A csoport első helyéről dönthet a szombati Flensburg-Veszprém mérkőzés a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a női BL középdöntőjében az utolsó forduló következik, és eldől, ki lesz az FTC és a Győr negyeddöntős ellenfele.
Maurizio Zamparini, az olasz Palermo elnöke ismét a klub magyar labdarúgójáról, Balogh Norbertről nyilatkozott. Az öntörvényű sportvezető nem érti, miért nem kap lehetőséget a fiatal magyar támadó, aki igen sokba került neki…
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában a játéknap rangadóján a Toronto Raptors két ponttal nyert házigazdaként a Cleveland Cavaliers ellen, a győzelemben oroszlánrészt vállalt Kyle Lowry, aki 43 pontos karriercsúcsot ért el.
Egyesben négy nemzet képviselői jutottak be a döntőbe az Acapulcóban zajló ATP- és WTA-tornán, miután a három elődöntős amerikai közül csak egynek sikerült győznie. Sam Querrey a férfi, míg Christina McHale a női elődöntőben kapott ki simán osztrák, illetve szlovák ellenfelétől. Az amerikaiakat így egyedül Sloane Stephens képviseli a fináléban.
Egri Viktória döntőbe jutott, és ezzel olimpiai kvótát szerzett női pisztolyban, a Nemes Adriennel és Csonka Zsófiával kiegészülő csapat pedig bronzérmet nyert szombaton a győri tízméteres sportlövő Európa-bajnokságon.
Szombaton lesz tíz éve, hogy 2006. február 27-én elhunyt Bene Ferenc olimpiai bajnok labdarúgó, edző, a magyar labdarúgás történetének egyik legkiválóbb gólszerzője.
Kísérje figyelemmel a labdarúgó NB II 17. fordulójának szombati játéknapját a Nemzeti Sport Online élő eredménykövetője segítségével, majd olvassa el a mérkőzések összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozókról!
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) örül a FIFA-elnökválasztás eredményének, Gianni Infantino győzelmének - mondta az MLSZ honlapjának Berzi Sándor MLSZ-alelnök, miután hazatért a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) pénteki, zürichi rendkívüli kongresszusáról.
Az erős szél és a hóesés miatt elhalasztották a női alpesi sízők szombat délelőttre tervezett andorrai szuperóriás-mûlesikló világkupa-viadalát, amelynek résztvevői között ott van Miklós Edit is. A rajt sikere attól is függ, hogy a pályamunkásoknak sikerül-e letakarítaniuk a havat a versenypályáról.
Nem jutott döntőbe magyar a férfi puskások versenyében, melyben legjobb hazai versenyzőként Sidi Péter a 13. helyen végzett a győri, tízméteres sportlövő Európa-bajnokság szombati zárónapján.
Nem jutott döntőbe magyar a férfi puskások versenyében, melyben legjobb hazai versenyzőként Sidi Péter a 13. helyen végzett a győri, tízméteres sportlövő Európa-bajnokság szombati záró napján.
Michail Antonio találatával vezetést szerzett a West Ham United a Sunderland ellen az angol élvonalban. A hazaiak középpályása a szurkolóknak örömet, „gyepmesterének” bosszúságot okozott fűgyilkos gólörömével. Íme!
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 23. fordulójában megszerezte szezonbeli harmadik győzelmét Simon Krisztián együttese, az 1860 München.
Szombaton a férfiaknak az ausztriai Hinterstoderben, a nőknek pedig az andorrai Soldeu-ben rendeztek szuperóriásműlesikló-futamot az alpesisí-világkupában. Előbbieknél a norvég Aleksander Aamodt Kilde, utóbbiaknál pedig az olasz Federica Brignone szerezte meg a győzelmet. Miklós Edit a 34. helyen végzett.
Az FTC fontos győzelmet aratott a vendég Nagybánya (Baia Mare) ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában, így csoportjában vagy a második, vagy a harmadik helyen végez, és a negyeddöntőben elkerüli a másik ág legjobb csapatát.
A Ferencváros 21–18-ra nyert a HCM Baia Mare ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős csoportkörének utolsó fordulójában. A találkozót követően Elek Gábor vezetőedző értékelt a Sport Tv-nek.
Samir Nasri, a Manchester City francia futballistája a klub hivatalos Twitter-oldalán mutatta meg legújabb fodrászati remekművét. A közösségi oldalakon pedig – ahogy azt illik – azonnal darabokra szedték…
Adva van egy óriási Arsenal-drukker, név szerint Stephen Earwicker, akinek született egy kislánya. Mit tesz egy igazi futballőrült apuka? Elkezdi Arsenal-dalokra tanítani. A kis Zoe most kétéves, s már egy rakás „ágyús” indulót tud énekelni. Szerencsére a papa azért észnél volt annyira, hogy átírja azoknak a részeknek a szövegét, amelyek egy kislány szájából kínosan hangzanának.
A dán Randers kettős győzelemmel jutott túl a svéd Höörs csapatán a női kézilabda EHF Kupa negyeddöntőjében, s ő várja a Dunaújváros és az orosz Asztrahanocska párharcának nyertesét.
A Videoton a lefújás előtt pár másodperccel fejelt góllal 1-0-ra győzött a Puskás Akadémia vendégeként szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.
Bp. Honvéd–Ferencváros találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!