2024. október 9. szerda

okt. 9
15:12
Sydney Sweeney szobalányt alakít majd Paul Feig pszichothrillerében (Telex)
Paul Feig eddig vígjátékokban mutatta meg rendezői képességeit, de most egy pszichothrillert kapott a kezei közé.
okt. 9
15:15
Hallgassa vissza – Velkey György Napi jegyzete (hirado.hu)
Velkey György a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója mondja el gondolatait.
okt. 9
15:18
Magyar nők a német Bauhaus-iskolában (kultura.hu)
Bár a németországi Bauhaus-iskola csupán tizennégy évig működött, hatása máig érezhető – a 20. század egyik legjelentősebb művészeti kísérletének is nevezhetjük. Számos magyar megfordult az intézményben diákként vagy oktatóként, köztük négy magyar alkotónő is itt indította pályafutását.
okt. 9
15:21
Kiderült, ki alakíthatja a főszerepet Christopher Nolan új filmjében (Blikk)
Miután az Oppenheimer című nagy sikerű filmjével több Oscar-díjat is bezsebelt, Christopher Nolan úgy tűnik, visszatér a Universal stúdióba, hogy újabb filmen kezdjen dolgozni. Egyes sajtóértesülések szerint a filmhez nem akárkit kért fel főszerepre. A filmre azonban még több mint másfél évet kell várni.
okt. 9
15:39
Gesztenyés-sárgabarackos csokoládés sütemény lett Budapest desszertje (hirado.hu)
Pénteken kezdődik az Édes napok Budapest fesztivál.
okt. 9
15:45
Megválasztották Budapest desszertjét – péntektől kóstolható (Infostart)
A Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely gesztenyés-sárgabarackos csokoládés süteményét választottak idén Budapest desszertjének, amelyet először az október 11-én, pénteken kezdődő Édes Napok Budapest fesztiválon kóstolhatnak meg az érdeklődők a Szent István-bazilika előtt.
okt. 9
15:48
Megvannak a kémiai Nobel-díjasok (kultura.hu)
A fehérjékkel kapcsolatos felfedezéseikért David Baker, Demis Hassabis és John M. Jumper kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.
okt. 9
16:06
A vizuálisan letisztult robotok felüdülést jelentenek a játékfilmes feldolgozásokhoz képest – TransFormers Egy kritika (SzMo)
Az év eddigi legjobb animációs akciófilmje! Remek szórakozás az egész családnak. Nem egy Agymanók 2, de a TransFormers sosem a mélységéről volt híres.
okt. 9
16:06
Magyarországon is megjelenik a Nick Cave életéről szóló képregény (kultura.hu)
A rock and roll egyik kulcsfigurája, Nick Cave október 13-án újra az Arénában lép fel zenekarával, a Bad Seedsszel. Erre az alkalomra időzítette a Troubadour Comics a Nick Cave pályafutását bemutató Uram, kegyelmezz című képregényének megjelenését.
okt. 9
16:18
Találkozz Visky Andrással, a hitben megélt szeretet írójával (Könyves Magazin)
Kitelepítés című regényével 2023-ban Visky András nyerte a Margó-díjat. Ehhez kapcsolódva október 14-én önálló esten mesél a műről, valamint az életéről a Müpa színpadán. Most röviden összefoglaljuk a Kossuth-díjas író és dramaturg pályáját.
okt. 9
16:42
Visszatér a Büszkeség és balítélet Lizzy Bennet testvérének történetével (Telex)
A Másik Bennet lány történetét dolgozza majd fel a spin-off.
okt. 9
16:48
Megkezdődött a Liszt Ünnep A Galimbertik című kiállítás megnyitójával (Demokrata)
Művészi gazdagságával a Liszt Ünnep a nemzetközi fesztiválok élvonalában szerepel.
okt. 9
16:54
Gesztenyés és fűszeres sárgabarackos lett Budapest desszertje (kultura.hu)
A Cocó7 Csokoládé Bolt és Látványműhely gesztenyés-sárgabarackos-csokoládés süteményét választották idén Budapest desszertjének, amelyet először az október 11-én, pénteken kezdődő Édes Napok Budapest fesztiválon kóstolhatnak meg az érdeklődők a Szent István-bazilika előtt.
okt. 9
16:56
Matt Damon lehet a főszereplője Christopher Nolan következő filmjének (kultura.hu)
Christopher Nolan, az Oppenheimer Oscar-díjas rendezője a következő filmjét is a Universal Picturesnél készíti el a jövő évben. Állítólag ebben a produkcióban a főszerepet Matt Demonnak szánja.
okt. 9
17:18
Autószerelő akart lenni, a Fradi focistájaként vált legendává Rákosi Gyula (kultura.hu)
Rákosi Gyula olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó és edző több mint hetven éve jár ki a Fradi-pályára. A Kádár-korszakban lett az egyik legjobb focista – bár politikával sosem foglalkozott –, Albert Flóriánnal és Szűcs Lajossal egyedülálló hármast alkottak. Akkoriban a futball egészen másról szólt: a csapatban mindenki hajtott a másikért
okt. 9
17:27
Závogyán Magdolna szerint művészi gazdagságával a Liszt Ünnep a nemzetközi fesztiválok élvonalában szerepel (hirado.hu)
A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál A Galimbertik című kiállítás megnyitójával veszi kezdetét.
okt. 9
18:12
Elhunyt Lily Ebert írónő, holokauszttúlélő (kultura.hu)
A százéves korában elhunyt írónő a holokauszt borzalmairól írt könyvével, TikTok-csatornájával és előadásaival lett világhírű.
okt. 9
18:24
Mit is mondhatnánk egy ateista podcaster és egy jóképű rabbi szerelmére? Bármit, csak ezt ne (Telex)
Sajnos a sorozat nem kifejezetten árnyaltan mutatja be a zsidó vallást, cserében a feminizmusról is kifejezetten felületes gondolatai vannak.
okt. 9
19:27
Zombitánc, boszorkánykonyha, bátorságpróba – Halloween programokkal várja a látogatókat a Fővárosi Állatkert október végén (hirado.hu)
A programok valamivel 22 óra után zárulnak, a kert területén pedig 23 óráig tartózkodhatnak majd a látogatók.
okt. 9
19:57
A népi játékok éltetik a magyar kultúra örökségét Balatoni Katalin szerint (hirado.hu)
Örömét fejezte ki amiatt, hogy idén a magyar népi játék napjához több mint félezer óvoda, továbbá számos család és külhoni magyar oktatási intézmény csatlakozott.

Keresés