Kamui Kobayashi óriási kihívással találja szemben magát a hétvégi IMSA fordulón, hiszen egy olyan autóba kell ülnie, amit még sosem vezetett. Kobayashi a sérült Jack Hawksworth-öt helyettesíti majd a 14-es számú Vasser Sullivan Lexus RC F GTD PRO versenyautóban, amellyel életében először fog versenyezni. Ráadásul egy olyan pályán – a Canadian Tire
A 150. nagydíjhétvégéjén csak összejött Carlos Sainz-nak az első pole pozíció. A spanyol nem gondolta, hogy a köre első rajtkockát fog érni az esős Silverstone-ban, ezért is lepődött meg annyira, amikor tudtára adták, hogy az élen végzett. „Összeraktam egy kört, amiben nem volt semmi különös, felraktam az eredményjelzőre, és egy kicsit meglepett, h
A magyar férfi kézilabda-válogatott Izland, a Koreai Köztársaság és Portugália csapatával találkozik a januári svéd-lengyel közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság csoportkörében, Kristianstadban.
Jack Doohan első győzelmének örülhetett a felszáradó pályán rendezett angliai F2-es sprintversenyen, aki éppen hogy kibírta az élen a vészesen közeledő Iwasa előtt. Biztonsági autó mögött rajtolt verseny, hiszen a silverstone-i pálya még mindig vizes volt, csakúgy mint a Forma-1-es időmérő végén. Két tapogatózó kör után elengedték a mezőnyt, melyet
Megszakadt a világelső lengyel Iga Swiatek 37 győzelemből álló sorozata, miután a wimbledoni teniszbajnokság női versenyének harmadik fordulójában, szombaton kikapott a francia Alize Cornet-től.
Marrákesben ezúttal Edoardo Mortara járt túl a két Techeetah eszén, és happolta el előlük a győzelmet, valamint a bajnokság első helyét. Időmérő A listavezető Stoffel Vandoorne fékproblémákkal küzdött, ezért nem jutott a párbajos szakaszba. Sorozatban másodszor egy Techeetah szerezte meg a pole-t, ezúttal da Costa volt jobb kettőjük közül, így a po
Megszorongatta, de legyőzni nem tudta a topfavorit amerikai csapatot a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti világbajnokság döntőjében. Bíró Attila szövetségi kapitány csapata 9-7-re kapott ki a Margitszigeten.
Max Verstappen nem tudta megszerezni a pole pozíciót, ám nincs elkeseredve. Az időjárás megtréfálta a mezőnyt az időmérő alatt a Ködös Albionban. A holland versenyző többnyire a leggyorsabb volt a pályán, ám a Q3-ban nőtt az eső intenzitása, így a hibák száma is megszaporodott. A 24 éves pilótát a sárga zászló is hátráltatta. Végül Carlos
A magyar férfi kajak válogatott 3 tagja – Tótka Sándor, Nádas Bence és Kuli István – az Egyesült Államokba utazott, hogy megdöntsék a magyar világrekordot, amit még Kammerer Zoltán, Kalifai Zoli és Dávid Zoltán két évvel ezelőtt állítottak fel. Ők 1 óra 24 perc 47 másodperc alatt evezték végig a 18 kilométeres távot a Colorado folyó heves sodrásába
Mit tehetünk a továbblépés érdekében? Csuti a válása után gőzerővel edzett, Szabó Zsófi futni kezdett, Széphalmi Juliska is egyre többet sportolt. Gotshall Eszter viszont jógával segít másoknak bejárni a hosszú önismereti utat. A pszichológus szerint nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a sport, a testünkkel való foglalkozás egy ilyen élethelyzetben
Tovább tart a kétszeres címvédő Jamie Chadwick lehengerlő szezonja a W Series-ben. Most éppen Silverstone-ban aratott fölényes futamgyőzelmet. A brit versenyzőnő az időmérős győzelme után a futamon végig vezetve diadalmaskodott és húzta be a zsinórban hatodik sikerét (tavalyi szezon utolsó két valamint az idei négy futam). Mögötte azonban több izga
A The Times című angol lap szombati beszámolója szerint Cristiano Ronaldo közölte a Manchester United labdarúgóklub vezetőivel, hogy idén nyáron szeretné elhagyni a csapatot.
Két előfutam zajlott szombaton Höljesben a Rallycross EB második versenyhétvégéjén. Az összesítésben Oliver Solberg vezet Anton Marklund és Johan Kristoffersson előtt. A magyar versenyzők közül Kárai Tamás a remek kilencedik helyen áll, Mózer Attila a 19. A WRX első versenyének késése miatt az EURO RX1 lett a fő attrakció Höljesben a Rallycross vil
Justin Marks a Trackhouse Racing főnöke korábban versenyzőként tevékenykedett, és jövő héten újra a volán mögé fog ülni. Justin Marks az utóbbi időben leginkább azzal került a címlapokra, hogy híres versenyzők NASCAR-ba csábításán ügyködik, sőt egy nagy halat már ki is fogott, Kimi Räikkönen személyében, aki az augusztusi Watkins Gleni NASCAR Cup S
Charles Leclerc reménykedett abban, hogy megszerzi a pole pozíciót az időmérőn. Az eső megnehezítette a mezőny dolgát a silverstone-i kvalifikáción. Sokáig úgy tűnt, hogy Max Verstappen és a monacói pilóta közül kerül ki a győztes, ám Carlos Sainz végül mindenkinél jobb köridőt pakolt le a Q3-ban. A Ferrari 24 éves pilótája csak a harmadik rajtkock
Sikeres és egyben melós hétvégét zárt a hazai versenyén a Mecsek Rallyn a Horváth Rallye Ase csapata. Szelep azonban csak részben volt elégedett. „Felemás érzéseim vannak a hétvégével kapcsolatban. Ami nagyon jó, hogy a fiammal, Pepével ott voltunk a célban, nem mellékesen egymás után hajtottunk fel a céldobogóra. Nagyon jól éreztük magunkat az aut
Az elmúlt két év címvédője, Yann Ehrlacher és az idén jó formát mutató Santiago Urrutia nem hozta könnyű helyzetbe a Lynk & Co gyári csapatát, a Cyan Racinget. Nem indult jól a szezon Ehrlacher számára, ugyanis Pauban dobogós helyről esett ki. Aztán a Nürburgringen az időmérőn a csapatérdek szerint összeállított stratégia miatt lehetett bosszús. Ez
Madridban zajlik a világbajnokjelöltek tornája, ahol Carlsennek nem lenne dolga, de odautazott, hogy róla is legyen szó. Ha már ott volt, Polgár elverte, ahogy tíz másik férfi világbajnokot is legyőzött korábban.
A magyar női vízilabda-válogatott tagjai büszkék a hazai rendezésű világbajnokságon szombaton nyert ezüstérmükre, ugyanakkor nem elégednek meg ennyivel, és még magasabbra törnének.
Hosszú Katinka egy évtizeden át szállította a magyar aranyérmeket, most átadta a váltóbotot Milák Kristófnak, aki még csak 22, de már mindent megnyert.
A Slovakia Ringen folytatódott a kamion Európa-bajnoki sorozat a harmadik versenyhétvégével. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert listavezetőként érkezett, és már a szabadedzések során nagyon gyors volt, majd az időmérőt több mint egy más
Ha a szurkolók verseny közben szaladnak be a pályára, azzal az életüket kockáztatják. A versenyzők ugyanis a pálya gyorsabb szakaszaiban a 250 km/h-t is át fogják lépni, azonban a brit rendőrség attól tart, hogy a vasárnapi verseny közben számos tüntető akar majd bejutni a pályára, hogy megzavarják annak lebonyolítását. Ahhoz már hozzászoktunk az é
Bíró Attila szövetségi kapitány az egyébként is esélyesebb amerikaiaknak kedvező ítéletekről beszélt. A csapatkapitány úgy látja, kulcsmomentum volt, hogy az olaszok ellen elvesztett csoportmeccs után ki tudták kapcsolni a rossz érzéseiket.
Nem jól indult a lett Liepaja Rally vasárnapi programja Csomós Mklósnak és Nagy Attilának, miután véletlenül megállította őket az előttük rajtoló, balesetet szenvedő lengyel páros. Csomós Miklós és Nagy Attila egy percnél is nagyobb hátránnyal értek célba a Rally Európa-bajnokság idei ötödik futamának második napját kezdő szakaszon, miután az előt
Nicholas Latifi szerint a csapata a létező legjobb döntéseket hozta meg a Brit Nagydíj időmérő edzésén és többek között emiatt is juthatott be pályafutása során először a Q3-ba. A kanadai pilóta végül a 10. rajthelyet szerezte meg, ami egy nagyon jó eredménynek számít, figyelembe véve azt, hogy a csapat fejlesztéseit megkapó Alex Albon már a
Arthur Leclerc idén először nyert az F3-ban a brit főversenyen, megelőzve Zak O’Sullivant és a csapattársát, Bearmant. A pole-ból O’Sullivan vágott neki a futamnak, mellőle Leclerc, mögüle pedig Maloney rajtolt. Köztük maradt a sorrend, legalábbis az első néhány kanyarban, de az első szektor végén Bearman és Maloney összeértek, miközben a fiatal pr
Christian Horner szerint a Red Bull egy „határozott kijelentést tett” Jüri Vips rasszizmus botrányát követően. A Milton Keynes-i istálló ugyanis megmutatta, hogy ezen téma kapcsán zéró toleranciát alkalmaznak a vétkessel szemben. Az észt fiatalt nemrégiben felfüggesztette a Red Bull, miután élő adásban mondta ki az n betűs szót Liam Lawsonra, ma