2025. augusztus 18. hétfő

aug. 18
10:27
Ők kapták augusztus 20-a alkalmából az állami kitüntetéseket (Librarius)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át.
aug. 18
10:54
Orwell felesége nélkül ma nem lenne Állatfarm (Könyves Magazin)
George Orwell klasszikus regénye a diktatúra egyik legélesebb és legtisztább megjelenítése és kritikája. Felesége, Eileen Blair nélkül viszont nem ilyen lenne.
aug. 18
11:03
Valkusz Milánt kórházba kellett szállítani a ValMar koncertje után (Telex)
A zenész az utolsó számnál majdnem elájult.
aug. 18
11:05
Andrew Tate beperelte a Metát és a TikTokot (Telex)
Szerinte a két cég összehangolt kampányt indított ellene, amivel súlyosan megkárosították.
aug. 18
12:24
Trump beiktatása óta nagy sikerkönyv, most a TikTok is odavan érte (Könyves Magazin)
Felkapta a TikTok Timothy Snyder kötetét, amit Trump első megválasztása után kezdett el írni.
aug. 18
12:36
Ezért időszerű a Szent Korona eszméje (Demokrata)
Az államalapítást ünnepli a Magyarságkutató Intézet.
aug. 18
13:12
Ünnepi hangulat augusztus 20-án a közmédia rádiócsatornáin (hirado.hu)
Az államalapítás ünnepén idén is változatos, tartalmas műsorfolyammal várja hallgatóit a közmédia.
aug. 18
13:21
Geszti Péter a MÁV-on viccelődött Hódmezővásárhelyen, majd Mészáros Lőrincet idézte (Telex)
Megkérdezte a közönséget, hogyan érkeztek a koncertre.
aug. 18
13:45
Majdnem 10 milliárd forintnak megfelelő összegért árulja a kastélyát Báthory Zoltán, a Five Finger Death Punch gitárosa (Telex)
A kastély részét képezi egy 1,7 millió dollár értékű ólomüveg katedrálisablak is.
aug. 18
14:06
Legendák Spotifyon: elindult a magyar történelem hangos mesetára (Infostart)
A Szent István-nap keretében elindult a Legendás mesék sorozat, amelynek epizódjai a Spotifyon hallgathatók meg – közölték az augusztus 20-i ünnep szervezői hétfőn.
aug. 18
14:06
Mi a skibidit csinálsz? Már a szótárakba is bekerült a Z generáció szlengje (Könyves Magazin)
Új szavakkal bővült a Cambridge Dictionary, ami igen jelentős behatást mutat a Z generáció részéről. Skibidi, delulu, tradwife, work spouse - de mit is jelentenek ezek a szótárakba újonnan bekerült kifejezések?
aug. 18
14:36
Mi a skibidit csinálsz? Már a szótárakba is bekerült a TikTok-generáció szlengje (Könyves Magazin)
Új szavakkal bővült a Cambridge Dictionary, ami igen jelentős behatást mutat a TikTok-generáció részéről. Skibidi, delulu, tradwife, work spouse - de mit is jelentenek ezek a szótárakba újonnan bekerült kifejezések?
aug. 18
14:42
Augusztus 20.: minőségi programkínálat országszerte (Demokrata)
Ingyenes zenei koncertek, különleges és hagyományos gasztronómiai élmények, valamint családi és szabadidős programok várják az érdeklődőket.
aug. 18
15:03
Weiner Sennyey Tibor: Magyarország szlem* (Litera)
Ugye, Magyarország / a forradalmak, amik itt százévente egyszer / elkezdődnek, de sosem lesz végük, mert / itt, mi megfagyott forradalmakban élünk. – Weiner Sennyei Tibor verse.
aug. 18
15:36
Mit olvass, amíg A tűz és jég dala folytatására vársz? George R. R. Martin 10 fantasyt ajánl (Könyves Magazin)
George R. R. Martin, a Trónok harca sorozat alapjául szolgáló A tűz és jég dala regényfolyam szerzője korábban tíz könyvet ajánlott a Goodreadsen azoknak, akik már alig várták, hogy megjelenjen a fantasy-sorozat folytatása. A lista ma is aktuális.
aug. 18
16:15
A volt Ferrari-versenyző megdöbbentő kijelentése: "Senki sem akarta Hamiltont Maranellóban" (Librarius)
Merzario szerint Hamilton még nem adta fel a ferraris karrierjét: "Ennek még nincs vége" - mondta a volt pilóta a Gazzetta dello Sportnak. "Hamilton csak a jó lehetőségre vár. Akkor fog kockáztatni, amikor muszáj, de nem egy nyolcadik helyezésért." A volt versenyző szerint ha Hamilton váltani akarna, "biztosan találna új csapatot" - ezzel utalva a
aug. 18
16:17
A befogadó hadsereg szükségessége (Librarius)
"A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?"
aug. 18
16:19
Arne Slot dicsérete egyben kritikája is volt Kerkez Milos játékának (Librarius)
A Liverpool magyar védője 60 percet töltött a pályán korábbi csapata ellen.
aug. 18
16:21
Varga Judit visszatéréséről kérdezték Kocsis Mátét, Wayne Rooney jutott eszébe (Librarius)
A Fidesz frakcióvezetője szerint Wayne Rooney-t is nagyon várták vissza az Evertonba, és amikor visszatért, akkor egy hatalmas bombagólt lőtt.
aug. 18
16:23
Nem Palvin Barbara az egyetlen, aki a kegyetlen betegséggel küzd: Mutatjuk az érintett sztárokat (Librarius)
A nemzetközileg is elismert modell bevallotta: endometriózissal küzd.
aug. 18
16:25
Visszaszóltak az ukránok, de az áramot még mindig tőlünk kapják (Librarius)
Persze, hőzönghetnek még egy darabig, de attól az áramot még mindig tőlünk kapják.
aug. 18
16:27
Gázolt a villamos a fővárosban (Librarius)
A baleset Fő utca és a Batthyány utca közötti szakaszon történt.
aug. 18
16:29
A szerencsi gazdák új partnert kaptak (Librarius)
Az IKR Agrár megszerezte a helyi szárító kft. létesítményét – újabb bővítés a hazai agrárpiacon. Az IKR Agrár Kft. felvásárolta a Szerencs-Szárító Kft. telephelyét a zempléni városban, ezzel 17-re növelve országos jelenlétét. A 3,9 hektáros terület közvetlenül a cég már meglévő szerencsi központja mellett fekszik. A szerencsi tranzakció az Agrofert
aug. 18
16:31
Furcsa látványosság bukkant elő a Balatonnál – ezt mindenkinek látnia kell (Librarius)
A Balaton még mindig tartogat meglepetéseket.
aug. 18
16:33
5 tűzeset, 23 műszaki mentés (Librarius)
Több sérültnek is segítettek a hétvégén a somogyi tűzoltók.
aug. 18
16:57
Átkozott gyötrelem (Telex)
A Többesélyes szerelem nem romantikus film, csak a romantikáról szól, na meg arról, hogy számít-e bármit, ha valaki gazdag és jóképű, vagy elég, ha csak csóró és jóképű.
aug. 18
17:00
Balatonfüred újra a divat fővárosa – exkluzív közvetítés az M5-ön (hirado.hu)
A kifutón látható lesz a manökenek között az idei 200. Anna-bál szépe és két udvarhölgye is.
aug. 18
17:06
Nagymamák figyelem! – Magyarország legfinomabb receptjét keresi a Nyár 25 (hirado.hu)
A Duna nyári magazinműsora, a Nyár 25 hétfőtől szombatig várja délelőttönként a nézőket napfényes hangulattal
aug. 18
17:12
Itt az Rtl bejelentése: ekkortól lesz látható a Nyerő Páros következő évada (Blikk)
Az RTL Magyarország hivatalosan bejelentette, hogy mikor indul a csatornán a Nyerő Páros kilencedik évada. A párkapcsolati reality az ősz legelején, szeptember 1-jén indul, így a műsor nézőinek már alig két hetet kell várni. A celebek között, akik megméretik magukat, olyan nevek vannak, mint Árpa Attila és felesége, Alexandra, Kulcsár Edina és G.w.
aug. 18
17:12
"Ezzel küzdök. Szar ügy. Beszéljünk róla!" – 3 könyv az endometriózisról (Könyves Magazin)
Palvin Barbara a közösségi oldalán osztotta meg, hogy endometriózis miatt műtötték. Könyveket ajánlunk, amelyek segíthetnek a sokakat érintő betegség felismerésében.
aug. 18
17:18
A Nobel-díjas Gurnah regényéből kiderül, mit jelent elmenekülni a hazádból (Könyves Magazin)
Egy idős és egy középkorú férfi véletlen találkozása az otthontól nagyon távol, a múlt kibeszéletlen fájdalmaival. Két ellenséges család, egy értékes családi ház és egy színes-szagos multikulturális közeg: a Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah A tengernél című kötete a hét könyve.
aug. 18
18:24
A Gyönyörök Kertje Balatonfüreden (Képgalériával!) (Demokrata)
Különleges borok, különleges képek, mindezek együtt egy különleges épületben. A balatonfüredi Villa Gyetvai Borbirtokon jártunk, amely egyfajta kulturális szalonként, időszakos kiállítóhelyként is működik. Szeptember 1-jéig B. Hegedűs Piros egyensúlyt és eleganciát kereső, üvegszerű csillogású képei díszítik a villa falait.
aug. 18
19:12
Alien: Föld – Végre egy sorozat, ami méltó a legendás filmekhez, és mégis tud újítani! (SzMo)
Az Alien: Föld visszahozza a klasszikus filmek hangulatát, miközben új, hátborzongató irányba tágítja az univerzumot. Olyan erős kezdést produkált, hogy könnyen az év legjobb sci-fi sorozata lehet, ha így folytatják!

2025. augusztus 19. kedd

aug. 19
0:21
Bűnösnek vallotta magát a díler, aki eladta Matthew Perrynek a halálát okozó ketamint (Telex)
A "ketaminkirálynő" akár 45 év börtönbüntetést is kaphat.
aug. 19
0:21
Elment a brit film nagy csillaga, Terence Stamp (Librarius)
Terence Stamp élete során több nagy horderejű kapcsolatot élt meg, többek között Julie Christie és Jean Shrimpton oldalán.
aug. 19
0:24
Hétfőtől átalakulnak az Rtl hétköznap estéi (Blikk)
Hétfőtől átalakul az RTL műsorrendje, mivel egyebek mellett új évaddal folytatódik a Kalandra fal!, amit hétfőtől péntekig követhetnek a nézők. A műsorvezetők Sebestyén Balázs és Istenes Bence. Még augusztusban elindul a HELL Boxing Kings új évada is, így a bejövő műsorok miatt szükséges átalakítani a menetrendet.
aug. 19
0:25
Orwell feleségének zseniális ötlete miatt lett világhírű az Állatfarm című regényt (Librarius)
Az Állatfarm születése – hogyan segítette Orwell felesége a 20. század egyik legfontosabb regényének létrejöttét.
aug. 19
0:29
Újabb könyvtiltási hullám: Anne Frank naplója is lekerül a polcról (Librarius)
Floridában újabb könyvtiltási hullám indult, az iskolai könyvtárak és tantermek polcairól százával tűnnek el a kötetek a tanév kezdetén.
aug. 19
2:00
Hell Boxing Kings Budapest: jön a nagy visszavágó Bárdosi Sándos vs. Boráros Gábor (rtl.hu)
Augusztus 23-án Budapesten tér vissza a Hell Boxing Kings! Ringbe lép a kemény és precíz ütések mestere, a veretlen legenda, Bacskai Balázs. Újabb nemzetközi kihívással néz szembe az ifjú boxtitán, Kovács "Kruzító".  A címegyesítő csatában megmérkőzik Varga Viktor és Istenes Bence! És jön a nagy visszavágó, Bárdosi Sándor kontra Boráros Gábor!
aug. 19
6:12
Visszatérnek a legnagyobb hősök az új Gyűrűk Ura-mozifilmben (Infostart)
20027 karácsonyán jön a legendás Gyűrűk Ura-trilógia "spin-off"-filmje, amely Gollamról szól majd. Ugyanaz a gárda csinálja, mint a filmtrilógiát, és visszatér néhány kulcskarakter is.
aug. 19
6:36
Dj Otiként őrült veretést rendezett, és fontos társadalmi üzenetet fogalmazott meg Sebestyén Balázs (Blikk)
Először állt színpadra a Budapest Parkban DJ Oti, azaz Sebestyén Balázs. Az NDK szupersztár-lemezlovas bőrébe bújt műsorvezető augusztus 18-án rögtön egy telt házas bulival debütált a főváros legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén, amit kedd este megfejel egy újabbal. Az első fellépésén a Blikk is ott volt, így a saját szemünkkel láthattuk, ahogy
aug. 19
6:36
Elvis ihlette, a Deep Purple tette halhatatlanná – nyolcvanéves a legendás énekes, Ian Gillan (hirado.hu)
Tizenévesként, Elvis Presley slágereit hallgatva döntötte el, hogy ő is rockénekes lesz.
aug. 19
7:18
Vajon ki lesz a legnyerőbb páros 2025-ben? – íme a szereplők (rtl.hu)
Kulcsár Edinának és G.w.M.-nek nem lesz könnyű dolga a Nyerő Párosban, hiába van már tapasztalata Edinának a játék menetében. Laky Zsuzsi és férje Dietz Gusztáv lassan két évtizede alkot nyerő párost, a cím pedig nagyon vonzó a többieknek is Árpa Attiláék, Bárdosi Sanyiék sem szeretnek veszíteni. A párkapcsolati reality szeptemberben mindenkit odas
aug. 19
7:24
Restaurálják a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóját: két könyv Michelangelóról (Könyves Magazin)
Jövőre indul a Sixtus-kápolna Utolsó ítélet című freskójának a felújítása: a hírhez könyveket ajánlunk!
aug. 19
7:39
„Az élet végével nem tudunk mit kezdeni” – A hét írója: Babarczy Eszter (Litera)
A könyv apám utolsó évét és a kettőnk kapcsolatát elemzi, és arra a botrányra próbál rávilágítani, hogy az élet végével nem tudunk mit kezdeni, nagyon nehéz méltósággal elmenni, a halálról beszélni sem lehet – Három kérdésünkre a hét írója, Babarczy Eszter válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
aug. 19
7:54
"Remélem elengedik a késedelmi díjat, mert a nagyi már nem fizeti ki" – 82 év után vittek vissza egy könyvtári könyvet (Könyves Magazin)
82 év után juttattak vissza egy könyvet a San Antoniói közkönyvtárba egy névtelen levél kíséretében, ami elmeséli a kötet sorsát is.
aug. 19
8:27
Oravecz Imre ajtót nyitott, betessékelt, leültetett és mesélni kezdett (Librarius)
Egy éve tervezem, hogy elolvasom Oravecz Imre Alkonynapló című művét. Most jött el az ideje.
aug. 19
8:36
Árpa Attila 19 évvel fiatalabb felesége sírva fakadt a Nyerő Párosban: "Nem gondoltam, hogy ilyen rosszul fog érinteni..." (Blikk)
Az már biztos, hogy a Nyerő Páros kilencedik évadában sem lesz hiány megpróbáltató és ijesztő feladatokból, vicces és drámai pillanatokból, illetve taktikázásból. Újra nyolc sztárpár költözik be a Nyerő Páros villájába, hogy megküzdjenek egymással a trófeáért. Most kikerült az első előzetes is az új szériáról.
aug. 19
9:00
Tarantino elárulta, melyik filmjét tartja a legjobbnak (Blikk)
A filmrajongók egyik kedvenc vitatémája: mennyire jó rendező Quentin Tarantino, és melyik a legjobb filmje. Most maga a rendező is megnyilatkozott a kérdést illetően, elmondva, hogy a filmjei közül melyik a legjobb, noha nem az a személyes kedvence.
aug. 19
9:18
Elindult Mága Zoltán 100 állomásos jótékonysági koncertsorozata a Szent István-bazilikánál (hirado.hu)
A most induló sorozat a 2009-ben elindított első százállomásos karitatív misszió hagyományát folytatja, melyet a Vatikán is üdvözölt: XVI. Benedek és Ferenc pápa személyesen fogadta Mága Zoltánt, utóbbi apostoli áldással is megtisztelve küldetését.

Keresés