543 ezer néző követte élőben az M4 Sporton a Barcelona - Juventus BL-negyeddöntő visszavágóját, amely így a 2016/2017-es szezon második legnézettebb meccs volt.
A világelső Andy Murray három szettben kikapott a spanyol Albert Ramostól a monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna harmadik fordulójában. A korai búcsú után megnőtt annak az esélye, hogy a brit kiválóság a jövő héten a budapesti ATP-versenyen vegyen részt.
A csütörtöki nyitónapon Csernoviczki Éva legyőzte izraeli ellenfelét a 48 kilogrammos súlycsoportban, így bejutott a varsói cselgáncs Európa-bajnokság elődöntőjébe.
Cselgáncsozóink számára idén a világbajnokság az év fő versenye, amit ráadásul augusztusban mi rendezünk Budapesten, éppen ezért a Varsóban ma kezdődő Eb is felértékelődik.
Huszár Gergő nemrég az FC Barcelona utánpótlásközpontjában járt felvételin. A katalán szakemberek közölték vele és családjával, hogy a második fordulóra vissza sem kell jönnie, felvételt nyert a spanyol klub utánpótlásműhelyébe, az FCB Escolába. Ismerkedjenek meg a Dalnoki Jenő Akadémia 10 éves játékosával, aki az NSO Tv stábjának Evanics Martin egyéni edzésén mutatta meg, mire is képes.
Huszár Gergő, a Dalnoki Akadémia 10 éves tehetsége felvételt nyert az FCB Escolába, vagyis a Barca 6 és 12 éves gyereket futballozni tanító utánpótlásműhelyébe.
A világelső Andy Murray azt fontolgatja, hogy részt vesz a szombaton kezdődő, 482 ezer euró (150 millió forint) összdíjazású i salakpályás férfi tenisztornán.
Életének 60. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt a Ferencváros egykori labdarúgója, Kelemen Gusztáv – adta hírül a család gyászjelentése alapján a tempofradi.hu.
A labdarúgó NB II-ben bukdácsoló Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Véber György vezetőedzővel, akinek a helyét Dajka László veszi át.
Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid hosszabbításban legyőzte a Bayern Münchent, ezzel továbbjutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A találkozón mesterhármasig jutott a blancók klasszisa, Cristiano Ronaldo, akivel most bepillanthatunk a meccs lefújását követően a királyi öltözőbe!
Az embernek az az érzése, hogy a két spanyol óriás, a Barcelona és a Real Madrid azért született meg, hogy egymás útját keresztezze, és hogy ott tegyen a másiknak keresztbe, ahol csak tud: a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában, a Spanyol Király-kupában vagy éppen barátságos meccsen, mert erre is volt, sőt lesz is példa.
Nem kell ismét megműteni Manuel Neuert, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusát, aki a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő keddi visszavágóján szenvedett súlyos sérülést.
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában szereplő Vardar Szkopje tulaja, Szergej Szamszonyenko elégedetlen a negyeddöntős meccsük bíróküldésével, és előre kijelentette, ha csalást vél felfedezni, akkor kiszáll a csapat szponzorálásból.
Összesen nyolc labdarúgót ad az angol labdarúgó-bajnokság első két helyén álló Chelsea és Tottenham Hotspur az angol Profi Labdarúgók Szövetsége (PFA) által választott év csapatába.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) egy évre kizárta az európai kupaküzdelmekből a török Besiktas és a francia Olympique Lyon csapatát, de a büntetést két évre felfüggesztette.
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Premier League) vezető Chelsea hétfőn a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy csapatkapitánya, John Terry az idény végén távozik. A játékos nyílt levélben búcsúzott a londoni együttestől és az őt támogatóktól – a teljes levelet ide kattintva olvashatja el.
Egy este a régi szászvári csapatkapitánynál... Bocz János és neje házasságát meghatározta a labdarúgás, a bányászcsaládban felnőtt helyi futballcsillag betekintést engedett családja küzdelmekkel teli, szép történetébe.
A csütörtöki nyitónapon Csernoviczki Éva kikapott mindössze 16 éves ellenfelétől a 48 kilogrammos súlycsoportban a varsói cselgáncs Európa-bajnokság elődöntőjében.