Óriási aggodalmat váltott ki a rajongókból Margot Robbie kijelentése Harley Quinn szerepével kapcsolatban, mivel a színész úgy beszélt, mintha már végleg leszámolt volna az ikonikus DC karakterrel. Most tiszta vizet öntött a pohárba James Gunn.
Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground Egymáshoz rövid az út címmel. Az albumon szereplő, elvarázsolt hangulatú 10 popdalt ismét a csapat eredeti kreatív magja szerezte: Bocskor Bíborka énekesnő, Toldi Miklós dobos-producer, Fűrész Gábor gitáros, és visszatért a zenekaralapító-billentyűs Fodor Máriusz, a szövegek nagy részét pe
A Starsky és Hutch nagysikerű televíziós sorozat színésze, David Soul 80 éves volt. Családja szerint a színész hősiesen küzdött az életéért, de csütörtökön elhunyt.
Rendőrségi feljelentést tett a húga ellen Alain Delon idősebb fia. Az 59 éves Anthony Delon azzal vádolja a testvérét, a 33 éves Anouchkát, hogy bűnrészes volt a francia filmlegenda elleni bántalmazásban és erőszakban. A báty beadványa szerint Anouchka se neki, se a másik testvérének, a 29 éves Alain-Fabiennek nem mondta el, hogy az apjuk szellemi
Több mint három évtizede jelent meg a tévéképernyőn az Angyalbőrben című sorozat. Az alkotás máig az egyik legemlékezetesebb gyöngyszem a rendszerváltás idejéből. Nemcsak az akkori generáció ismeri, hanem a mai fiatalok nagy része is. Nem feltétlenül a hírneve és a hátrahagyott kulturális öröksége miatt, hanem azért is, mert sokak szerint vitathata
Az átok egy kacifántos cím. Aki egy jó kis horrorsorozatra számít, az bizony csalódni fog. Vagyis nem feltétlenül. Komplikált a kérdés, hogy mi is ez a lázálom, amit a SkyShowtime előad nekünk. A Ford Fairlane kalandjaiban van egy idézet egy bizonyos sajtreszelőről, ez is hasonló érzés: érdekes, de leginkább fájdalmas.
1924. április 26-án lett hatályos a Magyar Nemzeti Bankot létrehozó törvény, június 24-én pedig ténylegesen is megkezdődött a központi bank működése. Az évfordulóra számos programmal készülnek idén. Az InfoRádió Hergár Esztert, az intézmény társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatóját kérdezte.
A filmek legfontosabb elemei a képi világ mellett egyértelműen a párbeszédek, melyből egy-egy, a jelenetet vagy akár az egész filmet meghatározó aranyköpés olyan humoros, meglepő, megható vagy esetleg ijesztő hatást kelt, hogy a nézőközönség örömmel emlékszik vissza rá, és évekig, vagy egyes esetekben évtizedekre is a köztudatban marad.
Érkezik a Dűne és a Gladiátor folytatása is, külön filmet kap Furiosa a Mad Max-sagában, de a blockbustereken kívül is sok izgalmas film jön még a mozikba.
Január 10. és 15. között rendezik a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivált. A rangos cirkuszművészeti seregszemléjén ezúttal is a világ legjobb artistaművészei mutatkoznak be a közönségnek – mondta az InfoRádióban Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
A chilei Benjamín Labatut regénye a közelmúlt egyik legjobban sikerült fúziós irodalmi alkotása, amely egyszerre ötvözi a tudományos-életrajzi művek és a szépirodalmi kötetek legjobb jegyeit, miközben a mesterséges intelligenciáról is képes újszerűen mesélni.
A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata.
Lily Gladstone-nak minden esélye megvan arra, hogy az amerikai film következő felkapott színésznője legyen, és hamarosan akár egy Golden Globe- vagy Oscar-díjat is elcsíphet. Martin Scorsese Megfojtott virágok című filmjének női főszereplője félig maga is őslakos származású, és ha elismeréseinek lesz is politikai üzenete, azokat mégis elsősorban er
Napjaink egyik legismertebb színésze, Nicolas Cage a 60. születésnapját ünnepli. Az elmúlt évtizedekben sok mindent tett le az asztalra, és számtalan váratlan projekttel is előrukkolt - például kinek jutna eszébe az, hogy az Oscar- és Golden Globe-díjas sztár egy kedvelt horror tematikájú videójátékban is szerepel majd? Most azonban két legújabb fi
Krasznahorkai Lászlót gyakran kérdezik arról, hogy saját könyvei közül melyiket ajánlja a szövegeit még nem ismerő olvasóknak. A kérdés elől rendre kitér azzal, amit Breier Ádám 2018-as, A báró hazatér című dokumentumfilmjében is megfogalmazott: "…először megpróbálja lebeszélni, hiszen egy jószándékú, kék szemű, biztos jövőképpel rendelkező, remény
Emma Stone és Nathan Fielder semmihez sem hasonlítható sorozata, David Bowie életműve előtt tisztelgő doksi is és a legnagyobb vitákat generáló film is bekerült a streamingjánlónkba.
Michelle Yeoh, Will Ferrell, Angela Bassett és Amanda Seyfried is a díjátadók között lép majd színpadra a helyi idő szerint vasárnap estére tervezett 81. Golden Globe-díjátadó gálán a hollywoodi Beverly Hilton Hotelben.
Meghalt a Golfőrültek sztárja, Cindy Morgan. A 69 éves színésznőt Lacey Underall szerepében ismerték meg leginkább az emberek, de számos filmben kapott szerepet a karrierje során.
Nicolas Cage-ről sokaknak csupán az ismert mémek ugranak be, pedig Hollywood egyik legnagyobb sztárja volt, aki színészként mindent elért, és egy konkrét dolog vezetett ahhoz, hogy válogatás nélkül minden szemetet bevállaljon. Úgy tűnik, ennek most vége…
Ress nem akármilyen lemezzel törte meg több éves némaságát, Ótvar Pestisnél nagyobb sztahanovista aligha volt 2023-ban, a 30Y pedig egy erős, összeművészeti értékű anyaggal tért vissza. Decemberben megjelent magyar lemezek kritikái az Afteren.
A 60 éves Nicolas Cage élete során olyan brutális balhékba keveredett, amiket hétköznapi ésszel fel sem lehet fogni. Volt rá példa, hogy az Oscar-díjas világsztár saját feleségére támadt rá a nyílt utcán, de hosszú éjszakákat töltött azzal is, hogy imádott macskájával gombázta végig az éjszakákat. Megkerestük a legemlékezetesebb botrányait.
Az Oppenheimer aratott a Oscar előszobájának tekintett filmes gálán, de a Barbie sem maradt Arany Glóbusz díj nélkül, és a Szegény párák is nagyot tarolt. A sorozatok között A mackó és az Utódlás dominált, a show egyik nagy nyertese pedig egy tárgyalótermi dráma lett.
"Visszatekered az órát?" – nevet a fiú, ahogy lassan beleszédül a körbe-körbe keringéstől az egyetem udvarán. "Ezt csinálom" – válaszol pajkosan a lány, akit Jane-nek hívnak. "Tekerd csak, vissza kell jutnod az idők kezdetéig!" – biztatja a fiú, s most hasznát veszem ennek a képzeletbeli órának, hogy időt utazzak vele…