A Disney+ streamingszolgáltató előfizetőinek száma az első negyedévben négymillióval csökkent Indiában a krikettközvetítési jogok elvesztése miatt – számolt be róla a The Guardian.
Tavasszal a romantikus történeteket, a szépirodalmi alkotásokat, valamint a gyerek- és ifjúsági könyveket egyre több olvasó keresi, ez a tendencia pedig a nyár végéig fennáll. A Bookline áprilisi sikerlistája is ezt a képet mutatja, emellett az is látható, hogy az önismereti könyvek népszerűsége továbbra sem csökken, az elmúlt két-három évben folya
Turi Tímea Egyszerre egy beszéljen és Gál Ferenc Ház körüli munkák című versesköteteit mutatták be a Margó Irodalmi Fesztivál első napján, ahol szó esett mitológiai történetekről és ciklus-elválasztó versekről is. Fotó: Posztós János
Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész, műfordító, jól ismert ruszista (esszé)novellákat tartalmazó Nyugati, Keleti című, a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent kötetét tegnap, a Margó Irodalmi Fesztivál első napján mutatták be. A rendkívül tartalmas, gyors folyású, Józsa Márta kérdéseire épülő beszélgetés a régi Szovjetunióban szerzett tapasztalatokró
Különleges beszélgetésnek adott otthont csütörtökön a Margó, ugyanis a Helikonnal közösen elindul a Margó Könyvek-sorozat, aminek keretében 18 kötet jelenik majd meg európai szerzőktől. A sorozatot Andrei Dósa regénye nyitja, amiről Valuska László kérdezte. Szóba kerül a román és a magyar nyelv közötti átjárhatóság, a droghasználat és a Pán Péter-s
Februárban jelent meg Grecsó Krisztián Lányos apa című kötete, a csütörtöki Margón pedig az apaság sokféleségről beszélgetett Valuska László a szerzővel. Szó esett gyerekkorról, irodalmi apafigurákról, és az is kiderült, hogy mi köze van Grecsónak az Mtk focicsapatához.
Vida Gábor legújabb regénye, a Senkiháza huszadik századi erdélyi história, melyben egy fiatal mérnök érkezik Bukarestből egy fiktív erdélyi kisvárosba, hogy megnézze a legkisebb Ganz-vízturbinát, és próbára tegye szerencséjét. A kötetet a Margó Irodalmi Fesztivál első napján mutatták be, a szerzőt a Magvető szerkesztője, Szegő János kérdezte, Szik
A belépőjegyek drágultak, Demeter Szilárd pedig „egyáltalán nem tervez nekik keresztbe tenni” – mondta Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője a Népszavának.
Nagyi körbehorgolta már az egész szobát, a teáskannát, a lámpabúrát, a fogast, a bögréket, a telefont, horgolt borítót kapott a Petőfi-összes, és horgolt egy pókot a sarokba. Úgy kell előle eldugni a mandarint, mert az is sapkát kapna. Szívet melengető street art kiállítás érkezett a Margit-negyedbe, a Nagyi lakószobája, amiből ánizsos keksz illata
Családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísérték utolsó útjára Török Ádámot, a magyar progresszív blues-rock egyik legfontosabb alakját, a Mini együttes vezetőjét pénteken délután az Óbudai temetőben.
Jobst Ágnessel Hontalan hadsereg? című könyvéről Mörk Leonóra beszélgetett a Margó Irodalmi Fesztivál első napján. Szó esett arról, hogyan talált rá az eldugott bajor településen működő amerikai katonai iskolára, miért kellett fatörzsbe dugni a leveleket, és arról is, volt-e női kém egyenjogúság.
Csaknem kétmilliárd forintból újult meg a műemlék. Számos programot szerveznek, még a Nagy-Eged hegyi remetekápolna ásatását is megnézhetik az érdeklődők.
Talán nincs olyan, aki ne hallott volna a balatoni Harley Davidson Fesztiválról. Bár a legendás zenés-motoros találkozó sajnos a Covid-időket megsínylette, június második hétvégéjén hamvaiból főnixként, Open Road Weekend néven éled újjá.
A néhai Paul Walker lánya, Meadow Walker Thornton-Allan a közösségi médiára feltöltött üzenettel árulta el a Halálos iramban-filmek rajongóinak, hogy a jövő héten a mozikba kerülő új epizódban ő is feltűnik majd.
Úgy tűnik, hogy a tévécsatornák előre megérezték, hogy ez a májusi szombat nem a napsütésről fog szólni. A filmes kínálat kicsit borongósabb lett, hiszen több thriller, sőt horrorfilm is főműsoridőben lesz látható. Egy biztos, ezen a szombaton izgalomból nem lesz hiány! Összegyűjtöttük a csatornák kínálatából az öt legjobb filmet.
Szente Vajk volt Veiszer Alinda vendége, aki szerint annak a korszaknak a végét éljük, mikor kőszínházak felé semmilyen elvárás nincs, hogy hány jegyet adnak el és mennyiért.
Már nem kell sokat várniuk a Halálos iramban-sorozat szerelmeseinek a következő rész debütálásáig. Tegnap Rómában tartották meg a filmbemutatóját a 10. résznek, melyen Paul Walker lánya is megjelent, nem is akárki oldalán.
A Meglopott tolvaj c. dalhoz forgatott videóban nem a pompás, csillogó külső lett megörökítve: New Yorknak olyan arca, helyszínei és részletei kerültek bele, amelyek ugyanazt a történetet mondják el, mint a szöveg.
A Meglopott tolvaj c. dalhoz forgatott videóban nem a pompás, csillogó külső lett megörökítve: New Yorknak olyan arca, helyszínei és részletei kerültek bele, amelyek ugyanazt a történetet mondják el, mint a szöveg.
Nem működnek azok az állami csatornák, amelyek eddig támogatást biztosítottak a független művészeti egyesületeknek, és egyelőre az idei fővárosi pályázatokról sem tudnak semmit – mondta Zsedényi Balázs, az az Átrium Színház operatív menedzsere.
Dupla telt házzal tért vissza az új lemezt is kiadó Kispál és a borz. Az első napon esett az eső, de ez nem zavarta a rajongókat, akik tízezres tömegben teremtettek hamisítatlan kispálos hangulatot.
A római katolikus egyház által elfogadott álláspont szerint Fátimában 1917-ben három portugál pásztorgyerek, a kilencéves Francisco, a hétéves Jacinta és unokanõvérük, Lúcia elõtt háromszor megjelent Szûz Mária.
Háy János Szerelmes, istenes, okosos című verseskötetét pénteken mutatták be a Margó Irodalmi Fesztiválon, a szerzővel Valuska László beszélgetett, a kötetből pedig Mészáros Blanka olvasott fel. A kitartó eső miatt a szabadtéri Nagyszínpadról az egyik zárt helyiségbe helyezték át a könyvbemutatót, de sem a kilenc órai kezdés, sem az eső nem akadály
„Az idők jelei elvakultságról, hatalommámorról és a valóságérzékelés totális elvesztéséről is szól, amelyben suhancarcú próféták és magukat megváltóknak hirdető hipokriták adtak leckét a történelemnek abból, milyen torzulásokat okoz, ha egy ember elhiszi, hogy egy általa igaznak vélt ügy vagy a saját felemelkedése érdekében büntetlenül mindent megt