Nemcsak a zeneszerzésben, a vívásban is penge Hauber Zsolt (48). A nyolcvanas-kilencvenes évek ikonikus zenekara, a Bonanza Banzai egykori billentyűse veterán párbajtőrviadalokon indul, és nyer is, de egyik legnagyobb eredménye, hogy „rangidősként” az országos bajnokságon egyszer a profik között a legjobb harminckettő közé jutott.
Sorozatban harmadszor is Cristiano Ronaldo, Lionel Messi és Neymar a három döntős, aki megkaphatja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) A legjobb nevű díját.
A magyar női röplabda-válogatott három játszmában kikapott a hazai közönség előtt szereplő azeri csapattól Bakuban, az Európa-bajnokság pénteki nyitófordulójában.
Hatalmas fejlesztés készül Csíkkarcfalván a 2016-ban magyar kormánytámogatással alapított Székelyföldi Jégkorong Akadémián (SZJA), amelynek vezetői az infrastrukturális beruházások mellett továbbra sem feledkeznek meg arról, amit küldetésként fogalmaztak meg az induláskor: jégkorongozókat képezni, s embereket nevelni. Lassan odahaza is minden felté
Kimaradt a Paris Saint-Germain keretéből a nyáron 222 millió euróért megvásárolt Neymar, így biztosan nem lép pályára a hét végi, Montpellier elleni bajnokin. Az okokat egyelőre csak tippelni lehet.
Vereséggel mutatkozott be női röplabda-válogatottunk az Azerbajdzsánban és Grúziában zajló Európa-bajnokságon. A magyar lányok az első szett hajrájában megtorpantak, a házigazda azeriek fordítottak, s a folytatásban simán, 3:0-ra hozták a találkozót. A mieink ma Lengyelország, vasárnap Németország ellen játszanak.
Détári Lajos pálcát tört Bernd Storck feje felett. A korábbi legenda a szövetségi kapitányt bírálta, amiért három év alatt nem tanult meg magyarul. Thomas Doll emiatt ígéretet tett a Ripostnak.