A Franciaországba szerződő Bozóki Bence helyére bolgár játékost igazol a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata. A 28 éves Galin Nikolov korábban játszott a bolgár ifjúsági válogatottban is, az elmúlt évadban a Minyor Pernik csapatával a rájátszásba jutott hazája bajnokságában.
Tárgyszerűen talán négy szempont alapján dönthető el, ki minden idők legnagyobb atlétája. 1. Ki nyerte a legtöbb olimpiai aranyérmet? 2. Egy olimpián ki győzött a legtöbbször? 3. Ki védte meg ugyanabban a számban a legtöbbször a címét?
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszószövetség január 8-án megválasztott elnöke szeptember elsejére, délelőtt 10 órára tűzte ki a szövetség rendkívüli közgyűlésének időpontját – jelentette be a sportvezető. A rendkívüli közgyűlést az ellenőrző testület, illetve az elnökség hat tagjának lemondása tette elkerülhetetlenné.
Elfogta a rendőrség azt a ralikrosszpilótát, aki ellen 2014-ben és 2016-ban is körözést adtak ki csalás miatt. Hiába volt érvényes elfogatóparancs, L. Gyula (40) nem zavartatta magát, továbbra is indult versenyeken, hazai és külföldi futamokon egyaránt.
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az augusztus 8-i ülésén 100 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a DVSC-t – derül ki az MLSZ közleményéből.
Este játsza le az Európai Szuperkupa döntőjét a Real Madrid és a Manchester United Szkopjéban. A királyi gárda már hétfőn megérkezett Macedóniába, azonban a buszról leszállva majdnem baleset történt.
Spanyol sajtóértesülések szerint az FC Barcelona labdarúgócsapata nagyon közel került Philippe Coutinho, a Liverpool brazil támadója megszerzéséhez, miközben a Borussia Dortmunddal is tárgyal Ousmane Dembélé átigazolásáról.
Csupa nagybetűvel kerül be a magyar atlétika történelemkönyvébe Baji Balázs (28) neve. A békéscsabai sportoló a londoni világbajnokság férfi 110 méteres gátfutás döntőjében harmadikként ért célba, s az első magyar atléta, aki futószámban érmet szerzett a vébék 1983 óta íródó történetében.
Talán Davide Lanzafame robbant be ekkora robajjal a magyar labdarúgó NB I-be 2013 januárjában, mint most Ezekiel Henty. A Videoton 24 éves nigériai csatára az FC Girondins de Bordeaux elleni Európa-liga-selejtező felcsúti visszavágóján őrjítette meg a franciákat bicikli- és egyéb cseleivel, majd vasárnap Mezőkövesden a zürichi gyors pontosságával
Balázs Attila az első fordulóban 7:5, 6:0-ra kikapott a hetedik helyen kiemelt spanyol Adrián Menéndez-Maceirastól a szlovéniai Portorozban zajló kemény pályás tenisztornán.
A magyar szövetség (MKOSZ) beszámolója szerint a szlovák edző szerződése a júniusi Európa-bajnokság után járt le, és bár egyeztettek vele a folytatásról, végül úgy döntött, hogy egy másik ország válogatottjának irányítását vállalja el. Júniusban a csehországi Eb-n a magyar csapat egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőben fejezte be szereplését, végül a 9-12. helyen zárt. A szövetség a…
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos oldalán tudatta, hogy Novák Csanád átesett a műtéten, és ha minden jól megy, hat hét múlva már a csapattal edzhet.
Katonai egyenruhára cserélné az edzői trikót Diego Maradona, a világbajnok argentin labdarúgó, ha Venezuelában komolyra fordulnának a dolgok, ráadásul az ellenzék által hevesen ostromlott Nicolás Maduro elnök seregébe jelentkezne önkéntesként. Ezt maga Maradona közölte kedden a Facebook internetes közösségi portálon.
Kásás-show a Margitszigeten. A masters-világbajnokság vízilabdatornáján hétfőn medencébe ugrott az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok legenda, Kásás Zoltán (70), valamint a háromszoros ötkarikás aranyérmes, nem mellékesen vb- és Eb-győztes fia, Tamás (41) is.
A címvédő és olimpiai bajnok Wayde van Niekerk egyik legnagyobb kihívójának számító Isaac Makwala állapota nem javult, ezért visszalépett a férfi 400 méter kedd esti fináléjától a londoni atlétikai világbajnokságon.
A kétszeres Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah, valamint a rali-világbajnokságon szerepelt, ott több futamgyőzelmet is aratott finn Mikko Hirvonen is rajthoz áll a hétvégi HunGarian Baja elnevezésű tereprali világkupa-futamon.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke nem fogadta el a múlt pénteken elhunyt Komlósi Lajos amatőr játékvezető ügyében elkészült jelentést.
Az ajaxdaily.com összeállította a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Eredivisie) szereplő Ajax legnagyobb U20-as tehetségeiből álló listáját, amelyen a magyar Schön Szabolcs is megtalálható, méghozzá nem is rossz helyen!
Kocsis Gergő, a DAC labdarúgócsapatának 23 éves védője kölcsönjátékosként Diósgyőrben folytatja. A dunaszerdahelyi és a miskolci klub közti kölcsönadási szerződés értelmében Kocsis a szezon végéig szerepel a DVTK-nál – adta hírül a DAC honlapja.
A Real Madrid vezetőedzője, Zinédine Zidane és a Manchester United menedzsere, José Mourinho is kihirdette kezdőcsapatát a 20.45-kor kezdődő európai Szuperkupa-mérkőzésre.
A Pallanuoto Milanót is nagy különbséggel múlta felül a 17. FINA masters-világbajnokság 40+-os korosztályának B-csoportjában szereplő Millennium csapat. Kemény Dénes fiai szebbnél szebb gólokat szerezve szolgálták ki a közönséget, és győzték le 24–5-re az olasz együttest.
A kétszeres Dakar-győztes katari Nasszer al-Attijah, valamint a rali-világbajnokságon szerepelt, ott több futamgyőzelmet is aratÓ finn Mikko Hirvonen is rajthoz áll a hétvégi HunGarian Baja elnevezésű tereprali világkupa-futamon.