Virágvasárnappal megkezdődik ma a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. A keresztények ezen az ünnepen emlékeznek Jézus bevonulására Jeruzsálembe - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Feinsilber Róbert, gyakori becenevén Róbert bácsi 1925 és 1930 közötti Budapesten osztott ételt a nyomorgóknak. A köznyelvben Apostolként elnevezett férfi a magyar jótékonyság mintaképe volt… míg le nem bukott.
Közeleg a nyár, a legtöbben már nagy erőkkel szervezik az idei nyaralást, mások pedig már túl is vannak ezen. Utánajártunk, mik a legnépszerűbb úticélok 2017-ben, és hogy miből finanszírozzák a külföldi pihenést a magyarok. Bár...
Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapesten és vasárnap, emiatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatainak menetrendje is változik.
Az elmúlt tél mindenkit megviselt, kit testileg, kit lelkileg, de voltak, akiket mindkét módon. Ez történt Zoltánnal is, aki ugyan nem számította magát a leszakadó társadalmi rétegekhez, mégis el kellett döntenie, hogy fűt vagy eszik a család. Miután a nagy hidegben felélték tartalékaikat, kénytelen volt az erdőre menni fát szedegetni – ez nem lopá
Az újraélesztés tantervszerű megtanulásában nyújtana segítséget a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika. Az intézmény vezetője azt mondta: várják a középiskolai tanárok jelentkezését, akiknek nemcsak a szakszerű újraélesztést tanítják meg, hanem annak oktatását is.
A Corvinus Egyetemen egy olyan szak indul, mely alapvetően közgazdászdiplomát ad, de a hallgatók választhatják a családpolitikát mesterképzésként, ennek hangsúlyos demográfiai, szociológiai és családtanulmányi aspektusai lesznek – jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában
Európa kezd arra berendezkedni, hogy háromnaponta történik egy terrorcselekmény – jelentette ki Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.
Orosz szerverre mennek a magyar kormány nemzeti konzultációs kérdőívét kitöltők bizonyos adatai, pedig az oldal adatkezelési szabályzatában az szerepel, hogy a kitöltők adatait nem használják fel és nem továbbítják harmadik félnek.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) vezetőségének közlése szerint a két szervezet 2015-ben törvényesen és bizonyíthatóan 55 millió forintból gazdálkodott.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Valamennyi friss közvélemény-kutatás szerint toronymagasan vezet a Fidesz-KDNP, a második erő mindenképp a baloldal, a Jobbik pedig a harmadik – jelentette ki Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma reggel című műsorában.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
A Hetek című lap megdöbbentő riportot készített egy családapával, aki azért került szembe a törvénnyel, mert meg akarta menteni családját a megfagyástól.
Szembetűnő a hasonlóság az orosz kormány civil szervezetek elleni törvénye és a Fidesz jogszabálya között. Ujhelyi István szerint a LEX CEU orosz mintára készült. A politikus azt írta: Orbán Viktor és a Fidesz az oroszok kottájából játszik, ha úgy tetszik: Putyin csicskása.
Megbélyegző és diszkriminatív a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat, ezért annak visszavonását kérik a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF). Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint a független civil szervezetek finanszírozását célkeresztbe vevő, a parlamentnek pénteken benyújtott előterjesztés egy újabb lépés a "demokr