2022. január 24. hétfő

jan. 24
12:02
Szőke Alex csak akkor indul a birkózó-Eb-n, ha igazán ütőképes formába tud lendülni (m4sport.hu)
A világbajnoki ezüstérmes, olimpiai ötödik magyar vállműtét után lábadozik.
jan. 24
12:06
Swiatek is továbbjutott, Sinner élete első negyeddöntőjére készülhet (Eurosport)
A 2020-ban Roland Garros-győztes Iga Swiatek és a hozzá hasonlóan húszéves Jannik Sinner is bejutott a negyeddöntőbe a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 24
12:18
Hosszú Katinkának kevés hiányzik az örömhöz (BorsOnline)
Amikor Hargitay András értesült Hosszú Katinkának arról az elhatározásáról, hogy nem hagyja abba addig az úszást, amíg megszerzi századik világversenyes érmét, megjegyezte: ehhez három dolog szükséges, mégpedig munka, munka, munka.
jan. 24
12:18
Morcos "Medve" - Medvedevnek sok a gondja, de legalább a játéka rendben van (Eurosport)
Az orosznak nehéz hétfője volt Melbourne-ben, és a hőség mellett ellenfele, Maxime Cressy játéka is a fejébe szállt. Medvedev gyakorlatilag mindenre panaszkodott, először arra, hogy nem tud átöltözni, majd vécére menni, és arra, hogy szerinte mindkét játékos számára igazságtalan volt az adogatási idő.
jan. 24
12:30
A Liu testvérek édesanyja most élőben fogja nézni a gyerekei futamait (m4sport.hu)
Négy éve babát várt és élőben nem merte nézni a döntőt.
jan. 24
12:42
Thomas Tuchel nem ment el szó nélkül Rüdiger megdobálása mellett (m4sport.hu)
A Chelsea mestere több tiszteletet kért a játékosok irányában.
jan. 24
12:48
Napi tesztelésekkel készülnek a pekingi olimpiára (HírTV)
Szigorúan elzárva, napi tesztelésekkel készülnek a pekingi olimpiára. Az eseményre érkezők között már 72 fertőzöttet találtak. Wahingtonban közben a szigorítások ellen demonstráltak. Több ezren tüntettek a kötelező oltások és a maszkviselés ellen.
jan. 24
13:00
Sam Bennett: „Egy évet elpazaroltam, de k*rvára küzdeni akarok a zöld trikóért” (Eurosport)
Az ír sprinter 2021-es szezonja egy sérülés és a Patrick Lefevere-rel való összeveszés miatt nem alakult jól, de most régi-új sorához, a Borához visszatérve nagyon motivált, hogy bizonyítsa, nem egyszeri csoda volt a zöld trikó megszerzése a Tour de France-on. A vonata miatt nem aggódik, a lába pedig szerinte még erősebbek is lesznek, mint legutóbb
jan. 24
13:24
Nem Benzema vasárnapja volt: tizenegyest rontott, megsérült és ki is rabolták (m4sport.hu)
Ismeretlen tettesek vasárnap betörtek a Real Madrid francia válogatott futballistája, Karim Benzema házába, miközben ő csapatával bajnoki mérkőzést játszott.
jan. 24
13:36
Videó: Esélyes az időhúzás doktori címére az Ajax játékosa (m4sport.hu)
Fineszes megoldás.
jan. 24
13:42
Szurkolók dobálták meg a Chelsea játékosát (Eurosport)
Thomas Tuchel felháborodott a magukról megfeletkező “drukkereken”, több tiszteletet kér a játékosoknak.
jan. 24
13:54
Másfél héttel az olimpia előtt vonult vissza Jorien Ter Mors, háromszoros olimpiai bajnok holland női gyorskorcsolyázó (m4sport.hu)
Másfél héttel a februári, pekingi téli olimpia kezdete előtt bejelentette visszavonulását Jorien ter Mors, a hollandok olimpiai, világ- és Európa-bajnok női gyorskorcsolyázója.
jan. 24
13:54
Benzemát ismét kirabolták, míg ő a Reallal bajnokit játszott (Eurosport)
Ismeretlen tettesek vasárnap betörtek a Real Madrid francia válogatott futballistája, Karim Benzema házába, miközben ő csapatával bajnoki mérkőzést játszott.
jan. 24
13:56
„Még nincs vége” – lesz még második amerikai F1-es csapat? (m4sport.hu)
Tavaly közel került hozzá, hogy átvegyen egy működő F1-es gárdát, és a második amerikai istállóvá tegye, és Michael Andretti nem adta még fel.
jan. 24
14:00
Kirabolták Karim Benzemát a Real Madrid meccse alatt (Infostart)
Csőstül jön a baj: a francia csatár madridi karrierje alatt először hibázott büntetőt és sérülés miatt le is kellett cserélni.
jan. 24
14:12
Pozitív lett Liu Shaoang koronavírustesztje az olimpia előtt (Infostart)
A pekingi játékokra rendbe jöhet a magyar olimpiai bajnok.
jan. 24
14:12
Videó: a Hydro Fehérvár szurkolói a DEAC kapusát éltették a vesztes jégkorong Magyar Kupa-döntő után (m4sport.hu)
Hetényi Zoltán teljesítményét az ellenfél drukkerei is elismerték a jégkorong Magyar Kupa döntője után.
jan. 24
14:14
Pozitív lett Liu Shaoang koronavírustesztje (m4sport.hu)
Öt egymást követő napon produkált negatív teszteredményre van szüksége, hogy indulhasson a téli olimpián.
jan. 24
14:18
Idén is a segítő szerep várja Bottast – de ez teljesen más lesz! (m4sport.hu)
Megszabadult a Lewis Hamilton segítőjének szerepétől, ám Valtteri Bottasra új csapatánál is a segítő szerepe vár. Igaz, teljesen másképp.
jan. 24
14:30
Most jött! Egy héttel a pekingi olimpia előtt nagyon rossz hírt jelentett be Liu Shaoang (Metropol)
Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, de a jövő pénteken rajtoló játékokra rendben lehet.
jan. 24
14:30
Pozitív lett Liu Shaoang koronavírustesztje (HírTV)
Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, és a jövő pénteken rajtoló játékokra rendben lehet.
jan. 24
14:30
Koronavírusos lett a magyar olimpiai bajnok (BorsOnline)
Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, és a jövő pénteken rajtoló játékokra rendben lehet.
jan. 24
14:36
Liu Shaoang koronavírusos lett (Demokrata)
Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje.
jan. 24
14:36
Pozitív lett Liu Shaoang koronavírustesztje, de az olimpiára rendben lehet (Eurosport)
Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje, de a jövő pénteken rajtoló játékokra rendben lehet.
jan. 24
14:48
Szerződést hosszabbított a West Hammel a magyar U21-es válogatott kapus (m4sport.hu)
Hároméves szerződéshosszabbítást írt alá a West Ham Uniteddel Hegyi Krisztián – olvasható a londoni csapat honlapján.
jan. 24
14:54
Cicipasz fel tudott állni vert helyzetből, Szabalenka nem és tie breakben veszített (m4sport.hu)
Eldőlt, hogy nem az idei ausztrál nyílt teniszbajnokságon szerzi meg első Grand Slam-trófeáját a női világranglistán második Arina Szabalenka, míg Sztefanosz Cicipasz fel tudott állni vesztes helyzetből és a legjobb nyolcba jutott.
jan. 24
15:00
Minden esélyes megszenvedett, Tsitsipas majdnem ki is esett (Eurosport)
Szinte az összes meccs kiélezett csatát hozott a második hét nyitónapján az Ausztrál Openen. A férfiaknál az összes nagy név csak szettet bukva tudott nyerni, Stefanos Tsitsipas pedig öt játszmára is kényszerült Taylor Fritz ellen. A női mezőnyben két esélyes is búcsúzott, a világranglista 115. helyezettje és egy negyeddöntős újonc ellenben ott les
jan. 24
15:12
Totális őrület, megbolondította az omikron a kézilabda Eb-t (BorsOnline)
A gyorsan terjedő koronavírus is alakítja a kontinenstorna eredményeit.
jan. 24
15:18
Liu Shaoang koronavírusos, nem utazhat ki az olimpiára a többiekkel (SzMo)
A társai szerda reggel mennek Pekingbe, ha minden jól megy, Liu Shaoang később követheti őket.
jan. 24
15:24
Az EHF elutasította a lengyelek óvását (m4sport.hu)
A lengyelek szerint szabálytalan volt az oroszok utolsó pillanatban szerzett egyenlítő gólja.
jan. 24
15:30
Tsitsipas ötszettes csatába bonyolódott Fritz ellen (Eurosport)
Stefanos Tsitsipas öt szettben harcolta ki a továbbjutást Taylor Fritz ellen, és ott van a negyeddöntőben. Kövesd az Ausztrál Open összes mérkőzését élőben az Eurosporton és az Eurosport Playeren!
jan. 24
15:48
Újra elhalasztották a vizes vb-t (m4sport.hu)
A koronavírus-járvány miatt idén májusban sem tudják megrendezni a vizes sportok világbajnokságát Fukuokában – jelentette be hétfőn a japán város. A nemzetközi szövetség (FINA) még nem reagált a hírre.
jan. 24
15:48
John-Henry Krueger: „Short trackkel kelek, fekszem, lélegzem” – 20 kérdés / 20 válasz (Eurosport)
Négy éve még amerikaiként szerzett ezüstérmet, idén februárban már a magyar válogatott tagjaként védené meg a váltó olimpiai bajnoki címét. Pittsburghből Dél-Koreán és Hollandián át hosszú volt az út Magyarországra, az egyes állomásokon túl szóba került a hazai helyzet és a pekingi tervek is. Szokásos 20 kérdésünket John-Henry Krueger rövidpályás g
jan. 24
15:50
A Red Bull védence szerint a juniorprogram nem szigorú, hanem ésszerű (m4sport.hu)
Jüri Vips egyetért azzal, hogy csak a legjobbak juthatnak fel az F1-be.
jan. 24
16:00
Újra elhalasztották az év egyik nagy sporteseményét (Infostart)
2023-ra tervez Fukuoka.
jan. 24
16:06
Idén sem lesz vizes vb, legalábbis Fukuokában ezerszázalék, hogy nem (Eurosport)
A világ egyik legnagyobb sporteseményét eredetileg tavaly nyáron rendezték volna, de az elhalasztott nyári olimpia miatt csúsztatták.
jan. 24
16:18
16 hihetetlen Nascar-rekord, amelyek már sosem dőlnek meg (USAracing)
El tudod képzelni, hogy egy versenyző a szezon során öt márka autóját, kilenc különböző csapatnak...
jan. 24
16:36
Nemcsak Tsitsipas van elvarázsolódva: Kanepi a kelleténél előbb örült a győzelmének (Eurosport)
Az észt Kaia Kanepi elfelejtette, hogy a döntő szett végén ún. szuper tie-breaket játszanak az Ausztrál Openen, ami 10 nyert pontig megy, és már 9-7-nél is azt hitte, megnyerte a Sabalenka elleni mérkőzését. Szerencsére nem sült fel.
jan. 24
16:48
Albon: Én voltam egyik legfelkészületlenebb versenyző (m4sport.hu)
Őszintén beszélt a 2019-es debütálásról.
jan. 24
16:50
Haalandnak izomproblémái vannak, további vizsgálatokra van szükség (m4sport.hu)
Nem tudni, mennyi kihagyás vár rá.
jan. 24
17:00
Sinner termelte a bravúrokat, de Cornet gyilkos egyenese se semmi - Ao top 5 (Eurosport)
Hétfőn nyolcaddöntőket rendeztek az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, ötös toplistánkra pedig most is csak a legzseniálisabb megoldásokkal lehetett felkerülni. Jannik Sinner kétszer is szerepel, de nem hagyhattuk ki Medvedev pazar visszaejtését sem.
jan. 24
17:24
Nascar: A Kaulig Racing ismertette a 16-os Chevy pilótabeosztását (USAracing)
A Kaulig Racing valódi “all-star” felállást prezentál idén a 16-os számú, Nascar Cupban indítandó Chevy...
jan. 24
17:24
Izland az utolsó másodpercekben bukta a győzelmet a horvátok elleni Eb-meccsen (m4sport.hu)
Öt góllal is vezettek a skandinávok.
jan. 24
17:24
Súlyos döntés, változtatni akar életén a magyar válogatott sztárja (BorsOnline)
Kétségkívül gyengült az Uvse női pólócsapata, miután magyar–új-zélandi kettős állampolgár kiválósága, Rebecca Parkes görög földön folytatta pályafutását.
jan. 24
17:54
Meghalt Csollány Szilveszter (Infostart)
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász 51 éves volt.
jan. 24
17:54
51 éves korában elhunyt az olimpiai bajnok Csollány Szilveszter (Eurosport)
A kiváló magyar tornász szervezete nem tudta legyőzni a koronavírust, 50 napja volt lélegeztetőgépen.
jan. 24
18:00
Elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász (Demokrata)
Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.
jan. 24
18:12
Nascar: A Fox nem keresi Jeff Gordon utódját (USAracing)
Január elsejétől Jeff Gordon tölti be a Hendrick Motorsports alelnöki posztját. Ezen kinevezése egyben azzal...
jan. 24
18:18
„Nagyon szeretik egymást” – Hosszú Katinka édesapja az eljegyzésről mesélt (Metropol)
Repes a boldogságtól Hosszú Katinka, aki Tenerifén mondta ki a boldogító igent párjának, Gelencsér Máténak. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő örömét csak a fukuokai vb-ről érkező hírek árnyékolják be.
jan. 24
18:24
IndyCar: McLaughlin idén is megkapja a sárga tengeralattjárót (USAracing)
Pályafutása második Indianapolis 500-ának is a Team Penske ikonikus Pennzoil-festésével vághat neki Scott McLaughlin. A...

Keresés