Spanyol és brit hírforrások szerint Radamel Falcao Madridban tölti a hétfő estét, ügynökével, Jorge Mendesszel együtt. Próbálnak új klubot találni a Chelsea-ben kölcsönben szereplő, pontosabban nem szereplő kolumbiai támadónak.
Az angol élvonalban szereplő Swansea City kölcsönkérte a Queens Park 26 éves középső és jobb oldali középpályását, a holland Leroy Fert, akit a nyáron végleg meg is vehet.
A súlyos sérülése után egykori önmagát kereső középpályás, Marco van Ginkel hazatér Hollandiába: a következő fél évben a PSV együttesében futballozik, kölcsönben.
A Premier League-ben szereplő Stoke City klubrekordot döntött az átigazolási piac lezárása előtti órákban, miután 18.3 millió fontért szerződtette Gianelli Imbulát a Portótól.
Belgrádban kedden megkezdődik a futsal Európa-bajnokság, amelyen a magyar válogatott Spanyolországgal és Ukrajnával került egy csoportba, s egyiküket meg kellene előznie a legjobb nyolc közé jutáshoz. Angliában, Olaszországban és Franciaországban is hétközi forduló kezdődik.
Olasz sajtóhírek szerint a másodosztályú Novara kölcsönadja magyar labdarúgóját, Adorján Krisztiánt – Nicolás Schiavival együtt – a harmadosztályú Robur Sienának.
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) hat év után először nyert az Indiana Pacers vendégeként a Cleveland Cavaliers, amely hosszabbítás után múlta felül ellenfelét. Az Oklahoma City Thunder a tripla duplát elérő Russell Westbrook (17 pont, 13 lepattanó, 11 assziszt) vezetésével győzte le a Washington Wizardsot, míg a Toronto Raptorsnak a Denver Nuggets elleni vereséggel megszakadt…
A Nemzeti Sport információi szerint újabb próbajátékos érkezik a Budapest Honvédhoz: a széteső Dunaújvárosból távozó 31 éves Csehi Tamás bizonyíthat a szakmai stábnak.
Sergio Ramos, a Real Madrid labdarúgócsapatának spanyol védője szerint nem elképzelhetetlen, hogy egy nap az ősi rivális FC Barcelona klasszisa, Neymar a Real mezét húzza fel. Van azonban, ami sosem történhet meg az átigazolási piacon…
Mocsai Lajos, a Magyar Kézilabda-szövetség tiszteletbeli elnöke, korábbi férfi és női szövetségi kapitány a Sport Tv Harmadik Félidő című műsorában értékelte a lengyelországi Eb-t, elmondta, a szerbek elleni vb-selejtezőn a mérleg nyelve most felénk áll. Szerinte Talant Dujsebajevnek fel kellene adnia a klubedzőséget a Kielcénél, hogy magyar szövetségi kapitány maradhasson, de elképzelhetőnek…
John Terry hétfőn bejelentette, hogy a szezon végén elhagyja a Premier League-ben szereplő Chelsea-t, amely ezt követően közleményben reagált a hírre és állítólag nyitott a közös folytatásra. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy máris válogathat az ajánlatok közül a kiváló, de karrierje alkonyába lépő hátvéd.
Életének 95. évében elhunyt Szentmarjay Tibor, az egri labdarúgás legendás alakja. Szentmarjay remek képességű középhátvéd volt, majd nagyszerű edző lett, az egriek első élvonalbeli idényében is ő ült a kispadon. Az egri városi stadion 2011 nyara óta az ő nevét viseli.
Bár úgy volt, január 31-ig kell jelezni az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) felé, hogy a nyári kontinenstorna idején mely településén ver tanyát Bernd Storck együttese, a Magyar Labdarúgó-szövetség néhány nap haladékot kapott.
Hétfői hírünk láttán, mely szerint a válogatott labdarúgó, Korcsmár Zsolt a Vasasba tart, több olvasónk is feltette a kérdést: miért a kiesés elöl menekülő angyalföldiekhez szerződik a német másodosztályú Fürthből, miért nem valamelyik honi élcsapathoz? A Nemzeti Sport Online németországi forrásból megtudta, több klubnak is ajánlották a 27 éves játékost, a Ferencvárosnak is, de korábbi…
Wanderley Ruiz, a guatemalai futsalválogatott játékosa finoman szólva váratlant húzott a Panama elleni találkozón, mikor büntetőre került a sor. Erre nem számíthatott a kapus…
Wanderley Ruiz, a guatemalai futsalválogatott játékosa finoman szólva váratlant húzott a Panama elleni találkozón, amikor büntetőre került a sor. Erre nem számíthatott a kapus…
A korábbi, egymillió eurós hiányról szóló sajtóhírekkel ellentétben 19 millió(!) eurós hiány rendezésére kell megoldást találnia a Bursaspornak, Dzsudzsák Balázs török egyesületének. Erről a klubelnök, Ali Ay beszélt egy tévéinterjúban.
Akinek volt bármi kétsége afelől, hogy David Beckham a futballvilág egyik legszimpatikusabb alakja, annak itt egy hétköznapi, mégis megható történet. Egy mentővel, egy beteggel és egy tökéletes gesztussal…
Ma 21 órakor Spanyolország ellen megkezdi Európa-bajnoki szereplését a magyar futsalválogatott Belgrádban. Két nappal később Ukrajna ellen lép pályára a magyar csapat, szintén 21 órától. Az M4 és az Eurosport mindkét mérkőzést élőben közvetíti a Belgrád Arénából – a Nemzeti Sport Online-on pedig szintén élőben, szöveges tudósításunkon keresztül követheti az eseményeket, illetve a reakciókat.
Az Újpesti Torna Egylet utánpótlás-nevelésére fordítja a Magyar Úszó Szövetségtől (MÚSZ) kapott támogatásának egy részét Gyurta Dániel, az UTE olimpiai, világ-, és Európa-bajnok úszója.
Egy éve nevezték ki a Hertha labdarúgócsapatának élére Dárdai Pált. Irányításával az akkor még a kiesés elől menekülő együttesből éremesélyes lett: most a tabella harmadik helyén áll a Bundesligában. Dárdai szíve szerint stílusos futballt mutatna be övéivel, akikkel hosszabb távra tervez. A magyar tréner előtt egy brémai kolléga példája lebeg.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke üdvözölte a Dél-Amerikában terjedő zikavírus elleni intézkedéseket, s kijelentette, az augusztusi riói játékok nincsenek veszélyben.
Az angol Sky Sports összegyűjtötte a tíz legnagyobb pénzösszeget megmozgató januári átigazolást, amelyben a Premier League klubjai voltak érdekeltek – eladói vagy vételi oldalról.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus csendes téli átigazolási szezont tudhat maga mögött, azonban a Tuttosport értesülései szerint nyáron két sztárjátékost is magához csábítana a torinói együttes.
Aranyos videót készített az FC Barcelona labdarúgócsapatának hivatalos YouTube-csatornája. A korosztályos csapatok kapitányai a klub sztárját, Lionel Messit kérdezték. A beszélgetés során szóba került, hogy az argentin csatár számára mit jelent a katalánok akadémiája, a La Masia, hol tartja az Aranylabdáit, kisgyerekként arról ábrándozott-e, hogy egyszer a világ legjobbja lesz. Nézze meg és…
Otigba Kenneth, a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Heerenveen magyar-nigériai származású védője egy képpel hatalmas vihart kavart klubjánál.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke üdvözölte a Dél-Amerikában terjedő zikavírus elleni intézkedéseket, s kijelentette, az augusztusi riói játékok nincsenek veszélyben.