Az angol élklubokhoz hasonlóan a Barcelona is a Távol-Keletre készül, jól jövedelmező túrára. A játékosok egyáltalán nem lelkesednek az egzotikus utazásért.
Debrecen - Könnyű helyzetben vannak a svédek. A csapatuk nyert, előnyös helyzetből várja a visszavágót, így még azt is megengedhetik maguknak, hogy a győzelem ellenére ódákat zengjenek a Debrecen labdarúgóiról.
Bogdán Ádám,a magyar U21-es labdarúgó-válogatott kapusa négy évre a Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers csapatához szerződött. A Vasas hálóőre az elmúlt idényben kölcsönben a másodosztályú Vecsés együttesében védett.
A sorozatos doppingbotrányok miatt kérdésessé vált a szeptemberre tervezett kerékpáros-világbajnokság megrendezése. Stuttgartban pénteken döntenek el, miután megvitatták a kérdést a szövetségi sportminisztérium és a német kerékpáros szövetség vezetőivel - jelentette be a város polgármestere.
Ricardo Teixeira, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke úgy nyilatkozott, hogy a válogatott játékosai egész estés ivászatokat tartottak a tavalyi világbajnokságon, és különösen kemény kritikával illette az akkor túlsúlyos Ronaldót.
"Eltökélt szándékom, hogy győzzek a Hungaroringen" - jelentette ki a Sporting Life című angol sportújságnak a Forma-1 vasárnapi mogyoródi futama előtt adott interjúban az angolok 22 éves sztárpilótája.
Megszületett a megállapodás az FTC és az MLSZ között. A megegyezés értelmében a zöld-fehér klub eláll a kártérítési perektől, míg a szövetség jelentős támogatást ad a ferencvárosi utánpótlásnak.
Az MTK kiesett az UEFA-kupából, miután 1-0-ra kikapott az örmény MIKA vendégeként a selejtező első fordulójának visszavágóján. Az örmény csapat 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal jutott tovább.
Bejutott a Honvéd a labdarúgó UEFA Kupa-selejtező második fordulójába. A kispesti gárda 1-1-es döntetlen után büntetőkkel 5:4-re győzött a moldovai Nistru Otaci ellen.
Budapest - A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) részleges meccstilalmat rendelt el a Magyarország-Olaszország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés napjára.
Anglia két sztárklubja is megnyugodhat: rendeződni látszanak a nyár legszövevényesebb átigazolási ügyei. Az Arsenal játékosa, a brazil-horvát Dudu megkapta a munkavállallási engedélyt, s elhárultak az akadályok Carlos Tévez szerződtetése elől is. Az argentin mehet a Manchester Unitedhez.
Pénteken rendezik a svájci Nyonban a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik és az UEFA-kupa selejtező második fordulójának sorsolását. Az állva maradt Honvéd és az idegenbeli sikere esetén továbbjutó Debrecen valódi sztárcsapatokat kaphat.
A lengyel Robert Kubica (BMW) volt a leggyorsabb a Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén. A második helyen a brazil Felipe Massa, a harmadikon pedig a finn Kimi Raikkönen zárta a gyakorlást egyaránt a Ferrarival.
Aki kilátogat a XXII. Forma-1-es Magyar Nagydíjra, annak bizony fel kell készülnie arra, hogy a kiszolgáló standokon nem mindennapi árakkal találkozik.
A címvédő spanyol Fernando Alonso (McLaren) volt Magyar Nagydíj második szabadedzésén, a kétszeres világbajnok ezúttal egyértelműen a mezőny előtt járt a technikás Hungaroringen. A második a finn Heikki Kovalainen (Renault), a harmadik az éllovas angol Lewis Hamilton (McLaren) lett 0,4 másodperccel Alonso mögött.
A McLaren tűnik a leggyorsabbnak a Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki szabadedzései után. A Ferrari az autó egyensúlyával bajlódott, a Renault remekelt, a francia csapat olasz pilótája, Giancarlo Fisichella ugyanakkor az állásáért küzd.
A legerősebbnek tartott öt európai bajnokság közül a francia Ligue 1-ben kezdődik meg a leghamarabb a 2007-2008-as szezon. A legnagyobb esélyes az előző hat idényben hat aranyérmet nyert Lyon, amelynek legnagyobb riválisa az Olympique Marseille lehet. Magyar játékos nincs a keretekben.
Hiába gondolta bárki, hogy a profi boksz nem az ötödik ikszben lévők sportága - Evander Holyfield rá az élő cáfolat. A 44 éves amerikai bokszoló, aki 32 évvel ezelőtt kezdett el versenyszerűen bunyózni, egy mai bejelentés szerint októberben Moszkvában ismét megmérkőzhet a világbajnoki címért.
Hamburg - Újra szent a béke a Forma-1-ben érdekelt BMW Sauber két versenyzője, a német Nick Heidfeld és a lengyel Robert Kubica között. A két pilóta még a legutóbbi viadal, a Nürburgringen megtartott Európa Nagydíj után orrolt meg egymásra.
Bécs - Az osztrákok is hazai Forma-1-es futamról beszélnek a Hungaroring kapcsán, és a száguldó cirkusz legfanatikusabb szurkolói már ma elindulnak Mogyoród felé.
Város a Hungaroringen belül. A Forma-1-es csapatok nem csak a pályán, azon kívül is versenyeznek egymással. Gigantikus, akár 40 millió euróba (10 milliárd Ft) kerülő építményeket húztak fel.
Budapest - A Boscolo Hotelben, a Ferrari budapesti szálláshelyén a szálloda teljes személyzete az olasz istálló sztárjainak, tagjainak kívánságait lesi. A pilóták persze ha lehet még kitüntetetteb figyelmet érdemelnek, bár Felipe Massa (26) ezt nem nagyon értékeli.
Sopron - Ismét a nézőtérről kénytelen irányítani élvonalbeli csapatát, az FC Sopront Détári Lajos, aki a futballbajnokság első fordulójában kapott piros lapot, majd ennek nyomán három fordulóra szóló eltiltást. A mostanin kívül még egy meccsen nem ülhet le bajnoki találkozón a kispadra.
Budapest - Fájdalmasan hamar, már a selejtező első körében búcsúzott az UEFA-kupától az MTK labdarúgócsapata. Még bántóbb, hogy két buta hiba miatt esett ki a többségében tehetséges fiatalokból álló együttes az örmény MIKA Asztarak ellen.
Mogyoród - Véget ért a szavak ideje, tegnap nemcsak beszéltek, száguldoztak is a Forma-1-es pilóták a Magyar Nagydíj szabadedzésén. S bár a csapatok azon tanakodtak, milyen időre, esősre vagy naposra készüljenek, arra számítottak, hogy ez jelenti a fő témát, egyvalaki keresztülhúzta számításaikat: Fernando Alonso (26) szenzációs köridővel sokkolta a mezőnyt!
Budapest - Nem csitulnak a kedélyek a Ferrari és a McLaren-Mercedes között. Úgy tűnik, a kémbotrány soha nem ér véget. Csütörtökön a McLaren-Mercedes vezetői álltak elő azzal, hogy valóban felhasználták Nigel Stepney Ferrari-mérnök információit, de szerintük nemes célért tették, mert a Ferrari szabálytalan autókkal versenyzett az év első futamán.
A címvédő Fernando Alonso indulhat az élről a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, miután utolsó gyors körével jobb időt ért el, mint csapattársa, a vb-pontversenyt vezető brit Lewis Hamilton. A Ferrari egyelőre gyengélkedik.
A címvédő Fernando Alonso indulhat az élről a Forma-1-es Magyar Nagydíjon, miután utolsó gyors körével jobb időt ért el, mint csapattársa, a vb-pontversenyt vezető brit Lewis Hamilton. Hacsak nem döntenek máshogy a versenybírók azután, hogy Alonso az utolsó kerékcseréje után feltartotta Hamiltont. A Ferrari egyelőre gyengélkedik.
Spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid 42 millió eurós ajánlatot tett a Chelsea labdarúgócsapatának két sztárjáért, a német Michael Ballackért és a holland Arjen Robbenért.