Négy, tinédzsereknek megjelent kötet, egy író és egy szerkesztő volt a Szevasz! című margós program főszereplője, amelyben az első olvasásélményeket, a novellák és a versek kiválasztásakor előtérbe kerülő szempontokat tárgyalták, és arról is szó volt, mi a különbség a szülő-gyermek kapcsolat ábrázolásában a kortalan és kortárs művek között. Fotó: V
A Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet komolyabb vizekre evez, miközben megőrzi azokat a jegyeket, amik a Netflix sorozatát olyan népszerűvé tették.
13 év után lépett fel újra a legendás együttes Budapesten, dupla teltház előtt. Bár az egyik apropó a napokban megjelent új album volt, lemezbemutató helyett slágerparádét kapott a közönség.
Elle Fanning, akit eddig kétszer jelöltek Golden Globe-díjra, egy podcastben beszélt arról, hogy miért nem kapott szerepet a mostani Star Wars- vagy Marvel-filmek egyikében sem.
A Kígyók országa című, hamarosan megjelenő regényéről szombaton kérdezte Rusvai Mónikát a Margón Fekete I. Alfonz. Beszélgettek többek között arról, hogyan reflektálhat a magyar folklórból eredő oldó-kötő mágia a férfiak és a nők társadalmi szerepeire, hogyan segíthet az erdő kiszakadni az elvárások és szabályok fojtogatásából, és szóba került az i
Horthy Miklós mindvégig igyekezett megőrizni az ország szuverenitását és kiállni a német követelésekkel szemben, amik sokkal többet vártak el, mint a második magyar hadsereg kiküldése a keleti frontra – mondta el Nyári Gábor az M5 Históriában. A történész szerint ha Magyarország nem jelenti ki, hogy hadban áll a Szovjetunióval, akkor Németország m
Pallagi Anikó az Új Színházban is dolgozott. Egy másik alapító, Márta István szerint „szívvel, hittel, kitartással és szerényen, csendesen, becsületesen tette a dolgát”.
Kováts Adél kapta a Páger Antal-színészdíjat, a művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármestertől a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Az adatfelvételhez lakcímkártya, személyi igazolvány és a TAJ-szám (ez lehet a TAJ-kártya, a TAJ-számot tartalmazó irat, lelet, illetve a véradó általi bemondás is) feltétlenül szükséges.
A radikálisan pesszimista Ménes Attila A bolt című disztópikus regénye egy posztapokaliptikus Európáról és benne az evolúciós visszafejlődésben élő magyarokról szól, akik már csak csicsergős beszéddel tudnak kommunikálni. A margós bemutatón szó esett kilátástalanságról, félállati állapotokról, halálra való készülésről és még rózsaszín plüss katonai
A Margó Fesztivál utolsó napján Hidas Judit beszélgetett Klacsmann Borbálával a Holokauszttörténetek című kötetéről. A holokauszt-történész évek óta gyűjtötte a forrásokat a rövid szövegekhez, amelyek a holokausztot egyszerre történelmi és személyes nézőpontból is vizsgálják. A kötetből Szandtner Anna olvasott fel. Fotó: Valuska Gábor
Alice Munro elbeszélései a hétköznapok unalmasnak és egyhangúnak tűnő szövetét bontják meg, hogy megmutassák a drámait az átlagos sorsokban, életekben. Azokat a sűrű, de gyenge szálakat fejtik fel, melyeket az ember a társadalom, a közösség elvárásai és véleménye alapján sző maga köré, és melyekkel el szeretné rejteni hiányérzetét, fájdalmait, csal
Alice Munro elbeszélései a hétköznapok unalmasnak és egyhangúnak tűnő szövetét bontják meg, hogy megmutassák a drámait az átlagos sorsokban, életekben. Azokat a sűrű, de gyenge szálakat fejtik fel, melyeket az ember a társadalom, a közösség elvárásai és véleménye alapján sző maga köré, és melyekkel el szeretné rejteni hiányérzetét, fájdalmait, csal
Hollywoodi sztárok és a korábbiaknál jelentősebb számú női rendezővel a versenyben megkezdődik kedden a 76. cannes-i nemzetközi filmfesztivál, amelynek hivatalos programjában 21 film versenyezhet az Arany Pálmáért.
Andrei Mangra nem tudta kihagyni a lehetőséget, hogy ha csak egy nap erejéig is, de Tóth Andival legyen. A táncos annyira megszerette az énekesnőt, hogy Floridából hazatérve egyből hozzá vezetett az útja.
Demi Moore anyák napja alkalmából posztolt egy közös képet az unokájával. A színésznő és Bruce Willis lánya, Rumer Willis idén áprilisban adott életet a kislányának, aki a Louetta Isley Thomas Willis nevet kapta.
Eric Claptonhoz és Jimi Hendrixhez hasonlították, a kelet-európai rockzene első számú gitárhőse volt, de a legtöbb fiatal már nem ismeri sem a nevét, sem a zenéjét.
A mozi után a DC Comics kiadó képregényhősei a képernyőt is meghódították, nem kis fejfájást okozva a konkurens Marvelnek. Az Arrowverse univerzum egyik népszerű darabja A holnap legendái, amely hét évadot élt meg. Az utolsó évad epizódjai az AXN- en láthatók hétfő esténként 21.00-tól (ismétlés: szerda: 1.20), de a sorozat elérhető a Netflixen is.
A Netflix-moziban Lopez egy orgyilkos bőrébe bújt, de hiába gyilkol agyba-főbe. A mellette szereplő sztárok igyekeznek, de ők sem tudják megmenteni a filmet. Kritika.
Az elismeréseket Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Stephanus Alapítvány elnöke adta át hétfőn Budapesten.
A családi élet örömeiről és kihívásairól beszélgettek a Család-barát aktuális adásában. A műsorvezető, Fodor Imre elmondta, szerinte az egészséges, kiegyensúlyozott családi élethez nemcsak a boldog pillanatok, hanem az esetleges feszültségek is hozzátartoznak – ebben a műsor szakértő vendége is megerősítette.
A bestseller könyvek arról is mesélnek, hogyan dolgozzák fel az oroszok a háborút. Népszerű olvasmányaikból következtetni lehet arra, mi zajlik most a fejekben. Erről írt cikket Andrej Vlagyimirovics Kolesnikov orosz újságíró és az orosz politika szakértője, a Carnegie Moscow Center főmunkatársa.
Május utolsó két hétvégéjén számtalan ingyenes programot kínál a Budapest150 eseménysorozat alkalmából a Budapest Könyvfőváros Könyvsziget, ahol a Friss Hús Budapest és a Mastercard - Alkotótárs szervezésében május 20-án, szombaton délelőtt a könyvek és filmek világa köré szervezett programsorozattal várják a gyerekeket, családokat. A rendezvénynek