2020. július 7. kedd

júl. 7
17:33
Női foci: az MTK-nál folytatja az Ftc válogatott támadója (She)
Diószegi Fanni az MTK női labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását – olvasható a kék-fehérek hivatalos honlapján.
júl. 7
17:39
Öngyilkossági gondolatok gyötörték a pánikkal és szorongással küzdő korábbi Roland Garros-döntőst (Eurosport)
Robin Söderling nyíltan mesélt a pályafutását megkeserítő pszichés problémákról.
júl. 7
17:45
F1: Robert Kubica autóba ül a Stájer Nagydíjon (She)
Az Alfa Romeo a közösségi oldalain jelentette be, hogy a csapat tartalék versenyzője, Robert Kubica autóba ülhet a Stájer Nagydíj péntekjén.
júl. 7
17:51
Bundesliga: figyelmeztették őket a távolságtartásra, megdobálták a rendőröket (She)
Bréma belvárosában és Heidenheimben is randalíroztak szurkolók az után, hogy a Werder Bremen hétfő este megnyerte a német labdarúgó Bundesliga élvonalának osztályozóját.
júl. 7
17:51
Átadták a Debreceni Jégcsarnok új épületszárnyát (Demokrata)
Debrecen azzal a szinte egyedülálló lehetőséggel rendelkezik a vidéki városok közül, hogy három fedett jégpályája is van – mondta Kósa Lajos.
júl. 7
18:00
Alonso 2021-ben a Renault színeiben tér vissza a Forma-1-be (Behaviour)
A kétszeres világbajnok spanyol két éve távozott a legrangosabb autóverseny-sorozatból, most a csapatok közötti átigazolások nyitották meg előtte az utat.
júl. 7
18:03
Chelsea: pole pozícióban a klub Havertzért (She)
A goal.com és a The Guardian is úgy tudja, a Chelsea-nek van a legnagyobb esélye arra, hogy szerződtesse a nyáron a Bayer Leverkusen játékosát, Kai Havertzet.
júl. 7
18:09
Alonso visszatér a Forma-1-be (Eurosport)
Egybehangzó sajtóhírek szerint a kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2021-ben visszatér a Forma-1-be a Renault pilótájaként.
júl. 7
18:12
"Kitehetnék a kocsim szélvédőjére egy rokkantkártyát" - megműtötték a legendás magyar labdarúgót (Ripost)
A Videoton ikonja, Szabó József ott akar lenni augusztusban a csapat első bajnokiján.
júl. 7
18:15
Újabb érkező a WTCR-ben; egy harmadik pilótát is bejelentett a Comtoyou Racing (Eurosport)
A belga csapat az első, aki kihasználta az egyautós nevezés lehetőségét.
júl. 7
18:21
Atlétika: Mátó a világrekorder ellen is készülhet 400 m gáton (She)
A 400 méteres gátfutásban junior Eb-ezüstérmes Mátó Sára remek formában tért vissza a versenyszünetről, és nem kizárt, hogy hamarosan a szám világcsúcstartója, Dalilah Muhammad mellett fog bizonyítani.
júl. 7
18:27
Jégkorong: eldőlt a Dvtk Jegesmedvék sorsa az új idényre (She)
A következő idényben is a szlovák élvonalban szerepel a DVTK Jegesmedvék jégkorongcsapata.
júl. 7
18:33
Férfi kézi: „Csurgón jobbak a körülmények, mint a Vardarnál” (She)
A balkan-handball.com kézilabdás szaklapnak adott nyilatkozatában arról beszél a csurgóiak edzője, Alem Toszkics, hogy a somogyiaknál jobb körülmények vannak, mint a BL-győztes Vardar Szkopjénál.
júl. 7
18:51
Torna: Dánia visszamondta a 2021-es vb-rendezést (She)
A dán szövetség visszalépett a jövő évi torna-világbajnokság megrendezésétől a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásaira hivatkozva.
júl. 7
18:51
Alakul a jövő csapata: Dumoulin túl nagy befolyást akart, inkább a fiatalokra építenek a Sunwebnél (Eurosport)
Újabb nagy nevekről mondanak le a Sunwebnél, hogy esélyt kapjanak a fiatal versenyzők.
júl. 7
18:53
F-1 nyereményjáték szabályzata (She)
1. A Játék szervezője és lebonyolítója A nyereményjáték (a továbbiakban: „Játék”) szervezője és lebonyolítója a Mediaworks Hungary Zrt. (székhel...
júl. 7
19:09
Újpest: „A dolgok mögé nem lát senki” – Zsótért nem marasztalták (She)
Zsótér Donátot meg sem próbálták marasztalni a Megyeri úton – derül ki a középpályás búcsúleveléből. A 24 esztendős labdarúgó, aki három év és több mint 100 tétmérkőzés után, szerződése lejártával köszönt el a lila-fehérektől, sejtelmesen úgy fogalmazott: „Sokan elítélhetnek, de a dolgok mögé nem lát senki, csak az, aki ezt átéli.”
júl. 7
19:11
„Elvitték őket a gettóba, egyik sem jött haza” (She)
Mark Spitz kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó magyarországi gyökereit vizsgálva útra keltünk, hogy a sportklasszis ükapja, Elefánt Móric 19. századi szeszfőző születési helyén, Nyírkarászon nyomozzunk a család emlékei után. Kirajzolódott a falu zsidóságának sokáig virágzó, majd végzetes tragédiába forduló élete, ahogyan azt is megtudtuk, mi
júl. 7
19:15
Az év fagyija: a passió-karamell és a törökmézes vanília (888.hu)
Dobó Norbert balatonfüredi cukrász passió-karamellje lett az év fagylaltja, és ő szerezte meg az ezüstérmet is törökmézes vaníliájával.
júl. 7
19:15
Dárdai Pál elárulta, innen kapott ajánlatokat (Ripost)
A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya jelenleg a Hertha utánpótlásában dolgozik.
júl. 7
19:33
Oroszország: megint doppingolt az Európa-bajnok súlyemelő (She)
Andrej Gyemanov doppingolt, ügye végleges lezárásáig pedig ideiglenesen felfüggesztette az Európa-bajnok orosz súlyemelő versenyzői jogát a sportág nemzetközi szövetsége (IWF).
júl. 7
19:39
Man. City: Azt szeretném, ha Messi Barcelonában maradna (She)
Nem akar egyelőre az átigazolásokról beszélni a Manchester Cityt irányító Pep Guardiola, aki azt is elárulta, bízik abban, hogy Lionel Messi nem hagyja el a Barcelonát.
júl. 7
19:39
Egy korábbi WTCC-pilótát és egy ifjú titánt igazolt a M1RA (Eurosport)
Egy régi ismerős, és Michelisz Norbi mentoráltja csatlakozik ismét a csapathoz
júl. 7
19:45
Az egyórás rekordra tör a maraton korábbi Európa-csúcstartója (Eurosport)
Sondre Nordstad Moen augusztusban meg szeretné dönteni az egyórás futás kontinentális rekordját.
júl. 7
19:51
micsoda bomba! Zaha hatalmas gólt rúgott a Chelsea-nek (She)
Óriási góllal szépített a Crystal Palace a Chelsea elleni mérkőzésen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában. Wilfried Zaha 0–2 állásnál ugyanis tökéletesen találta el a labdát egy távoli lövésnél, így a Chelsea kapuját védő Kepa Arrizabalagának esélye sem volt!
júl. 7
19:57
NB II: saját kérésére szerződést bontott a védővel a Vasas (She)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas közös megegyezéssel felbontotta Lakatos Csaba szerződését.
júl. 7
20:15
NB II: Alig várom, hogy túl legyek ezen az egészen (She)
Műtétre vár Haris Attila, az NB I-ből kieső DVSC labdarúgója, aki még június elején szenvedett súlyos vállsérülést, de a Paks elleni idényzárón mégis pályára lépett.
júl. 7
20:17
Bundesliga 2.: a hanburgi születésű Nürnberger tarthatja benn a Nürnberget (She)
Még hogy az életnek nincs humora! Fabián Nürnberger góljaival 2–0-s sikert ért el a Nürnberg az Ingolstadt ellen a német Bundesliga 2. osztályozó mérkőzésén. Ezzel az élvonalban korábban kilenc bajnoki elsőséget is szerző klub nagy lépést tett a másodosztályú tagsága megőrzése felé.
júl. 7
20:18
Mourinho meghülyült? Miatta ugrottak egymásnak a játékosai (Ripost)
Balhé tört ki a Tottenham-Everton labdarúgó-mérkőzés szünetében.
júl. 7
20:27
Férfi vízi ob I: megvan, mikor sorsolnak az új idényre (She)
A waterpolo.hu tájékoztatása szerint a Magyar Vízilabda-szövetség július 30-án tartja a női és a férfi ob I sorsolását.
júl. 7
20:33
Öttusa: nincs új időpont! Törölték a fehérvári Eb-t (She)
Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, amelyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna le Székesfehérváron.
júl. 7
20:45
Törölték az idei, székesfehérvári öttusa Eb-t (Eurosport)
Nem rendezik meg idén az öttusázók Európa-bajnokságát, melyet eredetileg június-július fordulóján bonyolítottak volna le Székesfehérváron.
júl. 7
21:03
Csupasport: kislányos testépítőből dekoratív fitneszmodell (She)
A Csupasport sorozatának korábbi részeiben inkább a testépítés felé kalandoztunk, ezúttal viszont egy fitneszmodellt mutatunk be, a brazil szépség néven emlegetett Eva Andressát.
júl. 7
21:05
PL: ötgólos meccsen verte meg a Chelsea a Crystal Palace-t (She)
A Chelsea 3–2-re legyőzte a Crystal Palace-t az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 34. fordulójában.
júl. 7
21:09
Golf: a férfiakét nem, a női British Opent viszont megtartják (She)
A férfiakéval ellentétben a női golfozók idei British Open viadalát megrendezik, méghozzá augusztus 20. és 23. között a skóciai Troonban.
júl. 7
21:09
Törölték az idei, székesfehérvári öttusa Eb-t (Demokrata)
Nem halasztják, eltörlik az öttusázók idei Európa-bajnokságát, amelyet Székesfehérváron rendeztek volna.
júl. 7
21:18
Száznyolcvan milliós állami keretből nyírják és tartják karban a Puskás Aréna füvét (Behaviour)
Repkednek az állami milliárdok, amelyekből a fű és a fénytechnika mellett a Nemzeti Sport főszerkesztője cégének is jut.
júl. 7
21:21
PL: Arsenal–Leicester City élőben az NSO-n! (She)
Az Arsenal nagy lehetőséget szalasztott el: elpuskázott helyzetei miatt a londoniak csak döntetlent játszottak odahaza az előttük álló Leicester Cityvel a Premier League 34. fordulójában.
júl. 7
21:33
La Liga: négy meccs után nyert ismét a Valencia (She)
A Valencia 2–1-re legyőzte a Real Valladolidot a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 35. fordulójának nyitó mérkőzésén.
júl. 7
21:51
Serie A: a sas kiszállt? A Lecce is legyőzte a Laziót (She)
A Lecce meglepetésre 2–1-re legyőzte a Laziót az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójában.
júl. 7
21:51
Gólzáporos meccsen nyert a Chelsea (Eurosport)
A Chelsea 3-2-re győzött a Crystal Palace vendégeként kedden este az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában.
júl. 7
21:53
Serie A: AC Milan–Juventus élőben az NSO-n! (She)
Presztízsmérkőzés az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 31. fordulójában: az AC Milan a listavezető Juventust fogadja. Tartsanak velünk, kövessék a rangadót a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével!
júl. 7
22:03
Még mindig csodálatosan szép az NHL-klasszis vadóc lánya (She)
Wayne Gretzky lánya, Paulina évek óta állandó szereplője a bulvárlapok címlapjainak, a kanadai NHL-legenda lánya ugyanis nem épp visszafogott stílusáról ismert. A 31 esztendős hölgy – aki már két gyermek édesanyja – szemmel láthatóan most is épp olyan vadóc, mint korábban volt.
júl. 7
22:57
Hátsó füves – Szöllősi György jegyzete (She)
Bemutattuk a Nemzeti Sport fotósai és főmunkatársunk, Csillag Péter nagyszerű futballszociográfiai sorozatából válogatott fénykép- és idézetgyűjtemé...
júl. 7
22:59
Ne kérkedj! – N. Pál József publicisztikája (She)
Szokás mondani: amit fölhevült érzelmi állapotban mond (sziszeg, ordít) az ember, nem kell igazán komolyan venni. A sértettség, az indulat bes...
júl. 7
23:03
Szoboszlainak Tusup is segített; Cseh László: ha nincs Tokió, befejezi (She)
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk.
júl. 7
23:05
Fener: a török ikon a 90-es, a 2000-es és a 2010-es évek után most is gólt lőtt (She)
Emre Belözuglu 81. percben szerzett remekbe szabott találata egy pontot ért a Fenerbahce számára a tabella 12. helyén álló Genclerbirligi otthonában a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.
júl. 7
23:27
PL: kiengedte a kezéből a győzelmet az Arsenal (She)
Az Arsenal nagy lehetőséget szalasztott el: elpuskázott helyzetei miatt a londoniak csak 1–1-es döntetlent játszottak odahaza az előttük álló Leicester Cityvel a Premier League 34. fordulójában.
júl. 7
23:57
Serie A: a Milan fordított, és legyőzte a listavezető Juventust (She)
Az olasz labdarúgó Serie A 31. fordulójának rangadóján a Milan 0–2-ről 4–2-re fordított a listavezető Juventus ellen a milánói San Siróban, s győzelmével előrelépett a tabella ötödik helyére.

Keresés