2012. június 19. kedd

jún. 19
12:13
DVSC: Coulibaly a hét második felében tér vissza (She)
Több élvonalbeli labdarúgócsapat is elkezdte a felkészülést a héten, többek között a bajnok DVSC-Teva is: a hétfői edzésen nem vettek részt a válogatottbeli szereplés miatt még pihenő futballisták – Roguy Méyé, Bódi Ádám, Szakály Péter, Varga József és Mészáros Norbert –, illetve a családi problémái miatt távol maradó Adamo Coulibaly.
jún. 19
12:27
Kecskemét: az új igazolások mellett próbajátékosok is feltűntek (She)
Más élvonalbeli klubokhoz hasonlóan hétfőn megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét is. Az új igazolások, Milan Csokics és Sós Márkó mellett három próbajátékos, Stammel András, Vic Kamara és Merczel Zsolt is a kerettel készült.
jún. 19
12:29
Bundesliga: a Bayern 2013-tól szerződtetné Guardiolát - sajtóhír (She)
A Bayern Münchennel kapcsolatos hírekben általában jól értesült Bild állítása szerint a bajorok merész terveket dédelgetnek, és szeretnék, ha 2013-tól a Barcelonával sikert sikerre halmozó Pep Guardiola venné át a csapat irányítását.
jún. 19
12:31
FTC: Gyömbér és a szerbek szerződése elkészült (She)
A napokban új szerzemények sorát jelentheti be a Ferencváros vezetősége. Ahogy arról már beszámoltunk, hamarosan aláírhatja a szerződését a Paksról érkezett Böde Dániel, de rajta kívül a Kecskeméttől érkező szerb játékosok, Vladan Csukics és Alekszandar Alempijevics, illetve a pápai Gyömbér Gábor is aláírhat, miután átesett a kötelező orvosi vizsgálaton.
jún. 19
12:33
London 2012: Helebrandt Máté és Madarász Viktória indulhat gyaloglásban (She)
A férfiaknál Helebrandt Máté, a nőknél pedig Madarász Viktória indulhat 20 kilométeres gyaloglásban a londoni olimpián.
jún. 19
12:39
Fontos, hogy az autóversenyzés közelebb kerüljön az emberekhez - Szalay Balázs (Agroinform)
Szalay Balázsék a Dakart is megjárt Opel Antarát és a csapat versenykamionját állítják majd ki a Verdanapokon.
jún. 19
12:45
Atlétikai Eb: 21 fős lesz a magyar csapat Helsinkiben (She)
A hétvégi országos bajnokságon nem bővült az atlétikai Európa-bajnokságra utazó magyarok száma, így a csapat 21 főből áll majd Helsinkiben.
jún. 19
12:47
London 2012: a Szabó, Kozák, Kovács, Fazekas négyes indulhat 500-on (She)
Ahogy arra számítani lehetett, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina alkotja majd az 500 m-es magyar női kajaknégyest a londoni olimpián.
jún. 19
12:48
Szenvedő spanyolok, büszke horvátok (Metropol)
Torres szerint a kellő gyorsaság hiányzott a játékukból a horvátokkal játszott meccsen.
jún. 19
13:03
NB II: Gyulára távozik a Dunakanyar-Vác vezetőedzője (She)
A Nemzeti Sport értesülése szerint távozik a labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Dunakanyar-Vác vezetőedzője, Híres Gábor. A szakember az NB III Alföld-csoportjában játszó Gyula felnőttcsapatát fogja irányítani a következő szezonban.
jún. 19
13:21
Kézilabda: sorozatban harmadszor nyertek az Angyalok a masters Eb-n (She)
Június 15. és 17. között Ljubljanában négy csarnokban került sor a kézilabda masters Európa-bajnokságra. A tornán két női (+33, +43) korosztályban 9 csapat, a férfiaknál három (+35, +45, +50) korosztályban 33 csapat vett részt 13 országból. A mieink szempontjából sorozatban harmadszor nyert a budapesti Angyalok a +33 kategóriában. Tavalyi második helye után idén nyert a +50-es férfi mezőnyben a…
jún. 19
13:33
Meglepett Prandelli húzása - Vadócz Krisztián (Agroinform)
A hatharom.hu a 40-szeres magyar válogatott középpályást kérte fel, hogy értékelje a C-csoport eseményeit.
jún. 19
13:39
Labdarúgás: a balesetben elhunyt korábbi FTC-csatárra emlékeznek (She)
Az idén 100 éves Maglódi Torna Club június 23-án, szombaton tartja jubileumát, amely rendezvény egyben Gajda Istvánnak is emléket állít. A szervezők a teljes bevételt az autóbalesetben elhunyt labdarúgó családja részére ajánlják fel. Az emléknap egyik szervezője az egykori ferencvárosi csatár jó barátja, Gyepes Gábor.
jún. 19
13:41
Euro 2012: Bajrami és Toivonen a franciák elleni kezdőben (She)
Két helyen változtatott csapatán Erik Hamrén, a svéd válogatott szövetségi kapitánya: Ola Toivonen és Emir Bajrami is a kezdőbe kerül a franciák elleni (20.45) mérkőzésen.
jún. 19
13:43
DVTK: Tartozom annyival, hogy nem a zsebemet nézem - Sisa (She)
Sisa Tibor nagyságrendekkel jobb kuvaiti állásajánlatot visszamondva ül le a Diósgyőr kispadjára, szakmailag szabad kezet kapott, igazolásokban nem; Dzurják Józsefet emberi tartása miatt választotta segítőjének – az edzőpáros minderről a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.
jún. 19
13:45
NB II: befejezi pályafutását a Szolnok védője (She)
Befejezi pályafutását a labdarúgó NB II Keleti csoportjában az elmúlt idényben ezüstérmet szerző Szolnoki MÁV FC 34 éves hátvédje, Szalai Botond.
jún. 19
13:47
Juventus: a „zebrák” végleg megszerezték Giaccherinit (She)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) legutóbbi kiírását megnyerő Juventus kedden bejelentette, a klub immár teljes mértékben rendelkezik a jelenleg a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon részt vevő Emanuele Giaccherini játékjogával.
jún. 19
13:51
Nincs meglepetés a női kajaknégyes összeállításában (Agroinform)
Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Fazekas Krisztina alkotja majd az 500 m-es magyar női kajaknégyest.
jún. 19
13:53
Giovinco hazatér! (Agroinform)
Sebastian Giovinco visszatér Torinóba miután Marottának sikerült megegyeznie a Parmával az apró termetű támadó...
jún. 19
13:57
Kaposvár: jövő héten születhet egyezség a Luganóval (She)
Tegnap már beszámoltunk róla, hogy a Kaposvár labdarúgócsapata még tárgyal a svájci Luganótól kölcsönkapott afrikai játékosok szerződtetéséről. Illés János ügyvezető a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, jövő héten megállapodás születhet a két labdarúgó ügyében.
jún. 19
13:59
Wimbledon: Czink sikerrel kezdett, Jani kiesett (She)
Az Angol nemzetközi teniszbajnokság női egyes selejtezőjének 1. fordulójában az első helyen kiemelt Czink Melinda (97. a világranglistán) két szoros szettben legyőzte a francia Victoria Larriere-t (181.).
jún. 19
14:01
Euro 2012: gyászolnak a görögök, elhunyt edzőlegendájuk (She)
Hetvennyolc éves korában elhunyt a görög labdarúgás egyik edzőlegendája, a válogatottat Európa-bajnokságra (1980) és világbajnokságra (1994) kivezető Alketasz Panaguliasz.
jún. 19
14:09
Didier Drogba a Sanghaj Shenua játékosa lesz (Agroinform)
Már korábban bejelentették, hogy Didier Drogba elhagyja a Chelseat és a mai naptól biztos, hogy a Sanghaj Shenua csapatánál folytatja a...
jún. 19
14:11
Chiellini nem léphet pályára a negyeddöntőben (Agroinform)
A 27 éves futballista hétfőn, az írek elleni utolsó, 2-0-ra megnyert csoportmérkőzés 55. percében dőlt ki a sorból.
jún. 19
14:27
Spitzmüller István meghatározóbb szerepre vágyik a bajnokcsapatban (Agroinform)
A középpályás szerint a DVSC egyik titka, hogy mindig rá próbálja erőltetni a játékát ellenfelére.
jún. 19
14:33
Haladás: több csapat is vinné a középpályást (She)
Mint korábban beszámoltunk róla, az élvonalbeli Haladás labdarúgójára, Sipos Norbertre nem számít a továbbiakban a szombathelyiek vezetőedzője, Artner Tamás. Az élő szerződésű 31 éves játékos iránt több klub – egy NB I-es és két másodosztályú – is érdeklődik.
jún. 19
14:35
Profi ökölvívás: Márquez-Pacquiao Mexikóban? (She)
Internetes hírforrások szerint egyre biztosabbnak tűnik, hogy november 10-én ismételten megmérkőzik egymással Juan Manuel Márquez és Manny Pacquiao, méghozzá ezúttal Mexikóban, amelybe – a kedvező adófizetési kötelezettségek miatt – a filippínó bunyós is beleegyezik.
jún. 19
14:36
Czink továbbjutott, Jani búcsúzott Wimbledonban (Metropol)
A magyarok közül Babos Tímea és Arn Gréta alanyi jogon a 128 között kezd.
jún. 19
14:37
Videó: pokoli nagy gólt lőtt éles szögből a palesztin játékos (She)
Éles szögből, szabadrúgásból bombázott a jemeni kapuba az Iszmail al-Amur, a palesztin labdarúgó-válogatott játékosa felkészülési mérkőzésen. A mérkőzést ezzel a látványos találattal nyerték meg a vendég palesztinok nem sokkal a vége előtt.
jún. 19
14:45
Áradozik az olasz sajtó Prandelli csapatáról - lapszemle (Agroinform)
Írország legyőzésével az olaszok bejutottak a legjobb nyolc közé. Az olasz sajtó nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel.
jún. 19
14:47
A horvátok ünneplik csapatukat - lapszemle (Agroinform)
A horvát sajtó az Európa-bajnoki búcsú ellenére dicsérte Slaven Bilic gárdáját.
jún. 19
14:51
Labdarúgás: az al-Vaszlnál megerősítették, Maradona marad (She)
Bár korábban a távozása is felvetődött a sajtóban, az Arab Emírségek labdarúgó-bajnokságában szereplő al-Vaszlnál végül megerősítették, Diego Maradona fogja a következő szezonban is irányítani a csapatot.
jún. 19
15:03
Czink továbbjutott, Jani búcsúzott a selejtezőben (Agroinform)
Czink Melinda továbbjutott, Jani Réka Luca azonban búcsúzott a wimbledoni tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
jún. 19
15:05
Álomgól és fociháború - menetelő Mocsai csapat (Agroinform)
Kézilabda-siker, bizakodó kajak-kenusok, Birosé a zászló, Pars remekel - az Eb árnyékában is van élet a sportvilágban.
jún. 19
15:07
Vajda Attila valamit félreértett - Storcz Botond (Agroinform)
A magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint Vajda nem igazán tudta néhány szabálynak a hátterét.
jún. 19
15:09
Videó: Stalinék nem bírták elvégezni a szabadrúgást (She)
Kapuhoz közeli páratlan lehetőséget hagyott ki a La Equidad az Itagüi elleni labdarúgó-mérkőzésen a kolumbiai bajnokságban. A vendégek szabadrúgáshoz készülődtek. Fredy Hinestroza és Stalin Motta állt a labda mögé, előbbi nekifutott, de csak érintette a labdát, Stalin meg ahelyett, hogy rárúgta volna, valamiért inkább átlépte a játékszert.
jún. 19
15:11
DVSC: kétmillió euróra becsülik Vargát, aki iránt a Swansea érdeklődik (She)
A brit Sky Sports értesülései szerint az angol élvonalbeli Swansea érdeklődik a DVSC-Teva válogatott labdarúgója, az angol forrás által kétmillió euróra becsült Varga József iránt.
jún. 19
15:12
London 2012: jelenleg 156 magyar nevezhető (Metropol)
A pillanatnyi állás szerint 156 magyar versenyző nevezhető a londoni nyári játékokra. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a legfrissebb összesítésében a korábbinál kevesebb, szám szerint 31 medencés úszóval számol, emiatt csökkent az összlétszám, illetve azzal is kisebb lett a csapat, hogy a női kajakban megszerzett hat kvóta közül egyről lemondott a hazai szövetség.
jún. 19
15:13
NB II: Pécsre költözhet a Kozármisleny (She)
Szorosabbra fűzi kapcsolatát a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC és a másodosztályban az elmúlt idényben ezüstérmet szerző Kozármisleny. Az együttműködés főleg az utánpótlást és az NB II-es felnőttcsapatot érinti – adta hírül a kozarmislenyse.hu.
jún. 19
15:21
Homokfociban is lehet horror-sérülés - videó (Agroinform)
A spanyol Javi Torres ráesett a portugál Bruno Alvesre. A videó csak erős idegzetűeknek ajánlott.
jún. 19
15:23
A D csoport utolsó körében a spanyolok elkerülése a tét (Agroinform)
A D csoportban az első hely kiemelt szerepet kapott, hiszen a spanyolokat senki sem szeretné negyeddöntős ellenfélnek.
jún. 19
15:27
Férfi kézilabda: Iváncsik Tamás már teljes értékű edzést végezhet (She)
Mint korábban beszámoltunk róla, a magyar férfi kézilabda-válogatott megszerezte az indulás jogát a jövő évi vb-re is, ám előbb Londonban akar bizonyítani. Ebből már a sérüléséből felépülő Iváncsik Tamás is kivenné a részét.
jún. 19
15:29
Tenisz: visszavonul a korábbi top 10-es francia játékos (She)
A jövőben csak párosban indul a tornákon Arnaud Clément, a franciák teniszezője.
jún. 19
15:30
Maradona marad Dubajban (Metropol)
A vártnál gyengébben sikerült szezon ellenére megerősítették vezetőedzői tisztségében Diego Maradonát, a dubaji al-Vaszl labdarúgócsapatának argentin trénerét.
jún. 19
15:39
Arsavin nagyképűzött, elvették tőle a csapatkapitányságot (Agroinform)
Az Arsenal sztárja a görögök elleni vesztes meccs után beszélt tiszteletlenül a média képviselőjével.
jún. 19
15:41
Remélem, hogy a surranópályán sem ér meglepetés - Kovács Katalin (Agroinform)
Kétszeres olimpiai bajnok kajakosunk a Hathárom TV kamerája előtt beszélt a londoni kajak-kenu pályáról.
jún. 19
15:45
Videó: a mirigyes zenész nem érzi az erőt a francia Eb-csapatban (She)
A NSO Tv Sipos Pétert kérte fel, hogy mondja el, mit vár az esti Svédország–Franciaország labdarúgó Európa-bajnoki csoportmeccstől. Az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja nagyon szereti a franciákat, de most nem tartja őket elég jónak, legalábbis a régebbi időkhöz képest.
jún. 19
15:47
Bayern: a német U-válogatott hátvéd három évvel hosszabbított (She)
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München hivatalos oldalán hozta nyilvánosságra, hogy utánpótlás-válogatott hátvédje, Diego Contento 2016 június 30-ig meghosszabbította jövőre lejáró szerződését.
jún. 19
15:49
DVSC: Ha nem elég, amit nyújtok, még többet dolgozom - Novakovics (She)
A szerb kapus, Nenad Novakovics alapembere volt az NB I-ben az elmúlt szezonban veretlenül bajnokságot nyerő DVSC- Teva labdarúgócsapatának, a szezont azonban váratlan betegsége miatt nem tudta befejezni. A 25 mérkőzésen pályára lépő futballista már jól van, és hétfőn a társakkal együtt elkezdte a felkészülést.
jún. 19
15:51
Tenisz: Eastbourne-ben is kiesett az első két kiemelt (She)
Folytatódik a csillaghullás az e heti női tenisztornákon, ezúttal Eastbourne-ben esett ki az első két kiemelt: a lengyel Agnieszka Radwanska a bolgár Cvetana Pironkovától, a cseh Petra Kvitová az orosz Jekatyerina Makarovától kapott ki két szettben.

Keresés