Finn pszichothriller, brazil memoár, spanyol regény a gyászról, norvég coming of age sztori, és Jón Kalman Stefánsson két mesés regénye is érkezik, ugyanis a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár minden eddiginél több külföldi szerzőt hoz a Nemzeti Táncszínházba október 12. és 15. között. A zenés programok után után most azt mutatjuk meg, kikkel t
Idén 28. alkalommal rendezték meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amelyre számos hazai és külföldi szerző friss megjelenését időzítették a kiadók. A Bookline havonta megjelenő sikerlistáján több, a fesztiválon is bemutatott kötetet találunk, köztük a rendezvénysorozat szombati napjára ellátogató Valérie Perrin regényeit vagy a Hollandiát ké
Félelemmel vegyes tisztelet övezi a bálnavadászokat. Az emberek leginkább őrülteknek tekintik őket, akik a civilizáció elől menekülnek. Nem véletlenül, a vad, hihetetlenül nehéz fizikai körülményeken a brutális kegyetlenségük is túltesz. Az Északi vizeken című angol-kanadai sorozat a Duna Tv-n látható, keddenként 21.50-től.
Október a fékevesztett ünneplés hónapja, legalábbis a magyarországi Comedy Central számára, amely 15. születésnapját ünnepli. A jeles alkalomból pedig a műsoron lévő legnépszerűbb sorozatok karakterei is felköszöntötték az otthonukként szolgáló humorcsatornát. A meglepetésvideó többek közt a Family Guy, az Agymenők, a Jóbarátok és a South Park figu
Mióta beválasztották a Disney 100 nagykoncert előadásába, furcsa, ismétlődő álmokat él át Kocsis Dénes. Azt is megálmodta, miket kell majd énekelnie, még mielőtt megkapta volna a számára kiosztott dalokat.
Egészen pontosan ma 21 évvel ezelőtt, 2002. október 10-én a Svéd Királyi Akadémia Kertész Imrének ítélte a Nobel-díjat az irodalmi kategóriában. Ezzel ő lett az első magyar író ebben a kategóriában, akit kitüntettek a díjjal, és mint az nemrégiben kiderült, azóta is az egyetlen.
Elstartolt A Nagy Ő új évada, melyben Jákob Zoltán keresi az igaz szerelmet. A milliárdos üzletembert azonban már a műsor kezdetén váratlan meglepetések érték, hiszen az egyik versenyzőtől például egy bugyit kapott ajándékba.
Fűrész visszatért és halálos betegen is leszámol a csodás gyógyulást ígérő, gátlástalan szélhámosokkal... Brutális csapdákban és felkavaró kínzásokban a széria tizedik része sem szűkölködik, de vajon meddig lehet még érdekes mozifilmet gyártani egy ennyire önismétlő franchise-ban? Kritika.
A hallgatók többsége emberi alkotásnak véli a mesterséges intelligencia segítségével írt dalokat, viszont felismeri, ha valódi dalszerző nem működött közre - derítette ki az Artisjus kísérlete.
A svéd író lebilincselő detektívtörténeteiben általában nagy szerepet kapnak a kapcsolatok és a hatalommal, befolyással bíró emberek sötét titkai. Most azonban Camilla Läckberg, a bestseller krimiíró nem a szerzője, hanem a főszereplője egy ilyen történetnek. Läckberg hatalmas sztár szülőhazájában thrillerei, gyerektörténetei és szakácskönyvei miat
Immáron hagyomány, hogy a Müpa a nagyszabású koncertek, zenés produkciók mellett irodalmi esteknek is otthont ad, és nincs ez másként a 2023/24-as évadban sem. De milyen ősbemutatóra készül Grecsó Krisztián, melyik kötetével érkezik Szabó T. Anna, és kik azok a költőnagyságok, akiknek alakját és művészetét megidézik a Müpa falai között? Összeállítá
Új regényében a volgográdi születésű német író a nagy változások koráról mesél az ukrán földön megélt peresztrojka ,,húsdaráló" korszakától a mai Németország hétköznapjaiig. Arról, hogyan hullanak szét rendszerek, és hogyan szippantják be az események az embereket. Olvass bele a könyvbe!
Jason Momoa állítólag részegen Johnny Deppnek öltözve cukkolta Amber Heard-öt az Aquaman 2 forgatásán. A színésznőt – szintén csupán állítólag – nagyon megviselték a történtek, azt gondolta Momoa arra játszik, hogy kirúgják a produkcióból.
Az október 11-én kezdődött Budapest Fórum konferencia témája a fenntartható béke, ennek nyitányaként vetítették le az interjút, amit Gulyás Márton, a Partizán főszerkesztője készített Margaret Atwooddal.
Tüdős Klárától a gyerekversekig, az ukrajnai háborútól a budapesti állatkertig, történelmi traumáktól a gunyoros kisprózáig. Dúskálunk a magyar szerzők új köteteiben az őszi Margón, ezekből próbáltunk válogatni, és kicsit sem volt könnyű dolgunk. A legjobb, ha megnézed a teljes programot Itt. A külföldi szerzők könyvbemutatóit Itt ajánlottuk, a zen
Míg nappal a szcéna legjobb és legbefolyásosabb szakemberei tartanak előadásokat a Kazinczy utcai Loft-ban, addig este 15 ország összesen 40 előadója tölti majd meg zenével Budapest 6 ikonikus klubját és exkluzív pop-up helyszínét.
Egyedi módon udvarolt a múlt század egyik legnagyobb színésze és nőcsábásza, Marlon Brando. A féktelen természetű világsztár nem futott tiszteletköröket, nem tette a szépet, azonnal a lényegre tért. Ez a 81 éves Barbra Streisand hamarosan megjelenő önéletrajzi könyvéből derül ki, amelyből a Vanity Fair közöl szemelvényeket.
Huszonegy évvel az azóta kultusszá vált első Valami Amerika-film után indul a Valami Amerika című sorozat az RTL+-on. Ahogy mondani szokás, "bevált recepten ne változtass", így a széria ismét három testvér kalandjait mutatja be.
Állítólag a vele való munka finoman szólva nem egyszerű. "Kiköltöztetése" kapcsolatban lehet azzal az életvitellel, ami miatt nyáron elmaradt budapesti koncertje.
A miniszter szerint a döntés fő szempontjai a művészeti szakmai beágyazottság, a jó nemzetközi és hazai kapcsolatok, a művészeti koncepció, valamint az előadó-művészeti területen szerzett vezetői tapasztalat volt.
A mai napon ünnepli az 55. születésnapját a hollywoodi szívtipró, Hugh Jackman. Az elmúlt években sok kihívást állított elé az élet: többször legyőzte a rákot, most pedig – 27 év után – véget ért a házassága is.
A magyar nép csodás lényei először egy kötetben; a Tgm életműkiadás második darabja; hálózatkutató biológus ökológiai gyorstalpalója a túléléshez; az ismeretlen Budapest színes történetei – mai ajánlónkban a magyar tényirodalmi bemutatókat gyűjtöttük össze. A Margón válogathatsz még külföldi és magyar irodalmi, valamint zenei programok közül is.
A kortárs magyar irodalom legendás alakja, sokoldalú és sokműfajú szerző, versekkel indult, írt elbeszélésköteteket, regényt és tárcanovellákat, fordított drámákat. Összetéveszthetetlen, eredeti hangú alkotó, védjegye a nyelvvel való kísérletezés, a hagyományos lírai megszólalás destruálása. Posztmodern költőkirálynak is nevezik, lebontja és újjáal
Parti Nagy Lajos hetvenéves lett, mi pedig írókat és költőket kértünk fel, hogy köszöntsék mesterüket, pályatársukat. Az elkövetkező napokban külön cikkekben jelentetjük meg ezeket az írásokat, most André Ferenc írását adjuk közre. A többi köszöntőt itt olvashatjátok.
Parti Nagy Lajos hetvenéves lett, mi pedig írókat és költőket kértünk fel, hogy köszöntsék mesterüket, pályatársukat. Az elkövetkező napokban külön cikkekben jelentetjük meg ezeket az írásokat, ezúttal Fehér Renátó írását adjuk közre. A többi köszöntőt itt olvashatjátok.
Parti Nagy Lajos hetvenéves lett, mi pedig írókat és költőket kértünk fel, hogy köszöntsék mesterüket, pályatársukat. Az elkövetkező napokban külön cikkekben jelentetjük meg ezeket az írásokat, ezúttal Babiczky Tibor írását adjuk közre. A többi köszöntőt itt olvashatjátok.
Parti Nagy Lajos hetvenéves lett, mi pedig írókat és költőket kértünk fel, hogy köszöntsék mesterüket, pályatársukat. Az elkövetkező napokban külön cikkekben jelentetjük meg ezeket az írásokat, ezúttal Vajna Ádám írását adjuk közre. A többi köszöntőt itt olvashatjátok.
Parti Nagy Lajos hetvenéves lett, mi pedig írókat és költőket kértünk fel, hogy köszöntsék mesterüket, pályatársukat. Az elkövetkező napokban külön cikkekben jelentetjük meg ezeket az írásokat, ezúttal Lackfi János írását adjuk közre. A többi köszöntőt itt olvashatjátok.
Hamarosan érkezik a Polytrip frontemberének első szólólemeze, ebből ad ízelítőt a "Nem kell" című dal, amit az Aurevoir. énekesével közösen írtak és adnak elő. Premier!