Gulyás Mártonéknál jóval enyhébb, csupán 30 ezer forintos büntetést kapott az a két fiatalember, akik húsvét hétfőn dobálták meg vízfestékes lufikkal a Szabadság téri szovjet emlékművet. Az aktivisták azóta bocsánatot kértek tettükért, egyikük az ATV Híradójának azt mondta: a helyszínválasztás a hősök és áldozatok miatt elhibázott volt, de szerinte
Az Országgyűlés ma nyolc kormányzati előterjesztés általános vitájával folytatja ülését, egyebek mellett terítékre kerülnek az ország versenyképességének javítását célzó javaslatok is.
Nem járnak rendszeres szűrővizsgálatokra a magyarok, pedig elhízással kapcsolatos gondokkal, magas vérnyomással, ízületi és érrendszeri problémákkal is küzdenek - írja Népszava csütörtöki számában Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának eredményeire hivatkozva.
Újabb három hónappal meghosszabbíttatná a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - írta a Magyar Idők.
Kézi gránátvetővel, pisztolyokkal, géppisztolyokkal, elektromos sokkolókkal, elfogóhálókkal bővítené az Országgyűlési Őrség fegyverarzenálját Pintér Sándor.
Nem járnak rendszeres szűrővizsgálatokra a magyarok, pedig elhízással kapcsolatos gondokkal, magas vérnyomással, ízületi és érrendszeri problémákkal is küzdenek.
A Pedagógus I. és II. fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárások 2014 és 2016 között zajlottak, összesen 39 924 pedagógus tett minősítő vizsgát, és a vizsgák 91 százaléka sikeres volt.
Kihúzták a Skndináv lottó 16. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten sem volt telitalálat, így a jövő héten már 202 millió forintért igulhatnak a játékosok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:2;...
Nem járnak rendszeres szűrővizsgálatokra a magyarok, pedig elhízással kapcsolatos gondokkal, magas vérnyomással, ízületi és érrendszeri problémákkal is küzdenek - írja a Népszava Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának eredményeire hivatkozva.
Nem sérülnek az Orbán Viktor által 1999-ben Isztambulban aláírt, az NGO-k kifejezett erősítésére felszólító Európai Biztonsági Charta rendelkezései akkor sem, ha a parlament megszavazza a külföldi pénzeket elfogadó civil szervezetekről szóló, nagy politikai botrányt kiváltó törvényt – állította az atv.hu-nak Trócsányi László igazságügyi miniszter.
Miközben állandóvá váltak a kormányellenes utcai demonstrációk, a törvénykezésnek folytatódnia kell, és a Fidesz nagyon is segítségre szorul a kétharmados ügyekben. A Policy Agenda azt vizsgálta, hogy milyen stratégiák vannak az ellenzék előtt, kell-e ténylegesen a kétharmad a Fidesznek.
Minden kollégának sokkoló élmény volt, ami a Népszabadsággal történt – erről Murányi András beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol azt is elárulta, hogyan értesültek Rogán Antal helikopterezéséről.
A Magyar Idők szerint egyre több személyi kölcsönt vesz fel a lakosság. A Magyar Nemzet arról ír, hogy Péterfalvi Attila megfontolandónak nevezte, tegyék nyilvánossá azt is, a pártok és a kormány mennyivel támogat civil szervezeteket.
Az egykori kórházigazgató a szakemberek szerint fizikailag és mentálisan is jó állapotban van, már munkát is kapott a börtönben: ételt oszt rabtársainak.
Elég idő van még a nyári szünetig, a hatóságok fel fognak készülni arra, hogy az Adriára tartó magyar turisták a szigorított uniós ellenőrzés ellenére is minél kevesebb várakozással léphessék át a határt – mondta Reggeli járat című műsorunkban Horvátország magyarországi nagykövete.
Az Országgyűlés ma nyolc kormányzati előterjesztés általános vitájával folytatja ülését, egyebek mellett terítékre kerülnek az ország versenyképességének javítását célzó javaslatok is.
Október óta keresik a gyilkost, aki brutálisan megölt egy nőt a budapesti Népligetben. A rendőrség eddig hiába hallgatott meg több ezer embert, és hiába tűzött ki 5 millió forint vérdíjat.
Perújítás zajlik Geréb Ágnes ügyében, aki 2015. februárjában 2 év letöltendő fogházat és 10 év foglakozástól való eltiltást kapott. A vád most gondatlanságból elkövetett emberölés.
Harmincnégy településen, összesen 7031 fogyasztói helyen nincs áram Vas megyében - közölte az MTI-vel csütörtök délelőtt Egyed László, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután hivatalos látogatásra Grúziába utazik több tárcavezető és egy üzleti delegáció kíséretében - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
Napokon belül megkezdődhet a génmegőrzési stratégia koncepciójának közigazgatási egyeztetése, a teljes génmegőrzési vertikumra kiterjedő tervezet a Kárpát-medence őshonos növény- és állatfajait kívánja védeni.
Már idén elérhető lesz a Digitális jólét szoftver alapcsomag – tájékoztatta a Magyar Időket Deutsch Tamás. A miniszterelnöki biztos elmondta: az állami egészségügyi rendszer átfogó digitális átalakítása a végéhez közeledik. A program kibővített változata többek között a magyar sportra is kiterjed.
Manapság már akár egy-két nap alatt is lehet diagnosztizálni a rákot, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója pedig bízik benne, hogy hamarosan ez már itthon is lehetővé válik. Ehhez új módszerekre nincs szükség, pályázati lehetőségekre annál inkább - tette hozzá Kásler Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában.
A samponokban és tusfürdőkben gyakran használt 1,4-dioxánról már több kutatás is igazolta, hogy rákkeltő, viszont ez semmilyen módon nem szerepel az összetevők között.
Míg Ausztria dícséretet kap azért, mert határainál az "európai jogot lábbal tipró" intézkedéseket vezet be a határellenőrzés visszaállításával, addig Magyarországot elítélik a schengeni szabályok betartásáért a magyar-szerb határon.
A kormányzati médiaflotta zászlóshajója a Munkásőrség fénykorát idéző hangnemben puffog a tüntetések miatt, és azzal fenyegetőzik, hogy ki fog nyílni a „pofonosláda”.