Kiolvasni egy könyvet nem ugyanaz, mint elolvasni. A tudatos olvasás művészete című könyvében Ella Berthoud bilioterapeuta elmagyarázza, hogyan hat az olvasás az agyunkra, a testi és lelki egészségünkre, ha odafigyelünk rá. Mutatunk egy részletet.
Megvan az az arc, amely annak idején – érhetetlen módon – minden buliban feltűnt? A Franciaország déli részén fekvő Mauriac városában is volt egy ilyen forma, Biquette. Annyi apró különbséggel, hogy ő négy lábbal a földön bulizott... Biquette ugyanis egy kecske volt, aki rendszeresen megfordult a legvadabb punkkoncerteken, sőt! Még cigit és piát is
Kétrészes dokumentumfilm a Maffiózókról, Nicole Kidman és egy félrement esküvő, és egy kultikus nápolyi sorozat utolsó évada. Jelentkezik a heti streamingajánló.
Bánhidi Lilla a Sorsod Borsod című regényével 2023-ban a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. A töltőm ott maradt címmel mostantól egy éven át ír tárcasorozatot a Könyvesen. Ez a hetedik rész.
Váratlanul érte és nagy megtiszteltetésként éli meg, hogy a Kaszás Attila-díj idei elismertje lehet - mondta az InfoRádiónak Balla Eszter. A színművész a jó hangulatú közösségi létezés fontosságáról is beszélt, mert szerinte ez szorosan hozzátartozik a 2007-ben elhunyt színészről elnevezett díj szellemiségéhez.
Knausgard mindenekelőtt a halálról és az örök életről beszél, miközben fordulatos cselekményt alakít, kiváló karaktereket épít és hatalmas műveltséganyagot is játékba hoz. A Hajnalcsillag-sorozat második része, Az öröklét farkasai lett a hét könyve, melyből most öt izgalmas idézetet mutatunk. Fotó: Valuska Gábor
Kijött az obszcén humor nagyágyújának második netflixes stand-up-ja az Adam Sandler: Szeretettel, és ezen felbuzdulva összeállítottunk egy kis karrierképet korunk egyik legsokoldalúbb szórakoztatójáról.
Virginie Despentes, a francia irodalom punk provokátora ezúttal a #MeToo mozgalom, az internetes zaklatás, a cancel culture és a francia társadalom viszonyát boncolgatja.
Emily Armstrong kihangsúlyozta, hogy elítéli a nőkkel szembeni bántalmazást és erőszakot. Hozzátette azt is, hogy együttérez az ilyen bűncselekmények áldozataival.
Langyosan indult az X-Faktor, amiben sok újítás lesz, de egyelőre csak a mentorgárda önkeresése hat frissen. Az első válogató hozta a papírformát: a mémrapperek mellé mindig kell egy megható sztori.
A Cserélők egy elit társaság, akár valamiféle modern szuperhősök. Működésük a legnagyobb titokban zajlik, senki sem tudja pontosan, hogy zajlik a Csere, még Anders sem, aki pedig nagy rajongója a Cserélőknek. Egy nap azonban a különleges alakulat felkéri a kisfiút, hogy lépjen be közéjük. Olvass bele az Abszolút Könyvek sorozat legújabb részébe!
A 2024-es X-Faktor nyitányában kiderült, mennyire volt jó ötlet lecserélni a mentorcsapatot, hogyan lehet dalt írni a generátorról és miként teljesített Miklósa Erika felfedezettje. Kritika.
Peter Srámek brillírozott, Oláh Ibolyát Hofivá maszkolták, Hevesi Tamás operát énekelt: a TV2 az elmúlt évek összes nagyágyúját beveti a nézettségi háborúban.
Szerelemről, filozófiáról és a temetői maffia működéséről bőven esik szó, az orosz elnök rendszeréről viszont feltűnően hallgat a Németországban élő Mihail Jelizarov könyvmonstruma.
A zenekar sok rajongóját kiakasztotta, hogy a szcientológiával hírbe hozott Emily Armstrongra esett a választás, aki korábban megvédte egy erőszakért elítélt színész barátját.
Martyna Bunda Észak-Lengyelországban játszódó regényében rövidebb anekdotikus fejezetek füzérén keresztül vezet minket a negyvenes évektől a hetvenes évek közepéig egy jellegzetes kelet-közép-európai történeten.
A kétszeres Oscar-díjas dalszövegíró - aki olyan világhírű slágereket írt, mint a Titanic legendás betétdala, a My Heart Will Go On vagy az Eric Clapton által énekelt Tears In Heaven - nyolcvan éves volt.
Meghalt Will Jennings, kétszeres Oscar-díjas dalszövegíró, aki olyan ikonikus slágereket alkotott, mint a My Heart Will Go On, az Up Where We Belong vagy éppen a Tears In Heaven. A dalszerző, aki számos világhírű művésszel dolgozott együtt, 80 éves korában hunyt el texasi otthonában.
A Sztárbox második adását Pap Dorci és Schóbert Lara összecsapása nyitotta meg. A női pehelysúlyú versenyzők egyáltalán nem vették félvállról a felkészülést és a ringben is megmutatták, hogy mit tudnak. A két lány kőkemény bunyót mutatott be a szorítóban, ám végül a bírók döntése alapján Schóbert Lara nyerte meg a mérkőzést.
Nők, akik sosem vesztették szem elől a céljaikat. Nők, akik nem mindig jártak sikerrel, de sosem adták fel. Empatikusak és emberségesek. Példaképek és ikonok. Agatha Christietől Zsindelyné Tüdős Kláráig összegyűjtöttünk 4, női sorsokról szóló kötetet. Ezek a portrék és önéletrajzok egyaránt a szellem szabadságát hirdetik.
Umberto Eco A rózsa neve című könyvében egy titokzatos könyvhöz kapcsolódó különös haláleset után folytatnak nyomozást, de a Viktoriánus-korból származó könyvek egy része is mérgezett lehet.
A Barátok közt egykori sztárja annyi parasztlengőst nyelt be Lmen Pralától, hogy a bíró leléptette. Schóbert Lara óriásit bunyózott, Danny Blue viszont későn ébredt.
Karen Gillan, a Jumanji és A galaxis őrzői-filmek sztárja a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon egy testhez simuló, sárga ruhában mutatta meg először gömbölyödő terhespocakját, ezzel bejelentve, hogy az első gyermekét várja. A 36 éves színésznő titokban ment hozzá a férjéhez, Nick Kocherhez, akivel a kapcsolatukat mindig is diszkréten kezelték, de