajla útlevelüket.

Keresés