Dame Lesley Lawson, azaz Twiggy brit modell, énekesnő és Golden Globe-díjas színésznő, az 1960-as évek divatikonja szeptember 19-én ünnepli hetvenötödik születésnapját.
Az amerikai médiaszolgáltató vezérigazgatója, Ted Sarandos közlése szerint az idei év első felében a Netflix négy legnézettebb műsora mind az Egyesült Királyságban készült.
Elkészült a Ma este gyilkolunk előzetese. Az Agatha Christie-krimiket idéző vígjáték egy színészotthonban elkövetett bűntény megfejtésére vállalkozik. A filmet október 31-étől játsszák a mozik.
Az iskolás korban lévő, különböző szindrómákban szenvedő gyerekek védelme kiemelt fontosságú, hiszen a nevelés célja, hogy minden tanuló egyenlő esélyeket kapjon a fejlődésre és a tanulásra. Fontosak a jó módszerek és az együttérzés, utóbbi kimunkálását segítheti egy-egy jó könyv is, melyből közösen lehet tanulni.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter felkérését elfogadva, 2024. október 1-jétől Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus professzor tudománypolitikai főtanácsadóként erősíti a magyar tudomány és kutatás ügyét.
Matthew McConaughey legutóbbi nyilvános szereplése sokkolta a rajongókat, akik szerint a színésznek megváltozott a külseje. A fanok azt állítják, az 54 éves sztár másképp nézett ki, amikor a feleségével, Camila Alvesszel megjelent egy gálavacsorán a múlt héten. Többen azt írták, az orra más alakú, illetve a szeme színe is megváltozott.
Tematikus backstage-túrák, kulisszaséták és interaktív dobshow is várja a fiatalokat október 2-án kora délutántól estig a Müpa felsőoktatási intézmények hallgatóinak összeállított Egyetemi Napján.
Mint erről már hírt adtunk, kedd este osztották ki a Színházi Kritikusok Céhe tagjai által az évad legjobbnak ítélt teljesítményeiért járó díjakat. A sorban 45. díjátadó után a legjobb kőszínházi előadás díjával elismert, Az igazság gyertyái című előadás rendezőjével, Sebestyén Abával, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által
Ismét megnyílik a jelentkezés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (Mome) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára, amelyre idén a diákok mellett a pedagógusok jelentkezését is várják.
Hol születik az irodalom? Dolgozószobában vagy Indonézia eldugott részein? Valójában bárhol és bármikor. Elhoztuk a világirodalmi nagyok történeteit, és mellette kortárs magyar írókat, költőket kérdeztünk meg a témában, köztük Háy Jánost, Szőllősi Mátyást, Kemény Zsófit, Nyári Krisztiánt, Birtalan Andreát és még sokan másokat.
Demi Moore rekordot döntögető fizetését nem hagyta szó nélkül a közvélemény. A színésznő nemrégiben beszélt az 1996-os Sztriptíz című filmben nyújtott kockázatos főszerepe körüli kritikákról, valamint arról, hogy a 12,5 millió dolláros fizetése mennyire felkavarta az állóvizet.
A magyar irodalmi élet kiemelkedő személyisége, Ilia Mihály kilencvenedik születésnapja alkalmából nyílt kiállítás szerdán a Szegedi Tudományegyetem (Szte) Klebelsberg Könyvtárában.
A döntés és Az ajándék után mostantól magyarul is olvasható Edith Eva Eger A balerina című könyve. A memoárban a szerző a viszonylag gondtalan kassai évektől az elviselhetetlen auschwitzi időkön át a túlélést követő időszakig meséli el a saját történetét.
A Szervátiusz Alapítvány azokat a művészeket díjazza, akik a nemzet megmaradásáért tevékenykednek. Idén Fülei Balázs zongoraművész, valamint Xantus Géza csíkszeredai festő- és grafikusművész vehette át a Szervátiusz Jenő-díjat.
A következő hetekben a finom jazz kedvelői, illetve az igazán nagy bulikat keresők is találnak maguknak esti programot. Mutatjuk közülük a legizgalmasabbakat!
Új színészeket jelentett be a Bridgerton család sokak által várt következő évadához a Netflix. Azt egy ideje már tudni lehet, hogy a negyedik szezon Benedict és kiszemeltje, Sophie történetét meséli majd el, most viszont az is kiderült: egy ismerős arcot is láthatnak majd a nézők.
Már javában folyik Shakespeare drámája, a Lear király új adaptációjának, a Lear Rexnek a forgatása. Most felbukkantak az első képek Al Pacinóról Lear szerepében.
Október 8-án kedvenc saját szerzeményeivel látogat vissza egykori iskolájába 12 ismert és közkedvelt szerző, köztük Hegyi Dóra, László Evelin, Lázár Domokos, Molnár Tamás és Szabó Balázs.
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampányához, a szeptember 16. és 22. közötti európai mobilitási héthez kapcsolódva az Építési és Közlekedési Minisztérium (Ekm), az Energiaügyi Minisztérium és a Belügyminisztérium Mindannyiunké a tér címmel rajz-, fotó- és kreatív pályázatot hirdet, amelyen az óvodás korosztálytól a felnőttekig bárki
Állunk a forró olajat okádó tűzhely mellett az oroszlánketrecben, és egyszerre kiáltjuk: igen, séf! A sokszoros Emmy- és Arany Glóbusz-díjas A mackó című sorozat nem csupán a hagymát, a lelket is meghámozza. De vajon miért rajongunk ennyire a rocksztár státuszba emelkedő szakácsokért?
Az a nemzet erős, amelynek a kulturális közössége is erős – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a magyar Eu-elnökséghez kapcsolódó, a kulturális esélyteremtésről szóló konferenciát megelőző sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
Az Ezt senki nem mondta! című podcastban írók mesélnek a szülővé válás örömeiről és nehézségeiről, valamint a gyerekvállalás és az alkotás kapcsolatáról. A második évad első adásának vendége Nyáry Krisztián volt.
A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésében megrendezett Aranykapu című kamarakiállítás megnyitójára látogathattak el az érdeklődők szerda este a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítóterébe. Az idén elhunyt Czakó Gábor író, képzőművész életművét bemutató kiállítás ünnepélyes megnyitóján Török Petra főigazgató
Az örök díva, Hollywood szépséges olasz nagyasszonya, Sophia Loren 90 esztendős lett. Az Oscar-díjas színésznő egyedülálló szépség volt, a férfiak megőrültek érte. Nem csoda, hogy meghódította a filmipart és divatikon lett belőle. Neki azonban nemcsak a karrier, a család is fontos volt. Íme, néhány kulisszatitok a legendáról, aki bevonult a mozitö
Franciaország és Jón Kalman Stefánsson izlandi író díszvendégségével rendezik meg az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely szeptember 26. és 29. között csaknem 150 kiállítóval, neves magyar és külföldi írókkal várja látogatóit a Millenáris parkban.
Az ingyenes, mintegy 140 alkotást felvonultató szabadtéri tárlat a mai Magyarország természeti szépségeit, építményeit, életképeit mutatja be különleges pillanatokat megörökítve.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lehetőségük volt a magyar adófizetőknek, hogy a személyi jövedelemadójuk második egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program javára ajánlják fel. 2024-ben rekordösszegű, több mint 2,5 milliárd forint felajánlás érkezett, amelyet a program a magyar fiatalok tehetséggondozására fordít.
Merényleteken keresztül mutatja be a magyar terrorelhárítás fejlődését a Terror – Merényletek, túszdrámák és terrorelhárítás Magyarországon című új időszaki kiállítás, amely szerdán nyílt meg Budapesten, a Rendőrmúzeumban.
Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.
Ha egy kompetens gyilkossági rejtélyre vágytok, akkor messziről kerüljétek el A tökéletes párt. Ám, ha jól akartok szórakozni és egy pár órán át néznétek szép embereket, ahogy butaságokat csinálnak, akkor keresve sem találhatnátok jobb sorozatot.
Kelemen Barnabás, Perényi Miklós, az Anima Musicae Kamarazenekar és három Fischer Annie-ösztöndíjas hangversenye mellett a Budapesti Vonósok zene világnapjára időzített koncertjét ajánljuk.
Az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban című országos programsorozat következő állomása a hűség városa és környéke. A Petőfi Kulturális Ügynökség ezúttal Győr-Moson-Sopron vármegyét járta be, idegenvezetője pedig Taschner-Schmidt Erika volt.