2012. június 27. szerda

jún. 27
11:51
NFL: lesz rájátszás az egyetemi bajnokságban is (She)
Három éven belül megvalósul a rájátszás az egyesült államokbeli egyetemi amerikai futballban. A 2014-es szezon végén az alapidény négy legjobb csapata közül az első a negyedikkel, a második a harmadikkal csap össze, hogy aztán a két győztes 2015 januárjának második hétfőjén megvívjon egymással a fináléban.
jún. 27
11:51
Kürthy döntős súlylökésben (Metropol)
Bízik benne, hogy az atlétikai Eb döntőjében jobban megy majd neki, mint most.
jún. 27
11:53
Légióssors: Szófiában sokallták Vass aláírási pénzét - lapértesülés (She)
A sportni.bg internetes oldal arról számolt be, hogy Vass Ádám már biztosan nem lesz a CSZKA Szófia labdarúgója, ugyanis a bolgár klubnál sokallták a magyar játékos 120 ezer eurós aláírási pénzét.
jún. 27
11:55
Haladás: ma megegyezhetnek Andorkával (She)
Mint arról már beszámoltunk, a 27 éves Andorka Péter péntektől a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladással készül. Tóth Miklós ügyvezető ma ül le tárgyalni a támadóval, ha sikerül megegyezniük, akkor már csak a PMFC-vel kell dűlőre jutniuk a szombathelyieknek. A Ciprusról hazatérő Seper Ákos sorsa a héten dőlhet el.
jún. 27
12:03
Busásan kaszáltak a csehek az Eb-n (Agroinform)
Mintegy 310 millió koronás, azaz nagyjából 3,41 milliárd forintos bevételt könyvelhetett el a Cseh Labdarúgó Szövetség.
jún. 27
12:09
Légióssors: a Grosseto is érdeklődik Kovácsik Ádám után (She)
Olasz lapértesülések szerint a Catanzaro mellett a Grosseto is érdeklődik a Reggina magyar labdarúgója, Kovácsik Ádám után. A newsamaranto.it oldalon megjelent cikkben megemlítik, hogy a biztosabb és több játéklehetőség reményében a kapus szívesebben igazolna a harmadosztályba most feljutó Catanzaróhoz, szemben a bizonytalanabb, bár másodosztályú Grossetóval.
jún. 27
12:11
Arsenal: Giroud-t a Chelsea is hívta, de hiába (She)
Olivier Giroud, az Arsenal Montpelllier-től szerződtetett francia csatára elárulta, hogy az „ágyúsok” mellett a Chelsea érdeklődött iránta, de szinte minden érv a piros-fehérek mellett szólt a Bajnokok Ligája-győztessel szemben.
jún. 27
12:21
Giroud Wenger miatt választotta az Arsenalt a Chelsea helyett (Agroinform)
Az angol Premier League-ben szereplő Arsenal szerződtette a Montpellier 25 éves gólkirályát Olivier Giroud-t.
jún. 27
12:27
MTK: Gyepes a kék-fehérekkel edz, már tárgyaltak is vele (She)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint tegnap óta az MTK NB I-es labdarúgócsapatával edz Gyepes Gábor. Úgy tudjuk, a 31 éves válogatott védővel már tárgyalt is a kék-fehér együttes vezetősége.
jún. 27
12:39
Éhesebbek vagyunk a sikerre, mint korábban - Xabi Alonso (Agroinform)
A spanyol válogatott középpályása szerint az elmúlt évek sikerei mentálisan is erősítették az együttest.
jún. 27
12:45
Euro 2012: Nasri sajnálja, hogy botrányt okozott (She)
Samir Nasri, a francia labdarúgó-válogatott középpályása szerdán twitterüzenetben hozta a világ tudomására: megbánta, hogy az Európa-bajnokságon botrányosan viselkedett, és megköveti a szurkolókat.
jún. 27
12:47
Videó: a legerősebb keretünk lesz ott az atlétikai Eb-n (She)
Két érem megszerzése, mellette akár nyolc döntős szereplés és olimpiai szintteljesítés – ezek a 21 tagú magyar csapat céljai a szerdán kezdődő atlétikai Európa-bajnokságon. Helsinkiben 50 ország 1342 versenyzője indul, ez részvételi csúcs. Gyulai Márton főtitkár szerint a legerősebb keret lesz ott Helsinkiben.
jún. 27
13:03
Beerschot: Először azt hittem, csak viccelnek - Bodor (She)
Bodor Boldizsár nyolc év után tér vissza a belga labdarúgó-bajnokságba, azon belül is volt klubjához, a Beerschothoz. A 30 éves védő a voetbalprimeur.nl oldalnak arról nyilatkozott, hogy nem is gondolta, valaha még visszatér az együtteshez, sőt először viccnek gondolta az egészet.
jún. 27
13:05
DVTK: újabb kapus próbajátékon (She)
Mint arról beszámoltunk, az élvonalbeli DVTK labdarúgócsapatának próbajátékosai között egy kapus is szerepel Ribánszki László személyében, azonban ma újabb futballista, Horváth Gábor is részt vett Veréb György kapusedzésén.
jún. 27
13:15
Megértem a szurkolókat, de ezt a lépést meg kellett hoznom - Marko Vujin (Agroinform)
A szerb átlövő hat évig boldogította a veszprémi drukkereket, de jövőre már a német Kiel szurkolói tapsolhatnak neki.
jún. 27
13:17
Az MTK hazai pályán, a Honvéd idegenben kezd az Európa Ligában (Agroinform)
Az MTK Budapest július 5-én hazai pályán kezdi meg a szlovák Senica elleni párharcot, a mérkőzés 20 órakor kezdődik.
jún. 27
13:21
Bayern München: Mandzukic 13 millióért érkezik (She)
Egybehangzó német lapértesülések szerint megköttetett az egyezség a Bayern München labdarúgócsapata és Mario Mandzukic között: a Wolfsburg horvát csatára 13 millió euróért igazol a rekordbajnokhoz.
jún. 27
13:23
Haladás: Fehér Zoltánnal is tárgyalt a klub (She)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Győrben korábban meghatározó futballistának számító Fehér Zoltán iránt többek között a Haladás is érdeklődik. Az élő szerződésű védővel már tárgyaltak is a szombathelyiek, jövője egyelőre kérdéses.
jún. 27
13:33
Samir Nasri bocsánatot kért viselkedéséért (Agroinform)
Az irányító spanyolokkal szemben elveszített Európa-bajnoki negyeddöntő után szidalmazott egy újságírót.
jún. 27
13:39
Atlétikai Eb: Deák Nagy Marcell továbbjutott 400-on (She)
Deák Nagy Marcell továbbjutott a 400 méteres síkfutás előfutamából szerdán a helsinki atlétikai Európa-bajnokságon.
jún. 27
13:51
Eusébiót kiengedték a poznani kórházból (Agroinform)
Elhagyta a kórházat kedden Eusébio és rövidesen hazautazik Lisszabonba Lengyelországból.
jún. 27
13:53
Nem lesz gyászszünet Miki Roqué emlékére (Agroinform)
Az Európai Labdarúgó Szövetség a fekete karszalag viselését sem engedélyezi a játékosoknak.
jún. 27
13:57
Siófok: már a csapattal edz a Haladás középpályása (She)
Mint arról beszámoltunk, Sipos Norbertre nem tart igényt a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőedzője, Artner Tamás. A középpályás iránt az élvonalból és az NB II-ből is érdeklődtek, azonban valószínűleg hamarosan aláírhat Siófokra.
jún. 27
13:59
Euro 2012: elhagyta a kórházat a portugál legenda (She)
Elhagyta a kórházat kedden Eusébio, és szerdán hazaindult Lisszabonba Lengyelországból, ahol a labdarúgó Európa-bajnokság eseményeit kísérte figyelemmel.
jún. 27
14:09
Szakály az interneten próbálta "kiokosítani" magát - kevés sikerrel (Agroinform)
A Loki kapitánya szerint az albán Skenderbeu Korce elleni idegenbeli találkozó a szurkolók miatt válhat nehézzé.
jún. 27
14:11
Csak a németeknek van esélyük megállítani a spanyolokat - Egervári Sándor (Agroinform)
A szövetségi kapitány nagyra értékeli Ronaldóék játékát, elismeri Pirlóék teljesítményét, de spanyol-német döntőt vár.
jún. 27
14:15
Genk: a lengyel válogatott megküzd „tanárával”, Kötelessel (She)
A 22 éves Grzegorz Sandomierski újra a belga RCK Genk labdarúgója. A kapus Köteles László sérülése miatt kapott lehetőséget a szezon során – 18 tétmeccsen állhatott a gólvonalra –, de nem tudott élni vele. Most nagyon fogadkozik, hogy másodjára minden máshogyan alakul.
jún. 27
14:27
Eddig 98,6 százalékos a stadionok kihasználtsága (Agroinform)
Az UEFA szerdai tájékoztatása szerint a 28 találkozót összesen csaknem 1,3 millió szurkoló látta a helyszínen.
jún. 27
14:33
Euro 2012: száz százalék közelében a látogatottság (She)
A lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság eddigi mérkőzésein 98.6 százalékos volt a tornának otthont adó nyolc stadion kihasználtsága. Az európai szövetség (UEFA) szerdai tájékoztatása szerint a 28 találkozót összesen csaknem 1.3 millió szurkoló látta a helyszínen, az átlagnézőszám 45 435 volt. A legtöbb rajongót az Anglia-Svédország (3–2) összecsapás vonzotta, erre 64 640-en…
jún. 27
14:35
Siófok: a kecskeméti támadó a csapattal gyakorol (She)
Újabb játékos neve vetődött fel a labdarúgó NB I-ben szereplő Siófok lehetséges erősítésként, a kecskeméti Balog Marcell a Balaton partján látogatja az edzéseket.
jún. 27
14:45
Zugló nettó 750 ezerrel támogatja az olimpikonjait (Agroinform)
Az elmúlt 116 évben 29 alkalommal rendeztek nyári olimpiát, s a magyar érmek közül 57 kötődik Zuglóhoz.
jún. 27
14:51
WBA: ha Foster távozik, Rensing érkezhet Geráékhoz (She)
Ha az angol West Bromwich Albionnál nem tudják megtartani Ben Fostert, úgy a német Michael Rensinget szerződtethetik.
jún. 27
14:53
Anglia: az Eb-n kiállított Andrews Bogdán csapattársa lesz (She)
Bogdán Ádám csapattársa lehet a Boltonban az Euro 2012 egyik legjobb ír játékosának bizonyuló Keith Andrews. A 31 éves középpályást az előző idény végén kitették a West Bromwich Albionból, amely kölcsönadta a másodosztályú Ipswichnek.
jún. 27
15:03
Ezúttal sem szakítjuk meg szokásunkat, kevés gólra fogadunk a portugál-spanyolon (Agroinform)
Egyre nagyobb a tét az Eb-n, ahol szerdától már az elődöntőket rendezik, íme, mai tippünk a portugál-spanyolra!
jún. 27
15:09
Atlétikai Eb: búcsúzott két gerelyhajítónk és egy 800-asunk (She)
Szemeti Péter kiesett a 800 méter selejtezőjében szerdán a helsinki atlétikai Európa-bajnokságon. A két gerelyhajító, Juhász Vanda és Nagy Xénia szintén kiesett.
jún. 27
15:21
Juhász és Nagy is kiesett a gerelyhajítás selejtezőjében (Agroinform)
A gerelyhajító Juhász Vanda és Nagy Xénia egyformán kiesett a selejtezőben szerdán Helsinkiben.
jún. 27
15:23
Vass Patrik fokozatosan lépne egyre feljebb (Agroinform)
Az U19-es válogatott játékos a hathárom.hu-nak mesélt az MTK-nál zajló munkáról.
jún. 27
15:27
Ökölvívás: Arreola-Stiverne derbi Vitalij Klicsko kihívásáért (She)
A WBC szervezet kiírta, majd bizonytalan ideig elhalasztotta a Chris Arreola–Bermane Stiverne profi ökölvívó-mérkőzés versenytárgyalását. Az amerikai és a kanadai nehézsúlyú bunyós küzdelmének győztese a szervezet világbajnoka, az ukrán Vitalij Klicsko kötelező kihívója lenne.
jún. 27
15:27
Így nézik a férfiak a foci-Eb-t (Metropol)
Feleségével vagy barátnőjével nézi a futball Európa-bajnokság mérkőzéseit a magyar férfiak csaknem 40 százaléka - derült ki egy felmérésből.
jún. 27
15:39
Egyszerűen szeretném jól érezni magam egy garantáltan izgalmas versenyen - Michelisz (Agroinform)
A hétvégi, Hungaroringen rendezendő Superstars-sorozat futamán is megtöltené a lelátókat a Zengő Motorsport pilótája.
jún. 27
15:45
Wimbledon: Károly hercegék nem sokáig láthatták Federert (She)
Károly herceg és felesége, Camilla is tiszteletét tette Roger Federer idei második wimbledoni mérkőzésén, de nem sokáig gyönyörködhettek a svájci klasszis játékában, mivel a korábbi világelső 74 perc alatt elintézte az olasz Fabio Fogninit.
jún. 27
15:57
Federer 74 perc alatt elintézte Fogninit (Agroinform)
A hatszoros wimbledoni győztes könnyed játékkal győzte lesz az olasz Fogninit a második fordulóban.
jún. 27
16:03
Euro 2012: a spanyolok nem tarthatnak gyászszünetet (She)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei nem járultak hozzá, hogy a 23 éves korában elhunyt spanyol Miki Roqué emléke előtt tisztelegve honfitársai egyperces gyászszünetet tartsanak, és fekete karszalaggal lépjenek pályára a Portugália elleni mai elődöntőn a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon.
jún. 27
16:05
Haladás: Andorka megegyezett a klubbal (She)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy Andorka Péter a mai napon tárgyal a a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás vezetőivel. Ahogy várni lehetett, a 27 éves támadó megegyezett a szombathelyiekkel.
jún. 27
16:15
Az én időmben Balotelliből nem lehetett volna futballista - Csank János (Agroinform)
A szakember szerint a régi időkben a Balotellihez hasonló renitens futballistákat hamar elnyelte a süllyesztő.
jún. 27
16:17
Djokovics golfütővel próbálkozott Ferrero ellen - videó (Agroinform)
A szerb címvédő később az igazi ütővel 6:3, 6:3, 6:1-re legyőzte a spanyol Juan Carlos Ferrerót.
jún. 27
16:21
Real Madrid: Fernando Morientes visszatért (She)
Fernando Morientes visszatért a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatához; a következő idényben ő irányítja az egyik korosztályos együttes (Juvenil B) munkáját.
jún. 27
16:33
A Haladás tárgyal a győri Fehér Zoltánnal (Agroinform)
A Győri ETO 31 esztendős játékosát több NB I-es csapat mellett a Haladás Sopron Bank is szívesen soraiban látná.
jún. 27
16:39
Lokomotiv Moszkva: aláírt a klubhoz Bilic után Corluka is (She)
Az orosz élvonalbeli Lokomotiv Moszkva bejelentette, hogy hároméves szerződést kötött a Tottenham Hotspur védőjével, Vedran Corlukával.
jún. 27
16:51
Mario Mandzukic a Bayern Münchené - hivatalos (Agroinform)
A bajorok hivatalos honlapjukon jelentették, be hogy Mandzukic a következő idényt már Münchenben kezdi.

Keresés