A finn Selja Ahava legújabb regényének főhőse egy 17. században született nő, aki úgy dönt: a feleség-háziasszony-anya szerepet levetve tudósként is kiteljesíti önmagát, és nekivág a nagyvilágnak. A mágikus realista történet szálai Japánba, végül pedig a 21. századi Berlinbe vezetnek.
Egy celluloidszalag az előző századból, amin Magyarország történetének egyik legnagyobb kaliberű szélhámosát kapták lencsevégre. A Horváth Menyhért álnéven futó svindler azzal házalt, hogy ő herceg Festetich Tasziló törvénytelen gyermeke. Ki volt ez a nemzetközi hírű csaló, hogyan vették filmre, és vajon születni kell-e arra, hogy valakiből sikeres
"Az egyik legnagyobb kortárs színésznő" – méltatta színpadi partnerét, barátját Hegedűs D. Géza a Híradónak 2021. január 28-án, aznap, amikor meghalt Börcsök Enikő. A Jászai Mari-díjas színésznő éppen 53. születésnapján hunyt el. Az előző év augusztusában derült ki, hogy bizonytalan ideig kórházi kezelésre szorul, szerepét az évad első bemutatójába
1956 óta nem történ olyasmi, mint most: magyar rendező vitte színre Antonín Dvořák Ruszalka című operáját. A művet Szikora János rendezésében szombaton mutatták be a Magyar Államai Operaházban. A jelmezeket a világhírű Zoób Kati divattervező készítette.
Megérkezett hozzánk is A szabadság hangja, a gyerekprostitúció és emberkereskedelem ellen harcoló amerikai propagandafilm, ami még nem kacsintás a QAnon felé, de már több mint konzervatív szórakoztatás: egy olyan ember szentté avatása, aki azóta inkább abbahagyta az önjáró gyerekmentést, mert többek között szexuális zaklatással is megvádolták.
A Prince of Persia 14 év után kapott újabb rebootot Lost Crown címmel. A sorozat gyökereihez visszatérő játék nagyon jó érzékkel gyúr össze máshonnan elcsent játékelemeket, a végeredmény pedig teljesen korrekt, de nem kiemelkedő.
Bayer Zsolt gyakran ír a vele egyet nem értők őseiről, nézzük hát meg, ki volt pontosan a publicista anyai nagyapja, Gyimes Károly, a nyilas gettóorvosból lett kommunista besúgó. Gyimes életútja – bárhogy ferdíti is unokája a valóságot – rengeteget elmond arról, miért viselkedik Bayer Zsolt úgy, ahogy.
Tekintélyes hosszúságú, hivatkozásokkal ellátott nagycikkben tárgyalja Ungváry Krisztián történész (legutóbbi, Mindszentyről szóló könyvének bemutatójáról itt olvashatsz) a Telexen Bayer Zsolt publicista hiányos múltfeldolgozását, valamint nyilas, majd Ávh-s anyai nagyapja, Gyimes Károly karrierjét a 20. század derekán.
Az alacsony és szürke januári égbolt alatt egy harmincas tanár próbál átjutni egy szétlőtt, körülzárt, háború sújtotta városon, hogy a megszállt terület diákotthonából kimenekítse az unokaöccsét. A háromnapos, mégis végtelennek tűnő és rémálomszerű utazás során a férfi és a fiú minden lépése bizonytalan, a szabályok nélküli világban nem léteznek st
A nyolcvanas években kevés olyan nő volt, aki ne bolondult volna Thomas Magnumért, a sármos magándetektívért, akit Tom Selleck alakított. A színész immár 79 éves, de még mindig csúcsformában van. És igen, még mindig megvan a bajusza.
Elhunyt 90 éves korában Sandra Milo, a 8 és 1/2, valamint a Júlia és a szellemek című Fellini-filmek egykori sztárja, az ötvenes és hatvanas évek népszerű olasz filmcsillaga – jelentette be hétfőn a családja.
Úgy néztek rá, mint Hófehérkére. De mindvégig a gonosz mostoha volt. Már gyermekként megpecsételődött Gülcemal és kishúga sorsa, amikor az édesanyjuk egy férfi kedvéért elhagyta a családját. Huszonöt évvel később Gülcemal visszatér, hogy bosszút álljon az anyjukon. A Gülcemal című új török sorozat minden hétköznap 15.40-től a Tv2-n, 23.00-tól pedig
Megvan a Frankenstein? No, akkor a doktort helyettesítsük be egy szörnnyel, a szörnyet pedig egy kisgyermek lelkével rendelkező szépséges nővel. Furcsán hangzik? Furcsa is. Ezt senki nem felejti majd el egyhamar.
Izgalmas és kalandos filmnek ígérkezik a Szellemirtók legújabb része. A borzongás birodalma alcímet viselő alkotásban az újoncok mellett szerepet kaptak az eredeti filmsorozat legendás szereplői is.
Farkasjelmezben még szaltóznak is – mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője, aki Fésűs Nellyvel a Vadak ura című musicalről mesélt a Reggeliben. A látványos, egész családnak szóló tanmesét, február 10-én és 11-én nézhetik meg a budapesti Biodómban. Nelly alakítja Vandát, az a bölcs hóbaglyot, akihez mindenki iránymutatásért f
Börcsök Olivér pályaválasztásában nagy szerepet játszott nagynénje, Börcsök Enikő. Játszottak közös filmben, a 2020-as Hét kis véletlenben. Olivér kiskorától bejárt Enikőhöz a színházba, egyből elvarázsolta őt ez a világ. Most a Miskolci Nemzeti Színház tagja, a közönségükről és új bemutatókról mesélt.
Mi a közös Az Oroszlánkirályban, a Jégvarázsban, A Padlásban és az Aladdinban? Hát az, hogy Feke Pál egy színpadra álmodta őket. Óperencián túl címmel családi musicalt rendezett, aminek premierje június 8-án, az Urániában lesz Budapesten. Hogy kik szerepelnek majd benne, az egyelőre titok.
Szegénységbe született, csodagyereknek tarották, kilencéves korában megerőszakolták, és egyedül küzdötte fel magát a csúcsra. Ma 70 éves a világ legnépszerűbb műsorvezetője, Oprah Winfrey.
Lázadó orosz tinédzserek, egy izlandi 400 lelkes falu összefogása, egy 84 éves lemezlovas munkássága – egyebek között ezeket a témákat dolgozzák fel a 10. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál filmjei. 70 alkotást vetítenek Budapesten és tíz másik városban. Magyar alkotók munkáit is meg lehet nézni a fesztiválon, például a Keskeny út a bold
Az Emily forever empátiával és éles humorral megírt portré öröklődő mintákról, magányról és a küzdelemről, hogy találjunk valamit magunkban, ami segít megbirkózni a hétköznapokkal. Olvass bele a regénybe!
Mivel magyarázható a nyilaskeresztesek misztikum iránti rajongása és mániás összeesküvési kényszere? Miben állt a hazai zsidó közösségek vezetőinek dilemmája a német megszállás után? Mik voltak a magyarországi szélsőjobboldali női politizálás motivációi? Hogy fest a német- és náciellenes erők ideológiai háttere és miként írható körül a második vilá
Szinte hihetetlen, de a nagyszerű Christian Bale az 50. születésnapját ünnepli. Hollywood legjobb kaméleonjáról beszélünk, hiszen az Oscar-díjas színész olyan átalakulásokon esett át egy-egy szerep kedvéért, amitől mindenkinek leesett az álla. Talán a sikere is pont ebben rejlik?
A Harry Potter univerzum egyik legnagyobb rejtélye az, hogy Fred és George miért nem vették észre Peter Pettigrew-t a Tekergők térképén. Sőt, sok egyéb mást sem vettek észre.
Februárban az AMC két várva várt sorozatot is műsorra tűz. A The Walking Dead univerzum rajongói hosszú kihagyás után újra Rick Grimes szerepében láthatják Andrew Lincolnt a The Walking Dead: The Ones Who Live sorozatban, míg a Fargo 5. évada a Mad Menből is ismert Jon Hamm főszereplésével tér vissza.
Új és visszatérő befektetők is szerepelnek a Cápák között hetedik, minden eddiginél hosszabb évadában, amiből most sem hiányoznak majd a drámai fordulatok. A műsorvezető változatlanul Lilu, aki az évek során maga is sokat tanult az üzleti show-ból.
Ambrus Attila történetét korábban Antal Nimród dolgozta fel a 2017-es A Viszkis című filmjében, azonban hamarosan egy egész sorozat is készülhet a "Viszkis rabló" néven hírhedtté vált egykori jégkorongozóról.
A kilencvenes években lányok hada rajongott a Família Kft. című sorozat három fiatal szívtiprójáért, Csonka Andrásért, Kárász Zénóért és Juhász Illésért.
A gépészben csontvázvékonyra fogyott, a magánéletben őrjöngő, dühkezelési problémás figurának adták el, Oscar-díjas és zseniális. Elmesélünk róla pár titkot.
Kellemetlen betegséget diagnosztizáltak a Riverdale című sorozat fiatal színésznőjénél: Lili Reinhart szerint a vörösfény-terápia az új legjobb barátja.
Egy 1942-es brit hadműveletről készült a The Ministry Of Ungentlemanly Warfare, amiben a kackiás arcszőrű Cavill titkos küldetést vezényel le ellenséges területen.
A pénteki koncerten készült videón a biztonsági őrök sokkolót használtak egy koncertlátogatón, akit aztán földre is visznek. A Budapest Aréna elnézést kért azoktól, akik nem jutottak a helyükre a jegyük ellenére.