2022. május 1. vasárnap

máj. 1
13:12
Alonso elmondta, mi a gond az új szabályokkal (Racing)
Fernando Alonso érzése szerint van, ami jobb lett az idei szabályok életbe lépésével, de azért még lenne min dolgozni. A Forma-1 éveken keresztül próbálta megtalálni, hogy mivel lehetne több látványos csatát és előzést elérni a futamokon és idénre érkezett meg a megoldás új aerodinamikai szabályok formájában. Ez mondhatni be is váltotta a hozzá fűz
máj. 1
13:36
Videó: Cupara-parádé a Pick Arénában – a Telekom Veszprém kapusának 15 elképesztő védése a kézirangadón (m4sport.hu)
Kis híján a kapujára tartó lövések felét hárítani tudta a szerb válogatott kapus.
máj. 1
13:42
Ayrton Senna IndyCar tesztjének igaz története (Racing)
Május 1-én mindig a legendás Ayrton Sennára emlékezünk, mi pedig úgy döntöttünk, hogy megosztjuk veletek IndyCar tesztjének igaz történetét. 1992 decemberében a Forma-1 legendás alakja, Ayrton Senna tesztelt egy Penske IndyCar-t. Cikkünkben a brazil aznapi mérnöke, Nigel Beresford, valamint Roger Penske emlékeit idézzük fel. Ayrton Senna tudta, hog
máj. 1
13:48
Katolikus egyetemi vezető szólalt fel a női sportolók védelmében (Demokrata)
„A biológia alapja, hogy a férfiak és a nők teste különbözik” – írta Pivonka atya.
máj. 1
14:06
Fucsovics nem lesz ott a főtáblán Madridban (Eurosport)
Fucsovics Márton nem jutott fel a főtáblára a 7,5 millió euró (2,85 milliárd forint) összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán. A világranglistán 48. magyar - akinek néhány napja még bizonytalan volt az indulása egy lábsérülés miatt - szombaton a selejtező első körében könnyedén verte a 681. helyen álló spanyol Daniel Merida Aguilart. A főtáblá
máj. 1
14:06
Ismét változik az időmérő, új gumiszabály jön (Racing)
Jövőre újabb csavart kapnak az F1-es időmérők, legalábbis kettő mindenképpen, hogy ezek alapján eldöntsék, 2024-től állandó jelleggel bevezetik-e a tervezett változtatást. Miután az idei szezonra eltörölte az időmérő edzések második szakaszára vonatkozó gumiszabályt (a Q3-ba jutóknak korábban azon a gumin kellett rajtolnia, amelyen a legjobb Q2-es
máj. 1
14:12
Fucsovics nem jutott főtáblára Madridban (Infostart)
A világranglistán 48. magyar teniszezőt a 65. helyen álló versenyző ejtette ki.
máj. 1
14:24
Meccslabdáról kapott ki Fucsovics, nem jutott főtáblára Madridban (m4sport.hu)
Fucsovics Márton nem jutott fel a főtáblára a 7,5 millió euró (2,85 milliárd forint) összdíjazású madridi salakpályás tenisztornán.
máj. 1
14:24
Eltört Stuart Dallas combcsontja (Eurosport)
Eltört a combcsontja Stuart Dallasnak, a Leeds United északír válogatott labdarúgójának a Manchester City elleni angol bajnoki mérkőzésen, szombaton. Klubjának vasárnapi közleménye szerint az 56-szoros válogatott játékos az éjszakát a leedsi kórházban töltötte, ahonnan Londonba szállították további vizsgálatokra és a műtétre.
máj. 1
14:42
Az egyik leghumorosabb profi dartsos ismét alkotott – felporszívózta a színpadot (m4sport.hu)
Humoros figura.
máj. 1
15:06
Kellemetlen emlékekkel fűszerezett Real-ünnep - hevederrel rögzítette buszához a bajnoki trófeát a Madrid (m4sport.hu)
A busz korlátjához rögzítették La Liga-serleget.
máj. 1
15:06
Utolsóból első: Müller megállíthatatlan volt a második portugál versenyen (Racing)
A szombati egyik elsőként kieső versenyző, Nico Müller örülhetett a vasárnapi futam végén, miután senkitől sem zavarva autózott célba Portimaóban. A délelőtt folyamán Müller magabiztosan, két tizeddel mindenkit megelőzve szerzett pole-t. Az edzés alatt csak egy rövid időre Felipe Fraga vette el tőle legjobb időt, de végül a svájci, és az ismét utol
máj. 1
15:08
A születésnapos Bonucci duplájával tartotta otthon a három pontot a Juventus (m4sport.hu)
A Juventus házigazdaként 2-1-re legyőzte a sereghajtó Veneziát az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi játéknapján.
máj. 1
15:24
Számok, amelyek mutatják, miért örülnek ennyire a Real Madrid hívei (Infostart)
Annak a több mint hatvanezer embernek, aki kiment szombat délután a Bernabéu Stadionba, szemernyi kétsége sem volt abban, hogy a Real Madrid megszerzi az Espanyol ellen a története harmincötödik bajnoki elsőségéhez szükséges egyetlen pontot.
máj. 1
15:24
A transznemű úszókról nyilatkoztak az olimpiai bajnokok, botrány lett belőle (Eurosport)
Amióta Lia Thomas egyetemi bajnok lett az Egyesült Államokban, szinte folyamatosan szólalnak fel az úszósport szereplői a transzneműek versenyzési jogával kapcsolatban. Most Emma McKeon és Emily Seebohm, valamint az ausztrál úszószöveteség elnöke is nyilatkozott a sajtóban, amire válaszul egy aktivistacsoport plakátot jelentetett meg.
máj. 1
15:30
Tényleg igaz lehet? A Real Madrid újra szerződtetheti Cristiano Ronaldót (Blikk)
A Manchester United sztárja, Cristiano Ronaldo még akár vissza is térhet Real Madridba ezen a nyáron.
máj. 1
15:48
MotoGp, Jerez: Bagnaia legyőzte Quartararót, idéi első sikerét aratta (Eurosport)
Idén először produkált olyan teljesítményt Francesco Bagnaia, amit mindenki várt tőle. Az olasz hengerelt a MotoGP jerezi futamán és tette egy nagy lépést afelé, hogy ismét tényező lehessen az összetettben.
máj. 1
16:06
Grealish-sel ütközött, eltört a combcsontja a Leeds északír válogatott védőjének (m4sport.hu)
Stuart Dallasnak hosszú hónapokat kell kihagynia.
máj. 1
16:12
Frank Williams nem hagyta volna, amit volt csapata az idei autóval csinál (Racing)
Nagyon rossz irányt követ a Williams azzal, hogy autójának festésén spórol a súllyal, állítja a csapatnál korábban több mint egy évtizedet töltő marketingszakember, aki felidézte, hogy az ilyesmi Frank Williams idejében nem volt divat. Noha 798 kg-ra növelték a Forma-1-es autók minimumsúlyát az idei szezonra, a legtöbb csapatnak így is komoly fejtö
máj. 1
16:36
Őrült meccsen győzött az MTK a ZTE otthonában, menekül a kiesés elől (m4sport.hu)
A végén jött a csattanó.
máj. 1
16:36
Francesco Bagnaia nyerte a Spanyol Nagydíjat (Eurosport)
A Ducati versenyzője Francesco Bagnaia nyerte Jerez de la Fronterában a Spanyol Nagydíjat a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájában. Második helyen a pontversenyben jelenleg vezető francia Fabio Quartararo, míg a harmadikon az Aprilia versenyzője a spanyol Aleix Espargaro végzett. A szezon két hét múlva Le Mans-ban a Francia Nagydíjj
máj. 1
16:42
Sallai Roland góljai repítik a Freiburgot (Blikk)
Hoffenheim – Az elmúlt egy hónapban öt meccs, három gól, egy gólpassz – ez Sallai Roland mérlege. A német első osztályú bajnokságban szereplő Freiburg magyar futballistája szép góljával szerzett vezetést csapata a Hoffenheim ellen végül 4-3-ra megnyert hétvégi meccsen. A 24 éves válogatott játékosnak ez a negyedik bajnoki találata volt a szezonban,
máj. 1
16:54
Üzletembernek gátlástalan, ügynöknek zseniális - Raiola hat legnagyobb dobása (Eurosport)
Az 54 éves korában, szombaton elhunyt Mino Raiola a világ egyik legbefolyásosabb ügynöke volt, aki az évek során egyre komolyabb átigazolásokat hozott tető alá. Az első nagy üzlettől Dennis Bergkampig, vagy épp Gianluigi Donnarumma vitatott távozásáig a Paris Saint-Germainhez az AC Milantól, hoztunk egy visszatekintést azokra az üzletekre, amelyek
máj. 1
17:18
Lampard megtréfálta a Chelsea-t, életbevágó sikert aratott az Everton (m4sport.hu)
A kiesőhelyen álló Everton 1–0-ra legyőzte a Chelsea együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának vasárnapi játéknapján.
máj. 1
17:24
Sipőcz Richárd és Tóth Krisztián is ötödik a cselgáncs-Eb-n (m4sport.hu)
A magyar csapat két éremmel zárta a szófiai kontinenstornát.
máj. 1
17:24
Mint egy falat kenyér: a 82. percben gyűjtötte be a három, különösen fontos pontját a Milan (Eurosport)
Az AC Milan fontos győzelmet aratott a Serie A-ban a Scudettóért folytatott küzdelemben, mivel szombaton, az olasz labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában egy késői góllal 1-0-ra legyőzte a Fiorentinát a San Siróban, így három mérkőzéssel a vége előtt öt pontra növelték az előnyüket az Inter előtt. Ezzel a győzelemmel már 13 bajnoki mérkőzés óta veret
máj. 1
17:30
Sam Bennett nyerte az Eschborn-Frankfurtot (Eurosport)
Megszerezte szezonbeli első győzelmét Sam Bennett, a Bora sprintere vasárnap Gaviria és Kristoff előtt nyerte meg az Eschborn-Frankfurtot. Peák Barna hasznos tagja volt a Wanty felvezető vonatának, Bennet meg tavaly május után nyert újra.
máj. 1
17:42
Nem neheztelnek a nagyot hibázó Dombóra (Blikk)
Megfizette az árát a Kisvárda labdarúgócsapata, hogy a Honvéd elleni 1-1-es döntetlennel zárult szombati bajnoki előtt egyik hálóőr sem volt százszázalékos állapotban. Ez pontvesztéshez vezetett, és akár az NB I második helyének sorsáról is dönthet.
máj. 1
17:54
Fontos pontot mentett a Szombathely a Mosonmagyaróvár ellen a női kézilabda NB I-ben (m4sport.hu)
Az ötödik helyen álló Mosonmagyaróvár meglepetésre csak döntetlent ért el a kieső, utolsó előtti pozícióban álló Szombathely otthonában a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.
máj. 1
18:00
Hogyan szívass meg egy csapatot, egy cserével, kétszer (Eurosport)
A Boston Celtics a vártnál sokkal könnyebben, 4-0-s összesítéssel söpörte ki a Kevin Duranttel és Kyrie Irvinggel felálló Brooklyn Netset. Önmagában persze ebben semmi különös nincs, de a két csapat elmúlt 9 éve, egy csere óta összefonódott. Nem is akárhogyan.
máj. 1
18:06
Ezüstérmes a magyar vegyes váltó a budapesti öttusa-világkupán (m4sport.hu)
Kasza Róbert a napokban elhunyt edzőjüknek ajánlotta az érmet.
máj. 1
18:30
Nyert a Juventus és a Manchester City, kapitális fordítás a Romandiai körversenyen (Eurosport)
Az Eurospost legfontosabb vasárnapi hírei: Bonucci duplája szállította a győzelmet a Juventusnak, hengerelt a Manchester City és magabiztos győzelemmel készülhet a Bajnokok-Ligája visszavágójára, a már bajnok Real Madrid ellen. Holger Rune nyert Münchenben, és ezzel élete első tornagyőzelmét is megszerezte.
máj. 1
18:36
Haaland három góllal gyászolta Mino Raiolát (Blikk)
Bármikor simán ki tudott állítani egy világválogatottat. Mino Raiola, a labdarúgás egyik legismertebb játékosügynöke volt, aki többek között olyan világsztárokat képviselt az évtiezedek során, mint Robinho, Dennis Bergkamp, Wim Jonk, Pavel Nedved, Mario Balotelli. De a mai futballisták közül is sokan és ügyfelei voltak, mint Paul Pogba, Marco Verra
máj. 1
18:42
Rapport Richárd ötödik a sakkvilágranglistán (Infostart)
A jelenlegi legjobb magyar sakkozó a Grand Prix-sorozaton nyújtott remek teljesítményével feljött az ötödik helyre a nemzetközi szövetség (FIDE) világranglistáján.
máj. 1
18:42
Gyűjtést kezdtek a Feyenoord-drukkerek a kölcsöncsatár megtartásáért (m4sport.hu)
A rotterdami szurkolók egymillió euróval szeretnének hozzájárulni Dessers maradásához.
máj. 1
18:42
"Tudom, hogy ide tartozom" - győzelemmel nyitott a húszéves brit a madridi salakon (Eurosport)
Jack Draper repülőrajtot vett az ATP-ranglistán, miután idén négy Challenger tornát nyert meg zsinórban. A világranglista jelenlegi 127. helyezettje szabadkártyát kapott a Madrid Openre, és meglepő módon meg is szerezte első győzelmét egy salakos ATP-tornán. Draper, aki márciusban a Miami Openen a második fordulóig jutott, a következő fordulóban An
máj. 1
18:48
Rapport Richárd feljött az ötödik helyre a sakkvilágranglistán (m4sport.hu)
A 26 éves magyar nagymester Élő-pontszámban is elérte eddigi legjobbját.
máj. 1
19:00
Öttusa-vk - Ezüstérmes a magyar páros vegyes váltóban (Infostart)
Ezüstérmet nyert a Kasza Róbert, Erdős Rita kettős vegyes váltóban az öttusázók világkupa-sorozatának budapesti versenyén.
máj. 1
19:00
Fölépanenkázta a tizenegyest az Újpest bombaformában lévő csatára (m4sport.hu)
Érthetően nagy önbizalommal állt a labda mögé Budu Zivzivadze a Gyirmót ellen megítélt újpesti tizenegyesnek, ám 1-1-s állásnál a penenkás megoldása a kapu fölött hagyta el a játékteret.
máj. 1
19:06
Carlo Ancelotti mindent besöpört Európában, pedig nem a bajnoki versenyfutás az erőssége (Eurosport)
Szombaton a Real Madrid begyűjtötte története 35. bajnoki címét, amely Carlo Ancelotti pályafutásában is jelentős mérföldkőnek bizonyult: ő lett az első edző, aki mind az öt topligából bajnoki címet szerzett. Mindezt úgy, hogy nem is igazán ez a műfaj az erőssége. Összegyűjtöttük az olasz edző bajnoki címmel végződő szezonjait.
máj. 1
19:08
Megállíthatatlan fiatalok: Estorilban is újonc tornagyőztest avattak (Eurosport)
Az argentin Sebastián Báez nyerte a portugáliai Estorilban rendezett 534 ezer euró (201 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornát, amelynek vasárnapi döntőjében nagyon sima mérkőzésen legyőzte az ötödik helyen kiemelt amerikai Frances Tiafoe-t.
máj. 1
19:12
A Gyirmót pontot mentett a helyzeteivel és tizenegyesével felelőtlenül bánó Újpest ellen (m4sport.hu)
Hiába fordított a hajrában az Újpest, a Gyirmótnak volt még válasza, így 2-2-s döntetlennel végződött az OTP Bank Liga 30. fordulója.
máj. 1
19:18
Videó: Onovo szépségdíjas gólja a Gyirmót ellen (m4sport.hu)
A nigériai középpályás látványos mozdulattal talált be Rusák kapujába.
máj. 1
19:30
A Diósgyőr vereségével feljutott a Vasas (m4sport.hu)
Az angyalföldiek a 2017/18-as szezont követően szerepelhetnek újra a magyar labdarúgás élvonalában.
máj. 1
19:42
Rapport Richárd ötödik a sakkvilágranglistán (Eurosport)
Rapport Richárd, a jelenlegi legjobb magyar sakkozó, a Grand Prix-sorozatban nyújtott kiválló teljesítményének köszönhetően, feljött az ötödik helyre a nemzetközi szövetség (FIDE) világranglistáján. A rangsor élén a norvég Magnus Carlsen áll. A legjobb százban még további két magyar található, Almási Zoltán a 60., Berkes Ferenc pedig a 89.
máj. 1
19:54
A teniszsztárnak nem ment az ügyeskedés az üzleti világban: ezért ítélték 2 év 6 hónap börtönre Beckert (Blikk)
Bár a maximális, hétéves börtönbüntetést megúszta, így is 2 év 6 hónapot kell a rácsok mögött töltenie Boris Becker korábbi hatszoros Grand Slam-tornagyőztes teniszezőnek. Az 54 éves német sztárt, aki vagyona egy részét megpróbálta eltitkolni a hatóságok elől, négy pontban találták bűnösnek és ítélték el első fokon.
máj. 1
20:12
A Milan és az Inter is nyert (m4sport.hu)
A Milan előnye továbbra is két pont az Inter előtt a tabella élén.
máj. 1
20:18
Videón, ahogy Muhammad Ali unokája egyetlen ütéssel földre küldte ellenfelét (SzMo)
A most 21 éves Nico Ali Walsh-nek tavaly augusztus óta ez az ötödik győzelme a középsúlyú profik között.
máj. 1
20:24
Vívó-vk - Siklósi Gergely bronzérmes, Kun Anna hatodik Kairóban (Infostart)
Siklósi Gergely bronzérmet nyert, Kun Anna pedig a hatodik helyen végzett a kairói párbajtőr Grand Prix-n.
máj. 1
20:24
Siklósi bronzot hoz haza a kairói Grand Prix-ről (m4sport.hu)
Siklósi Gergely bronzérmesként, Kun Anna pedig a hatodik helyen végzett a kairói párbajtőr Grand Prix-n.

Keresés