Meghalt a Balaton zenekar alapítója, Hunyadi Károly, akinek meghatározó szerepe volt a magyar alternatív zenében. A gyászhírt a zenekar közölte a Facebook-oldalán.
Somhegyi Krisztián és szerelme, Viczián Viktória arról meséltek, milyen nehézségeken kellett átmenniük, illetve milyen próbákat álltak ki a Párharc forgatása alatt.
James Gunn utoljára rendezett A galaxis őrzői-filmet, mivel a jövőben a nagy konkurens DC főnöke lesz. Utolsó nagy dobásként megcsinálta az elmúlt évek legviccesebb Marvel-trilógiájához a lehető legkomorabb befejezést.
Darvasi László író volt Veiszer Alinda vendége, és szerinte az alkohol és a szolgaságra való hajlam mellett az általános szorongás Magyarország legnagyobb baja.
Leszámolások fényes nappal, milliós, majd milliárdos üzletek, robbantások pártszékházaknál és politikuslakásoknál – a vadkapitalizmus és az infláció hétköznapi válságaiban vergődő magyar lakosságnak a kilencvenes évek második felében egy újabb, a létbizonytalanság érzésére ráerősítő tényezővel is szembe kellett néznie: az egyre erőszakosabb szervez
Mit tud mutatni egy legendás, több mint 30 éve alakult, de hosszú ideje inaktív zenekar 2023-ban? A Kispál és a Borz új lemezén akadnak meglepetések, érdekes megoldások és pár furcsa pillanat is. Albumkritika.
Főszerepben egy robot-báb volt amelyet egy spanyol csapat hozott magával. A kereszteződéseknél voltak a bábos performanszok, amelyek egy egész történetet meséltek el.
Hétezer éves út maradványaira bukkantak horvát régészek a tenger alatt Soline település közelében, Korcula szigetén, Korcula várostól mindössze 2 kilométer távolságra - közölte vasárnap a Zadari (zárai) Egyetem.
Az Apple újra megcsinálta! Megnéztük az almás vállalat legújabb, nagy költségvetésű streaming-sorozatának első két részét, és alig bírunk magunkkal a harmadikig!
A tárlat május végéig a budapesti Rockmúzeumban látható, ehhez szeretnének kedvet csinálni a Live With Me című Stones-szám feldolgozásához forgatott videóval.
Ócska forgatókönyv, csapnivaló rendezés, kiábrándító látvány és két félrecastingolt sztár: az Apple égisze alatt készült Ghosted mindent egyesít, ami rossz a streaminges blockbusterekben. Kritika.
Csehov Cseresznyéskertjének van humora, de nem abszurd előadás, inkább a kínon való nevetés – mondja a Katona József Színház friss bemutatójáról a darabban Ljubát alakító színész. Elmondja véleményét a mai tévésorozatokról, és az is kiderül, mi változott azzal, hogy betöltötte az ötvenet.
Pepe itt. Pepe ott. Pepe mindenhol. A népszerű magyar vígjátéksorozat második évadának epizódjai vasárnap esténként 18.55-től láthatók a Tv2-n, de a Tv2 Play streamingoldalon is elérhetők.
Ma reggel 9 órától a magyar nyelv és irodalom írásbeli írását kezdték meg a diákok országszerte. Ebből a tárgyból középszinten 72 569, emelt szinten pedig 1771 tanuló adott számot tudásáról. Mindkét vizsgaszinten 4 óra áll a diákok rendelkezésére. Ma írják az utolsó, megszokott felépítésű vizsgát a tavaszi érettségizők, jövőre már nagyobb változáso
Május 11. és 13. között új helyszínen, a margitszigeti Kristály Színtérben rendezik a tavaszi Margó Irodalmi Fesztivált, ahol három napon át izgalmas programokkal és sok könyvbemutatóval várják az érdeklődőket. A filmbemutató, a koncertek és a séták programját már megmutattuk, a magyar irodalmi könyvbemutatók két cikkben szedtük össze itt és itt, m
Petőfi Sándor soha nem öregedett meg, így nem ismerjük a kissé pocakos, bölcs és idős költőfejedelmet, de még az elnehezült középkorú férfit sem. Petőfi mindig fiatal volt, és örökre fiatal is marad, ráadásul az ifjak között is az egyik legsokoldalúbb, legszenvedélyesebb és legdinamikusabb alak. Költői hangokkal való játéka, kísérletezőkedve, megsz
Tompa Andrea új regényében mintha visszatért volna a Fejtől és lábtól meg az Omerta narratív világába, a Sokszor nem halunk meg témái között ugyanakkor világosan felismerhetőek a Haza és A hóhér háza regényekből ismerős motívumok is. Az otthonkeresés, a szétfoszló illúziók, az egyéni felelősség kérdései is mind megjelennek a könyvben, amely a törté
A ma megírt középszintű magyar nyelv és irodalom érettségi az első benyomások alapján nem tűnik kifejezetten nehéznek, diákbarát feladatsor, legalábbis tanári szemmel. A hozzánk egy óra előtt valamivel befutó, lakonikus diákvélemény szerint is "laza volt".
Egy évvel a halála után derült ki Ray Liotta színész halálának oka: az Emmy- és Golden Globe-díjas sztár halálát szívelégtelenség és tüdőödéma okozta, ám arra is fény derült, hogy Liotta ateroszklerózisban szenvedett, amely az artériák szűkülését jelenti.
A nemzet színésze 95 éves volt. Színésztársa, Fullajtár Andrea a Telexnek azt mondta, Máthé Erzsi különleges alakja volt a színésztársadalomnak, az öröksége pedig tovább él a Katona József Színház társulatában.
Kilencvenöt éves korában meghalt Máthé Erzsi színművész, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Carley Fortune első regényét a pandémia kilátástalansága inspirálta, a szerző 2020 nyarán, a lezárások alatt határozta el, hogy megírja a Minden elmúlt nyarat, mert úgy érezte, szüksége van egy könnyed világra, ahová gondolatban elmenekülhet a járvány elől. A kötet hamar nemzetközi bestseller lett, a napokban pedig magyarul is megjelent. A Minden e