Max Verstappen megelőzheti Lewis Hamiltont és Sebastian Vettelt is, ha a Szingapúri Nagydíjon megnyeri az idei bajnoki címet. A következő, szingapúri futamon akár már be is biztosíthatja a második bajnoki címét, öt futammal azelőtt, hogy novemberben Abu Dhabiban hivatalosan is véget ér a szezon. Ide kattintva megtudhatod, hogy mi kell ahhoz, hogy V
Pályafutása egyik legjobb formáját hozta Krózser Menyhért a sarnói FIA gokart világbajnokság OK mezőnyében. A HUMDA Academy versenyzője fejben nagyon jól felépítette a hétvégét, a szuperfutamban és a döntőben is megvillantotta tudását, ahol végül a 20. helyet szerezte meg. Ami azonban ennél is fontosabb, megérkezett az OK élmezőnyébe. Rengeteg mun
Miközben a világbajnoki címvédő francia labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája csoportkörének végjátékára készül, a csapat háza táján furcsa ügy borzolta a kedélyeket.
Horrorárak várják a katari labdarúgó-világbajnokságra készülő szurkolókat, akik közül sokan vagyonokat kifizetve is csak olyan szálláslehetőségek közül választhatnak, mint a sátortábor vagy a konténerfalu. A helyi szervezők előzetesen 100 ezer szobát ígértek éjszakánként az esemény idejére, ezek java két hónappal a vb kezdete előtt már úgy is fogla
Az NFL Dane Jacksonért aggódik! Egyelőre még nem tudni, szenvedett-e maradandó sérülést a Buffalo Bills amerikaifocicsapatának védője, akinek feje egy ütközésnél irreálisan bicsaklott hátra a Tennessee Titans ellen 41-7-re nyert találkozón. A tengerentúli amerikaifociliga (NFL) 2. fordulójának kedd hajnali mérkőzésén Jackson egy akciónál éppen szer
Noha a szezon elején nem így nézett ki, mégis inkább az egyéni és a konstruktőri bajnokság második helyéért van ádáz küzdelem. Utóbbiban a Mercedes és a Ferrari az érdekelt. Ellentétes utat jár be a két gyári csapat miközben a Mercedes fokozatosan felfel ívelő, addig a Ferrari inkább lefele hanyatló tendenciát mutat az idei év folyamán.
A korábbi ferencvárosi vezetőedző, László Csaba három kontinensen dolgozott már, megfordult Skóciában, Ugandában, Litvániában, Belgiumban, legutóbb pedig Indiában vállalt munkát.
Újabb fejezettel bővült az egész sportvilágot sokkoló análgyöngyös skandalum a sakkozóknál! Botrányos hétvégi partijuk után a világbajnok Magnus Carlsen és az amerikai Hans Niemann egy online tornán csapott volna össze ismét egymással, ám a norvég világbajnok egy lépés után feladta a csatát.
A rezsiválság miatt nehéz helyzetbe kerültek a profi sportklubok is. Az NB I-es és NB II-es labdarúgómérkőzések jelentős részét villanyfénynél rendezik meg, de a korai sötétedés miatt az utánpótláscsapatok edzései is rendszerint kivilágított pályákon zajlanak, amelynek fedezése a jövőben a sportvállalkozások, sok esetben a stadionokat fenntartó önk
Az F1 közzétette a 2023-as naptárat, amelyben két új helyszín szerepel, 24 versennyel az eddigi leghosszabb szezont várhatjuk majd. Bahrein kezd, Abu Dhabi zárja a sort, ebben nincs változás. Sanghaj ismét bekerült a naptárba, de a COVID intézkedésektől függően még nem biztos, hogy meg is rendezik a versenyt. Baku előrébb került, hogy ne ütközzön a
Csak kinyomtatott, papíralapú érvényes jeggyel léphetnek be a magyar szurkolók a lipcsei stadionba pénteken, ahol 20.45 órától rendezik a Németország-Magyarország labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzést.
A Mercedes abban reménykedik, hogy megnyerhetik a Szingapúri Nagydíjat. A csillagosok nem tettek le arról, hogy ebben az évben a dobogó tetejére álljanak. A Red Bull és a Ferrari mellett ugyanakkor nem sok esélyük van céljuk beteljesítésére. Ugyan az Ezüst Nyilak inkább már 2023-ra koncentrálnak, viszont utolsó lehetőségként megcélozták a dobogó le
A Ferrari egyértelműen átállt 2023-ra, hiszen a nagy fölénnyel vezető Red Bullos Max Verstappen már akár a következő versenyen, Szingapúrban bajnok lehet. Hozzá kell tenni azonban, hogy ehhez nagyon sok mindennek kell megfelelően alakulnia a holland szempontjából, ezt maga is elismerte. „Túl nagy szerencse kellene ahhoz, hogy Szingapúrban meglegyen
Bár a versenynaptár bejelentésekor még nem volt biztos, pár órával később megerősítették, hogy a Monacói Nagydíj továbbra is F1-es szezon része lesz. A 2023-as évad nyolcadik helyén szereplő hercegség három évvel tovább szerződött le, így egészen 2025-ig nem kell nélkülözni a legendás helyszínt. Monaco 1955 óta csak 2020-ban, a koronavírus miatt hi
Az M-Sport visszavonta Adrien Fourmaux nevezését az Új-Zéland Rallyra, a döntést a francia versenyzővel együtt hozták meg. “Újraértékeltük Adrien Fourmaux-val a 2022-es célokat – áll az M-Sport közleményében. – Ezt követően pedig visszavontuk Adrien nevezését az Új-Zéland Rallyra. Az M-Sport továbbra is teljes mértékben ki áll Adrien mellett, és h
Mattia Binotto úgy véli, az FIA-nak meg kell fontolnia a szezononként felhasználható erőforrások számának növelését, miután a múlt héten Monzában a rajtrács majdnem fele büntetést kapott.
Daniel Ricciardo elismerte, hogy “elfogadta”, azt hogy a szezon végén el kell hagynia a Forma-1-es mezőnyt. Az ausztrál két évnyi szenvedés után távozik a McLarentől Lando Norris mellől, amelyben folyamatosan az ő vállára nehezedett a nyomás, annak ellenére, hogy a tavalyi Olasz Nagydíjon megszerezte a csapat kilenc év óta egyetlen győzelmét. Mivel
Igen látványos verseny lett a Mediterrán Rallyból, ahol szakadatlanul ömlött az eső. A verseny teljesítése több versenyzőnek is csak kalandok árán sikerült, amint az látható a TheLepoldMedia összeállításából is.
A Paks színeiben az elmúlt szezonban 31 találattal gólkirály Ádám Martint választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az OTP Bank Ligában a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének szavazásán.
Már a bokszból kifelé látszott, hogy Charles Leclerc nem fog finomkodni utasaival a háromüléses Ferrariban, és igyekszik megmutatni nekik, miről is szól a Forma-1. A monacói pilóta korábban az 1967-es Ferrarit is kipróbálta. Charles Leclerc nem tétlenkedett az Olasz Nagydíj után, ugyanis Fioranóban, a Ferrari tesztpályáján volt jelenése. A monacói
Colton Herta elmondta, nem akar kivétel lenni és vis majorra hivatkozva F1-es pilóta lenni. Helmut Marko komolyan fontolgatta, hogy elviszi az AlphaTauriba az amerikai versenyzőt, ám Hertának az induláshoz szükséges 40 szuperlicensz pontból csak 32 gyűlt össze. Mivel nem akart a Szövetség zöld utat adni, az Alpine és a McLaren segítségével akarta j
Csak pár órával a szavazás előtt értesítették az F1-es csapatokat az új naptárról, amit annak ellenére szavaztak meg, hogy még nem fogadták el azt. A nemrégiben történt bejelentés szerint 24 futamból áll majd a 2023-as királykategóriás menetrend. Ehhez a Motorsport Világtanács, az FOM és a csapatok beleegyezése is szükséges. Utóbbiak azonban csak h
A világ két legnagyobb szimulátoros márkája, a Thrustmaster és a Fanatec is sűrű évzárásra, és új termékekkel készül. Míg a Fanatec kormánykerekeinek és bázisainak listája az utóbbi időben rohamos ütemben bővült, addig a pedálok sora nem sokat frissült. Egészen mostanáig. A Fanatec CSL Elite V2-es pedálok újdonságot jelentenek a kínálatban, és a ti