Karl Ove Knausgård először jelentkezik fikcióval a Harcom sorozat óta, olvasható a Magvető hivatalos Facebook oldalán. A Hajnalcsillag című regény Kúnos László fordításában jelenik meg március végén.
Áttekinthető forráselosztásra szükséges a kultúrában, az új finanszírozási rendszerben a pénzekhez követelmények fognak társulni – mondta a kulturális és innovációs miniszter egy interjúban.
Ki ne emlékezne a humoros rendőrpárosra, Mike Lowrey-ra (Will Smith) és Marcus Burnettre (Martin Lawrence)? A két színészlegenda hatalmas bejelentést osztott meg egy videóban.
Légrádi Gergely új regénye a mindent felemésztő hallgatás története, egy magába forduló, csorbult családfa rajza, melynek ágai meghajlanak a generációs traumák és a kimondatlanul maradt szavak súlya alatt.
Kemény István, Farkas Zsolt, Lőrincz Csongor, Terézia Mora és Tasnády Attila emlékdíjat kapnak, míg Deres Kornélia, Karádi Éva, Kutasy Mercédesz és Szálinger Balázs az emlékjutalmat veheti át.
Maria Ressa, Nobel-békedíjas Fülöp-szigeteki újságíró személyes történetével próbál útmutatást adni azoknak, akik diktatórikus rendszerekben élnek. Úgy véli, mindenkinek erkölcsi kötelessége, hogy a maga lehetőségei szerint szembeszálljon az elnyomó hatalommal - erről nemcsak értekezik, hanem teljes sorsával példaképként szolgál, mert a fenyegetés
A világ tele van apró élőlényekkel, amelyek megkóstolnak minket és finomnak találnak. Elsősorban a baktériumok és vírusok tartoznak közéjük. Jól ismerjük ezeket a kellemetlen, sőt olykor halálos fertőzések és járványok miatt. De a kórokozók egy nagy csoportjával, a gombákkal eddig nem kellett ennyire komolyan számolnunk.
A többek közt Parkinson-kórban is szenvedő énekes alig tud már járni, és képtelen színpadra állni többé. Online még talán hallhatjuk énekelni, de a budapesti koncert is elmarad májusban.
Jákob Zoltán lesz a Nagy Ő történetében az első olyan férfi, aki üzletemberként, nem pedig sztárként keresi a szerelmet a TV2 realityjében – írta a Blikk elsőként. Magyarország egyik leggazdagabb emberéről találtunk pár régi fotót, amelyek egyikén Rihanna is feltűnt.
Több, mint húsz évvel ezelőtt J.K. Rowling két Harry Potter-kötetet dedikált, melyek most kerültek elő egy eldugott polcról, és akár 2000 fontra is rúghat az értékük.
A slágergyáros, sztár DJ-producer, Lotfi Begi 20 éves zenei pályafutásának fontos lépcsőfokához ért, ugyanis először együttműködve a nemzetközi kiadóval, a Warner Music Group gondozásában jelentkezik egy új, világraszóló felvétellel. A New York-i énekesnővel, Cecilia Gaulttal közösen készült „Heartbreak”-ben az egyik leghíresebb és legszebb magyar
Az amerikai pszichoanalitikus Walter Langer a következőket írta 1943-as jelentésében Roosevelt elnöknek: Hitler elképesztően perverz és beteges szexuális viselkedése az anyjával és az apjával való diszfunkcionális kapcsolat következménye. Hitler nem részesült normális emberi szeretetben, így nem is ismerhette azt. Ehelyett egzisztenciális belső üre
Berényi Anna Petőfi című életrajzi regénye arra vállalkozik, hogy árnyalja azt a képet, mely hagyományosan bennünk él a 19. század egyik legfontosabb költőjéről. Hogyan lehet regényt írni egy rendkívül rövid, mindössze 26 évnyi, ráadásul mindenki számára nagyon jól ismert élettörténetből? Erről is beszélgetett a szerző és Karafiáth Orsolya a 2022-
A pályázati kiírás szerint közéleti lírát és spekulatív prózát vártunk, a beérkezett művek száma pedig minden várakozásunkat meghaladta. A Könyves Magazinon beszámolunk majd a jelölési folyamatról, bemutatjuk a döntősöket és a győzteseket is.
Kisebb botrány lett abból, amikor 2021-ben egy női krimiszerző nyerte a rangos és sok pénzzel járó Premio Planeta de Novela díjat - majd az átadón kiderült, hogy Carmen Mola valójában három férfi: Jorge Díaz, Agustín Martínez és Antonio Mercero. Új regényükben az általuk teremtett, népszerű és önfejű felügyelő, Elena Blanco nyomozásba kezd. A legye
Megszokhattok már, hogy mostanában a hétvége televíziós kínálatában erős a filmes felhozatal, de most tényleg nagyon nehéz dönteni, hogy este hová kapcsoljunk, mert mindenhol kultfilmekbe botlunk.
A Népzene ünnepét vasárnap 15. alkalommal rendezik meg a Művészetek Palotájában. A Kossuth-díjas népzenész, az est házigazdája ennek kapcsán beszélt a műfaj népszerűségének okairól és arról, hogy az est során a hazai népzene számos árnyalatát megismerhetjük a táncházi zenétől a világzenei produkciókig.
Az iszkaszentgyörgyi kastélyt Ari Kupsus újította fel, bútorozta be és gondozta az elmúlt 10 évben. A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Kft. felmondta a két éve kötött szerződést.
Közel négy évtizede már, hogy elhunyt, mégis mindössze 76 éves lenne Máté Péter. A tragikusan fiatalon elhunyt énekes a mai napon ünnepelné születésnapját.