2017. április 30. vasárnap

ápr. 30
6:36
Ellenzék: Ki kellene vizsgáltatni Mészáros Lőrinc meggazdagodásának hátterét (ATV)
Az ellenzék szerint ki kellene vizsgálni Mészáros Lőrinc meggazdagodásának hátterét. Az Együtt szerint a felcsúti polgármester valójában csak egy stróman, Orbán Viktor az ő segítségével egy év alatt a teljes felsőoktatásra szánt összeg kétharmadát a saját zsebébe vándoroltatta át. Az LMP szerint a legnagyobb baj, hogy Mészáros Lőrinc a magyar ember
ápr. 30
7:48
Tulajváltás az Indexnél: Egy opciós jog kalandos története (ATV)
Múlt csütörtökön jelentette be az Indexen a lap jogásza, Bodolai László, hogy az Index a Bodolai által igazgatott Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) tulajdonába került. Az MFA-t mindössze egy hónappal ezelőtt alapították, az Index tulajdonjogát pedig a Magyar Nemzetben és a HírTv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. ruházta át az alapí
ápr. 30
7:54
Elismerték Lala bohócdoktor áldozatos munkáját (Infostart)
Az elmúlt tizenhét évben mintegy százezer, kórházban fekvő gyereknek nyújtott segítséget a nevetésterápia módszerével.
ápr. 30
8:00
Megvalósul a lex Simicska (HírTV)
Mégis átszabja a közterületi reklámpiacot a kormány.
ápr. 30
8:12
Bod Péter Ákos: Rossz fényt vet a magyar viszonyokra a 100-as lista (ATV)
Nagyon rossz fényt vet a magyar viszonyokra, hogy a leggazdagabb magyarok listáját végigtekintve az látszik: alapvetően a kormányhoz közeli emberek tudtak gyarapodni – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Bod Péter Ákos.
ápr. 30
8:18
Baleset Tenknél, egy halott (HírTV)
Az útpadkára hajtott, majd felborult egy személyautó a 31-es főúton a Heves megyei Tenknél hajnalban.
ápr. 30
8:45
Halálos gázolás Szigetszentmiklóson (Blikk)
Elgázolt egy gyalogost szombatról vasárnapra virradó éjjel egy személygépkocsi az 51101-es számú Csepeli út 4-és kilométerszelvényében, Szigetszentmiklós területén.
ápr. 30
8:47
Mától olcsóbb a tankolás - mutatjuk mennyivel (Blikk)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt.
ápr. 30
8:48
Videó: Tarlóssávot festettek fel a főpolgármesternek a Komjádi előtt (ATV)
Vasárnap kora reggel az Együtt politikusai tiltakozásként "Tarlóssáv" feliratot festettek a felmart "BUSZ" feliratok helyére Budapesten, a Komjádi uszoda előtt.
ápr. 30
8:49
Ellopták a kábeleket - miattuk nem volt tévé, telefon és internet 42 borsod megyei településen - fotók (Blikk)
Négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként a miskolci rendőrök, akik eltulajdonítottak 80 méter „optikai kábelt” ezzel 42 településen, közel 5000 háztartásban megszüntetve a telefon, az internet és a televízió szolgáltatást.
ápr. 30
9:03
Megrázó fotók: Halálos autóbaleset történt hajnalban Tenknél - Galéria (Blikk)
Az útpadkára hajtott, majd felborult egy személyautó a 31-es főúton a Heves megyei Tenk térségében vasárnap hajnalban.
ápr. 30
9:18
Rogán: „Ha kell, akkor a jogi eljárásokat is vállaljuk” (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök minden kérdésben megvédte Magyarország és a kormány álláspontját szombaton Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén, valamint az Európai Tanács találkozóján - mondta Rogán Antal a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
ápr. 30
9:24
Botka: Egy alternatívának van esélye (HírTV)
Nem lefutott még a 2018-as választás Botka László szerint.
ápr. 30
9:48
Rogán kiállt Orbán mellett (HírTV)
A közrádióban védte a mundér becsületét a propagandaminiszter, miután tegnap minden kormányzati kampány ellenére a migrációs politika lazításáról beszélt.
ápr. 30
10:09
Tarlós-sávot festettek fel Juhászék - Videó (Alternatív Energia)
A BKK megszüntette a buszsávot az Árpád fejedelem útján a Komjádi uszoda előtt.
ápr. 30
10:12
Sávot kapott Tarlós a III. kerületben (HírTV)
Tarlós-sáv feliratot festettek reggel a felmart „BUSZ” feliratok helyére a Komjádi uszoda előtt az Együtt politikusai.
ápr. 30
10:15
Lakoma lesz a Blikk 30 ezres nyereményéből (Blikk)
Jó rántott hús és szaftos pörkölt is készül majd Kraveczék konyhájában a Blikk Tavaszi pénzeső nyereményéből. Kravecz József ugyanis a helyes választ küldte be kérdésünkre, szerencsés is volt, és így 30 ezer forint boldog tulajdonosa lett.
ápr. 30
10:33
Felugrott a buszra, majd bozótvágó késsel fenyegetőzött egy férfi Újpesten (Blikk)
A i Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást B. Roland Albert 29 éves i lakos ellen, aki egy bozótvágó késsel fenyegetőzött.
ápr. 30
10:51
Rogán szerint Orbán sikeresen védte meg az ország és a kormány álláspontját Brüsszelben (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök minden kérdésben megvédte Magyarország és a kormány álláspontját szombaton Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén, valamint az Európai Tanács találkozóján - mondta Rogán Antal a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
ápr. 30
11:15
Rendőrautó gázolt halálra egy gyalogost (Alternatív Energia)
A gázoló a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság járőre volt.
ápr. 30
11:17
Milliárdokba kerülhet Lengyelországnak az új környezetvédelmi előírások betartása (Alternatív Energia)
A légszennyezés miatt évente mintegy 400 ezer ember idő előtt hal meg az Európai Unióban.
ápr. 30
11:27
Borzasztó körülmények: esős időben nem tudnak iskolába menni a cservölgypusztai gyerekek (Blikk)
Több évtizede élnek elszakítva a világtól a Nógrád megyei tanyavilág lakói. Ha leesik az eső, a vállalhatatlan útviszonyok miatt otthonuk foglyai lesznek: a sártengerré váló földutakon képtelenség közlekedni.
ápr. 30
11:36
Rogán: Orbán megvédte Magyarország álláspontját Brüsszelben (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök minden kérdésben megvédte Magyarország és a kormány álláspontját szombaton Brüsszelben az Európai Néppárt elnökségi ülésén, valamint az Európai Tanács találkozóján - mondta Rogán Antal a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
ápr. 30
11:36
„Vitát akar szítani a Klik az iskola és a szülők között” (HírTV)
Korlátozná a kormány a Klik kártérítési kötelezettségét, ha az iskolai buszos kirándulásokon külföldön történne baleset.
ápr. 30
11:45
Dübörgő zene és folyamatos viták - Így győzhető le a rossz szomszéd (Blikk)
Magyarország ‒ Dübörgő zene, a lépcsőházban terjengő cigifüst vagy egy notórius, közös költséget nem fizető lakó – szinte nincs ember, akinek ne lenne rossz tapasztalata jelenlegi vagy valaha volt szomszédjával.
ápr. 30
11:48
Landolás kerék nélkül - Videó (Alternatív Energia)
A veszélyes manőver során senki sem sérült meg.
ápr. 30
11:50
Iszonyú halála lehetett a legismertebb hegymászónak (Alternatív Energia)
Híradások szerint Steck testét több darabban találták meg.
ápr. 30
11:54
Külön sávot fújtak fel Tarlós Istvánnak az Együtt aktivistái Budán (444.hu)
A főpolgármester előszeretettel számol fel busz- és biciklisávokat, amik szokásos napi útvonalán akadályozzák a gyorsabb haladásban, azért.
ápr. 30
12:00
Közel 500 milliós érsekséget kapott Debrecen (HírTV)
Felavatták a Hajdúdorogi Főegyházmegye és a Görögkatolikus Metropólia új hivatalát Debrecenben.
ápr. 30
12:39
Gyász: szívszorító üzenetben búcsúznak az utolsó magyar szemfelszedőtől (Blikk)
Szívszorító levelet juttattak el szerkesztőségünkbe szombaton késő este, amely egy szörnyű hírt rejtett magában: elhunyt Szabóné Lendvai Zsuzsa, az "utolsó szemfelszedő".
ápr. 30
12:41
Túl van az utolsó kemoterápiás kezelésen is a 3 esztendős Nadin (Blikk)
Akár egészséges kortársai, végre bölcsődébe járhat és önfeledten játszhat Nadin. A kislány túl van az utolsó kemoterápiás kezelésen is. 16 hónapos korában diagnosztizáltak nála vesedaganatot: a gyerek szervei felnőttméretűre duzzadtak a tumortól. De a rossz álomnak talán mára vége. A kicsiről korábban már írtunk.
ápr. 30
13:00
Kizsigerelhetőek a magyarok - kötelező a túlóra a multiknál? (HírTV)
Túlórával pótolnák a multik a hiányzó munkaerőt.
ápr. 30
13:12
A CÖF szerint EP-képviselőket pénzel Soros (HírTV)
Átvilágítaná az európai parlamenti képviselőket a CÖF szóvivője, hogy kiderüljön, Soros György emberei-e.
ápr. 30
13:27
Feudum lesz a plakátpiac is (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány egy rendelettel bedarálja a köztéri reklámokat.
ápr. 30
13:30
Üres, gazzal benőtt épületek uniós pénzből (HírTV)
Egymást érik az uniós milliókból készülő beruházások Kisteleken, munka azonban nincs.
ápr. 30
13:33
Tragédia: kerékpáros verseny közben ütöttek el egy biciklist Fertődön (Blikk)
Egy kerékpáros verseny egyik résztvevője személyautóval ütközött vasárnap Fertődön.
ápr. 30
13:35
Májusban eljön végre a várva várt tavaszias, meleg idő - ma viszont még április van (Blikk)
Úgy tűnik, hogy a május végre elhozza a tavaszi, kellemesen meleg időt.
ápr. 30
13:51
A Magyarság Házában választották meg az Év tanárait - Galéria (Blikk)
Csörszné Tar Enikő Kisvárdáról és Unger Enikő Marosvásárhelyről lettek az Év tanárai. Idén először a Bethlen Gábor Alapkezelő szakmai támogatásával határon túli pedagógusokat is díjazott a piacvezető középiskolai portál, a Középsuli.hu.
ápr. 30
14:00
Kispest, nagy győzelem (Alternatív Energia)
A Honvéd gólszerzője február óta először talált be a bajnokságban.
ápr. 30
14:02
Botka beelőzött a Publicusnál (Alternatív Energia)
A Momentum nem hozott új szavazókat az ellenzéki táborba.
ápr. 30
14:12
Kovács László: Összeférhetetlen az Unió és Orbán rendszere (ATV)
Az ember nem szokott saját magával szemben szabadságharcot hirdetni, márpedig Magyarország tagja az Uniónak – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a szocialista politikus.
ápr. 30
14:42
A Publicus szerint Botka lenyomta Orbánt (HírTV)
Már Orbán Viktornál is népszerűbb Botka László, legalábbis a Publicus Intézet felmérése szerint.
ápr. 30
14:45
Nem gond többé az adóbevallás - így könnyítette meg az ügyintézést a NAV (Blikk)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén már azzal is segíti ügyfeleit, hogy elkészítette adóbevallásuk tervezetét.
ápr. 30
15:06
Bringaakadémia az iskolában! Testnevelés órán tanítják a kerékpározást (Infostart)
Oktatják a kerékpározást hetente egyszer a testnevelés óra keretében a szombathelyi Gothard Jenő Általános Iskolában Ez az intézmény az első, ahol órarendbe illesztették a kerékpározással kapcsolatos ismereteket
ápr. 30
15:06
Brexit - Vita a külföldön élőkről (Alternatív Energia)
Viszonossági alapon kell megállapodni az EU-állampolgárok jogosultságairól.
ápr. 30
15:08
Egyetlen tanúnak se kelljen félnie, ha vallomást tesz a bíróságon (Infostart)
2013 óta működik az országos tanúgondozási program, ma már 241 tanugondozó szakember dolgozik a bíróságokon. A tanuk kötelezettségeiről Kálló Izabella kérdezte az Országos Bírósági Hivatal Igazgatási Osztályának vezetőjét Varga Karolinát
ápr. 30
15:30
Rogán „kérdezett mondatait” sem hiszik el (HírTV)
Szombaton még a migrációs politika lazításáról beszélt, ma már kormányzati kiállásról. A Jobbik szerint a kormány elárulta a kvótareferendum szavazóit.
ápr. 30
16:00
Továbbra is szabadlábon a szegedi kaméleon (HírTV)
A szegedi férfi sorozatban csalja ki a hiszékeny emberek pénzét, korábban felfüggesztett szabadságvesztést is kapott.
ápr. 30
16:06
Karácsony Gergely lett a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (ATV)
A Párbeszéd Magyarországért tisztújító taggyűlése újra társelnökké választotta Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt, akit az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjének is megválasztottak vasárnap Budapesten.
ápr. 30
16:12
Karácsony Gergely a PM miniszterelnök-jelöltje (Alternatív Energia)
A tisztújító taggyűlés újra társelnökké választotta Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt.

Keresés