2025. augusztus 19. kedd

aug. 19
10:18
Sally Rooney akkor is kiáll a véleménye mellett, ha terroristának tekintik és letartóztatják (Könyves Magazin)
Sally Rooney továbbra is támogatja a palesztinpárti Palestine Action-t, még úgy is, hogy az Egyesült Királyságban azt terrorszervezetnek nyilvánították.
aug. 19
10:18
Fotográfia Világnapja 2025: 5 lélegzetelállító kiállítás (rtl.hu)
Augusztus 19. egy különleges nap a fotózás szerelmeseinek: ekkor ünnepeljük a Fotográfia Világnapját, amely az egyik legfontosabb pillanat a képalkotás történetében. Tudtad, hogy pont 186 éve ezen a napon tették nyilvánossá az egyik első fotó elkészítésének titkát, a dagerrotípiát? Ettől kezdve bárki belevághatott a fényképezésbe, és azóta is elkép
aug. 19
10:27
Teljesen átformálódott a Tisza (Librarius)
A Tisza ma jóval kevesebb hordalékot szállít, mint az elmúlt másfél évszázadban, sőt, a jelenlegi mérlege negatív.
aug. 19
10:36
A Liszt Ferenc repülőtér is csatlakozik az ünnepi programsorozathoz (Demokrata)
A programelemek között lesz komolyzene, néptánc és népzene is, emellett egy hungarikum standnál magyar édességeket is megkóstolhat az utazóközönség.
aug. 19
11:06
Történelem, szenvedély és veszedelmes titkok a hegyek között – Davos 1917 a Dunán (hirado.hu)
Egy nő, aki ápolóként beleszeret egy német katonába. Egy háború, ami nem csak a frontvonalon zajlik. És egy kisváros a svájci Alpokban, ahol semmi sem az, aminek látszik. A Davos 1917 az év egyik legizgalmasabb történelmi drámasorozata, amely premierként érkezik augusztus 26-án a Dunára.
aug. 19
12:00
Richard Osman annyira izgult, hogy alig mert kilátogatni A csütörtöki nyomozóklub forgatására (Könyves Magazin)
Van, amitől a legnagyobbak is zavarba jönnek: Pierce Brosnan és Helen Mirren, A csütörtöki nyomozóklub két sztárja mesélt a készülő netflixes sorozat forgatásáról és az öregedésről, de James Bond is szóba került.
aug. 19
12:21
Jön a karmesterek karmesterének, Jorma Panula nagyszabású gálakoncertje (Librarius)
Jorma Panula legendás karmesterkurzusának gálakoncertjén a 95 éves finn mester tanítványai állnak majd a pódiumra.
aug. 19
13:18
Augusztus 20: váratlanul lemondták Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert fellépését (Könyves Magazin)
Grecsó Krisztián Facebook-oldalán azt írta, "tematikus változások" miatt nem léphetnek fel az állami rendezvényen.
aug. 19
14:12
Lehetnek "új Hunyadik": támogatás a történelmi filmeknek és a pályakezdő filmeseknek (Demokrata)
A kormány döntött arról, hogy a magyar történelem meghatározó eseményeinek bemutatására egy új filmtámogatási formát indít.
aug. 19
14:27
Fliegauf Bence újravágta a Jimmy Jaguár című filmjét (Librarius)
Jimmy Jaguár egy démon, aki emberről emberre vándorol, és bosszút áll azokon, akik azt hiszik, hogy a törvény felett állhatnak.
aug. 19
14:42
Visszatér a Házasodna a gazda – megvan mikor indul az RTL társkereső reality-je! (rtl.hu)
Az RTL nagysikerű társkereső realityjének 8. évada szeptember 1-én indul az RTL-en és dupla epizóddal az RTL+ Premiumon!
aug. 19
15:12
Videó: Harry Potter és Hagrid London utcáin baktat! (Könyves Magazin)
Már javában forog az új Harry Potter-sorozat, meg is érkezett az első ízelítő a forgatásról!
aug. 19
15:24
Idős artistaművészeket támogat nagylelkű felajánlásával a Fővárosi Nagycirkusz (Infostart)
Az érintettek közül sokan alacsony nyugdíjból élnek, így karácsony környékén nagyon jól jön nekik egy kis többletforrás – mondta az InfoRádióban a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója. Fekete Péter hozzátette: az aktív művészek döntő többsége pontosan tudja és átérzi, mennyire fontos a nagy elődök támogatása, felkarolása.
aug. 19
15:36
A sors ismétli önmagát? – Olvass bele Bauer Barbara új regényébe! (Könyves Magazin)
Hogyan lehet eljutni a szegénység kilátástalanságától a gazdagságig? Bauer Barbara többgenerációs regényéből kiderül, milyen fordulatokat tartogat a sors. Mutatunk egy részletet.
aug. 19
15:42
Ezeket a filmeket várják a legjobban a magyarok az év hátralévő részében – Horror került a 10-es lista élére (Blikk)
A Magyar Filmadatbázis egész évben szondázza a nézők érdeklődését és figyeli az adatlapok megtekintéseit. Ez alapján a Démonok között: Utolsó rítusok vezeti a 2025 második felében várt filmek top 10-es listáját. Második helyen az Avatar: Tűz és Hamu áll és dobogós a Predator: Halálbolygó. A negyedik legjobban várt film a Zootropolis 2., amit a Sze
aug. 19
15:57
Újabb 10 milliárdos támogatással biztosítaná a kormány, hogy kiemelkedő magyar történelmi filmek szülessenek (Telex)
A támogatás idén és jövőre is rendelkezésére áll azoknak, akik "a Kárpát-medencében magyarokon túl más nemzeteknek is bemutatják a magyar történelem nagyjait".
aug. 19
16:18
Shakespeare a teremtés fele: tömegkultúra és a 400 éves hatás (Könyves Magazin)
William Shakespeare a színházat akarta minél jobban érteni, ezért nagy hatásúak a drámái a mai napig: figyelt, elemzett és variált, hogy lekösse a nézőket, akikből esténként 2-3000 is volt. A Könyves Magazin podcastjének vendége Pikli Natália Shakespeare-kutató.
aug. 19
17:18
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről (SzMo)
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!
aug. 19
18:48
Különleges ékszerkollekciót mutatnak be Szent István napján (hirado.hu)
A különleges kollekció augusztus 20-tól érhető el, és ezen a napon kedvezményesen vásárolható meg a Szent István-terem ajándékboltjában.
aug. 19
21:12
Sebestyén Balázs és Istenes Bence "bakija" Kalmár Paulina vesztét okozta (rtl.hu)
A Kalandra fal! Piros csapatából Kalmár Paulina minden bizalmát a műsorvezetőkbe vetette, akiknek időben kellett volna figyelmeztetniük, hogy forduljon meg, mielőtt a falba csapódott volna. Istenes Bence és Sebestyén Balázs azonban nagy ámulatukban elfelejtették, hogy mit kell tenniük. "Akkora rohadék, mert nem szólt?!" – mondta Balázs nevetve Benc
aug. 19
21:24
A Mandoki Soulmates 50 év szabadságvágyat ünnepel a Várban (Demokrata)
Ismét világsztárok lépnek színpadra a Mandoki Soulmates zenekarban a fővárosban.
aug. 19
22:06
A Mandoki Soulmates 50 év szabadságvágyat ünnepel a Várban (hirado.hu)
Ismét világsztárok lépnek színpadra a Mandoki Soulmates zenekarban a fővárosban.
aug. 19
22:24
Gyönyörű kismama: bikiniben mutatta meg kerek pocakját Sydney van den Bosch (Metropol)
Csak úgy sugárzik a leendő anyuka!

2025. augusztus 20. szerda

aug. 20
0:21
A Fallout-sorozat New Vegasba megy, folytatódik a tavalyi év kínai sikerjátéka (Telex)
A Black Myth: Zhong Kui volt az idei Gamescom nyitóeseményének legnagyobb dobása, de derültek ki dolgok az idei Call of Dutyról, a következő Resident Evilről és Silent Hillről és a World of Warcraft következő kiegészítőjéről is.
aug. 20
0:21
Elképesztő történet a Deep Purple Füst a víz felett című számának születése (Librarius)
Néhány nappal később Glover álmából ébredve kimondta a mára legendássá vált kifejezést: Smoke on the Water – Füst a víz felett.
aug. 20
0:21
Andrea Bajani: Tíz év (részlet) (Litera)
Apám természetesen gyanakvással tekintett erre a barátságra. És azt kell mondanom, hogy okkal: azt hiszem, anyám barátnője jelentette az egyetlen fenyegetést arra a totalitárius berendezkedésre, amelyet apám kialakított. ‒ Andrea Bajani Tíz év című regényéből olvashatnak részletet.
aug. 20
0:24
Az Odú majdnem betelt! Újabb színészek csatlakoztak a már készülő Harry Potter-sorozathoz (Blikk)
Újabb információk derültek ki a közelgő Harry Potter-sorozatról! Úgy tűnik, a Weasley család nagy része már megvan, róluk a HBO Max posztolt közös fotót. A Ron Weasley-t megformáló Alastair Stout mellé csatlakoztak az ikrek, Percy és Ginny is.
aug. 20
0:25
Fekete Vince: Cujka, avagy ismeretlen-gyakorlatok… (Litera)
Leül a fűbe mély levegőt vesz szeme / mintha káprázna a fényben a szélben éget a belseje / továbbra is émelyeg Talán az lenne a legjobb most… / De még a gondolatától is felfordul és kavarodik is / egyet a gyomra És didereg a lelke didereg a teste // lelke is ki kellene tennie azt is a lelkét gondolja / testét-lelkét mindkettőt a levegőre szellőzni
aug. 20
1:03
Szijj Ferenc: Nem vagyok igazi költő (Litera)
Az irodalom és főleg a költészet elég megfoghatatlan, légies, éteri dolog, nehezen lehet a valóságos élethez kötni, a valódi életproblémákhoz. Ráadásul az is iszonyú nehéz, hogy kinyerjük egy irodalmi alkotás valódi, illetve végső értelmét (...). Ugyanakkor ha nincs meg egy kultúrában az ilyen finom, éteri dolgoknak az értelmezési képessége, akkor
aug. 20
6:48
Isten éltessen, Magyarország! – Tűz és fények játékával, és rengeteg programmal köszöntik Budapesten Szent István napját (hirado.hu)
A Szent István-nap programjaival kapcsolatos részletes információk a folyamatosan frissülő honlapon és az ünnepségsorozat hivatalos mobilalkalmazásában olvashatók.
aug. 20
8:00
Augusztus 20 régen és ma – Retro fotókon a magyar államalapítás ünnepe (rtl.hu)
Tűzijáték, kenyérszentelés, körmenet – ma is így ünneplünk, de vajon milyen volt régen augusztus 20.? Nézd meg velünk a régi fotókat, és utazzunk együtt vissza az időben Szent István napjára!
aug. 20
8:06
Nem változtatott az Operaház a döntésén, mindenképpen kirúgnak 29 dolgozót (Blikk)
Ókovács Szilveszter a szakszervezeti vezetőkkel júniusban tartott havi intézményi érdekegyeztető tanácsi ülésen jelentette be, hogy még a nyár folyamán felmondanak 29 dolgozónak az Operaházban. A hirtelen változtatást egy szóval indokolta a főigazgató: átszervezés. Ez a létszám épphogy nem súrolja a 30 főt, ami már csoportos létszámleépítésnek szám
aug. 20
8:27
Kiss Mari újra a színházi világ figyelmének középpontjába került (Librarius)
Kiss Mari aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a mai színházi világban háttérbe szorult a beszéd, az artikuláció és a szövegértelmezés.
aug. 20
9:06
Más lesz az idei tűzijátékshow, mint eredetileg tervezték (Blikk)
Talán sokan nem tudják, de az augusztus 20-i ünnepi tűzijátékshow magyar innovációnak számít. Azt a formulát, amelynek a történetmesélés adja az alapját fényfestéssel, drónshow-val és tűzijátékkal kiegészülve, a Budapest Playhouse vezetői, Iványi Árpád és Réti Barnabás alkották meg 2019-ben. Hogy miként áll össze és mitől olyan különleges ez a prod
aug. 20
9:48
Képeken mutatjuk, milyen volt az idei Retro Tabán fesztivál (SzMo)
A Tabán ismét megtelt nosztalgiával a Szent István-napi hétvégén, ahol négy napon át olyan előadók léptek fel, mint Demjén Ferenc, az EDDA vagy a TNT.
aug. 20
10:27
Ők kapták a kulturális terület állami kitüntetéseit augusztus 20-a alkalmából (Librarius)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium kitüntetettjei.
aug. 20
11:24
Hogy kapcsolódik össze a japán kardforgatás és a teaivás művészete? – Olvass bele Cyril Gely új könyvébe! (Könyves Magazin)
Cyril Gely kisregénye költőien szép utazás a 19. századi, Meidzsi-kori Japánba, ahol minden átalakulóban van, csak a természet ritmusa állandó. Olvass bele a Szohó mester utolsó teája című könyvbe!
aug. 20
11:39
Nem jártak sikerrel az egyeztetések, elbocsátanak 29 embert az Operaházból (Telex)
A szakszervezetek szerint többek között egy súlyos beteg, 78 százalékos rokkantsággal élő művésztől, egy háromgyerekes, elismert művésztől és egy kétgyerekes szólamvezető zenésztől is megválna az intézmény.
aug. 20
12:03
Ez történik, ha a verekedős, életközepi válságát élő apukát nem hagyják nyaralni (Telex)
A Senki 2 nem az első rész folytatása, hanem lényegében ugyanaz a film. Hogy ez jó vagy rossz dolog, azt mindenki maga döntse el.
aug. 20
12:12
Hogyan küzdd le az írói válságot? A Women Prize-díj győztese elárulja! (Könyves Magazin)
Yael von der Wouden, az idei Women's Prize nyertese mesélt alkotói folyamatokról, írásról, magánéletről és a kedvenc könyveiről.
aug. 20
12:42
Nem akárkik feleltek a Dj Otiként színpadra álló Sebestyén Balázs szettjéért a Budapest Parkban (Blikk)
Dupla telt házzal bizonyított a Budapest Parkban Sebestyén Balázs, aki hétfőn és kedden este DJ Oti bőrébe bújva szórakoztatta a főváros legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén a közönséget. Az eseményekre a műsorvezető sztárvendégeket is hívott, akik közül néhányan a színpadon, mások a színfalak mögött tevékenykedtek. Az NDK szupesztár-dj outfitjé
aug. 20
12:54
Zenével és tánccal ünnepelnek a Liszt Ferenc repülőtéren augusztus 20-án (Demokrata)
"Büszkék vagyunk a magyar kultúrára, amely bemutatja és erősíti hagyományainkat."
aug. 20
13:00
Több tízezren vettek részt a délelőtti ünnepi programokon (Demokrata)
Kovács Zoltán jelezte, hogy a programok délután is folytatódnak.
aug. 20
16:15
Németh Balázs szerint Geszti Péter suttyó volt, amikor a MÁV-val és Mészáros Lőrinccel poénkodott (Telex)
Mindeközben Geszti Péter arra is reagált, hogy felkerült az úgynevezett Deutsch-listára.
aug. 20
19:12
Reviczky Gábor szívműtéten esett át (Demokrata)
Az elmúlt években sikeresen megküzdött a rákkal, most pedig egy szívműtéten esett át a színművész.

2025. augusztus 21. csütörtök

aug. 21
0:21
Ian Gillan, a rocktörténelem egyik legnagyobb frontembere 80 éves lett (Librarius)
Ian Gillan zenekedvelő családban született London nyugati kerületében, Chiswickben. Zenei hátterét nagyapja adta, aki operaénekes volt.
aug. 21
0:24
Ma már alig lehet ráismerni a Rendőrakadémia sármos sztárjára – Így fest 67 évesen Steve Guttenberg (Blikk)
A nyolcvanas évek szívdöglesztő filmsztárja, Steve Guttenberg, aki Carey Mahoney rendőrtisztet alakította a Rendőrakadémiában, ma már alig hasonlít régi önmagára. Noha színészi karrierje továbbra is pörög, külsőre rengeteget változott. A rajongók garantáltan meglepődnek, ha legújabb filmjében felismerik őt.
aug. 21
0:25
Quentin Tarantino a filmművészet egyik nagy kérdésére ad választ (Librarius)
Quentin Tarantino minden filmjének forgatókönyvét maga írta 1992-es debütálása, a Kutyaszorítóban óta.
aug. 21
0:28
Ügyetlen nyomozókból díjnyertes terminátorok: Amerikában hódít Miller Dávid saját pénzből készült filmje (Blikk)
A Tiny Giants és Miller Dávid filmje, a D*CKS igazi diadalt aratott egy amerikai filmfesztiválon, ahol elnyerték a legjobb vígjáték díját. A fantasztikus hírről az akció-vígjáték rendezője és forgatókönyvírója számolt be. A produkció különlegessége, hogy teljesen önerőből készült, mindenféle támogatás nélkül.
aug. 21
0:29
Sharon Stone keményen beszólt az új Elemi ösztön készítőinek (Librarius)
Sharon Stone: Ki kell ábrándítanom mindenkit, de Joe Eszterhas egy Walgreens gyógyszertárból sem tudná kiírni magát.

Keresés