A Forma-1 mezőnye két év kihagyást követően fog visszatérni Szingapúrba. A Marina Bayben található utcai pályán rendkívül nehéz előzni, ezért az FIA három DRS zónát is kijelölt, hogy megpróbáljanak valamilyen szinten könnyíteni a versenyzők dolgán. Szingapúr utoljára még 2019-ben adott otthont Forma-1-es versenynek és a 3. DRS zónát pont abban az é
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy Max Verstappen egyre érettebben vezet és már nem akar minden szakaszt megnyerni. A holland versenyző 24 éves, ám már jó ideje a mezőny tagja. Korábban a forrófejűségéről volt híres, ám az évek alatt a nyugodtság és a tudatos versenyzés vette át a szerepet személyében. Az osztrák
A két Acura eddig folyamatosan váltogatta egymást a DPi lista élén, ennek azonban vége lesz a Petit Le Mans-on, ha az időjárás is úgy akarja… A 10-es számú Wayne Taylor autó (Ricky Taylor és Filipe Albuquerque) négy verseny is nyertek idén, viszont többször is a DPi kategória végén végeztek. Felemás szezonjuk ellenére is vezetik a
Jamie Chadwick a hétvégén Szingapúrban minden bizonnyal megnyeri az idei W Series bajnoki címet. Teszi ezt zsinórban harmadszor, vagyis a női bajnokság minden eddigi szezonját ő nyerte. A Telegraph Sport azonban úgy tudja, hogy komoly kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a kizárólag nőkből álló sorozat képes lesz-e befejezni a 3. szezonjá
Lando Norris már alig várja, hogy újra Szingapúr utcáin versenyezzen. A McLaren versenyzője 2019-ben vezethetett először a Marina Bay-en. A koronavírus miatt 2020-ban és 2021-ben nem rendezték meg a futamot, így a brit pilóta nagyon várja már, hogy ismét a szigetországban versenyezzen. “Izgatott vagyok amiatt, hogy ismét Szingapúrba megyünk és viss
A Hummel felfedte a dán fociválogatott katari világbajnokságra készült mezgarnitúráját. A sportszergyártó a rendező országban történt emberi jogi visszaélések elleni tiltakozásul igencsak visszafogott dizájnt készített.
Moszkva – Az ukrán frontra küldhetik az orosz válogatott korábbi labdarúgóját, Gyinyijar Biljaletgyinovot. A nemzeti csapatban 46-szor szerepelt középpályás édesapja megerősítette, hogy a 2019-ben visszavonult, 37 esztendős exfocista behívót kapott az orosz hadseregbe.
Elég vad forgatókönnyvel állt elő egy brit hírportál, szerintük ugyanis – az érvényes szerződés ellenére – a Red Bull megválhat Sergio Péreztől, akinek a helyére Nico Hülkenberget ültethetik. Nick Golding, a formula1news.co.uk újságírója feszegeti a fenti témát. E feltevését pedig arra alapozza, hogy figyelve a mostani trendeket, nem lenne meglepő
Újra megnyílt a Hendrick Motorsports múzeuma, ahol megtalálható Tom Cruise legendás, Days of Thunder-ös autója. Az 1990-es kultuszfilmben, a Days of Thunderben (magyarul Mint a villám) Tom Cruise Cole Trickle szerepét játszotta, egy fiatal autóversenyzőt, aki a NASCAR-ban akar nevet szerezni magának. Karrierje elején a 46-os számú Chevrolet Luminát
Egészen egyedülálló statisztikai mutatóval rendelkezik Yann Sommer, a német Mönchengladbach svájci válogatott kapusa. A 33 éves futballista ugyanis a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában, a csehek ellen 2-1-re megnyert meccsen sorozatban az ötödik tizenegyest védte ki a nemzeti csapat színeiben tétmeccsen.
A nyáron mindenkit meglepetésként ért, amikor Sebastian Vettel csatlakozott az Instagram közösségéhez. A német itt jelentette be a visszavonulását és azóta egészen idáig nem is posztolt semmit. A 4-szeres világbajnok – aki nemrégiben egy hosszabb autóban mesélt a ferraris korszakáról és a visszavonulásnak okairól – által közzétett posztból arra leh
Conor Daly a boxoló legenda, Floyd Mayweather csapatában fog bemutatkozni a NASCAR Cup Series Charlotte Roválon tartott futamán. Conor Daly idén az Ed Carpenter Racing színeiben futott teljes szezont az IndyCar Seriesben, és a májusi hónapja fantasztikusan sikerült: az Indy Roadon megrendezett versenyen 6., míg az Indy 500-on 5. lett. A szezon máso
Új időszámítás kezdődött nemrég Pakson: miközben az élvonalbeli futballcsapat a Mezőkövesd elleni pénteki idegenbeli bajnokira (M4, péntek 20) készült, a klubikon Böde Dániel már az egyesület NB III-as csapatában riogatta a védőket.
A covid-járvány miatt 2019 után először rendeznek újra Forma–1-es versenyt Szingapúrban (M4, vasárnap 14). A távol-keleti városállam történelmi esemény helyszíne lehet, a holland Max Verstappen ugyanis akár már a hétvégi futamon bebiztosíthatja pályafutása második világbajnoki címét.
Megható módon tisztelegtek a szurkolók Marian Cozma emléke előtt a Telekom Veszprém-Dinamo Bucuresti férfikézilabda-Bajnokok Ligája-mérkőzés 8. percében, miközben a pályán folyt a játék, a teljes aréna közönsége egy percig néma csendben állt.
Az amerikai rapper Coolio neve leginkább azoknak mond valamit, akik a ’90-es években voltak kamaszok. De a Gangsta’s Paradise című számát minden bizonnyal hallotta már szinte minden földi halandó, akkor is, ha a műfaj nem áll közel hozzá. Coolio, polgári nevén Artis Leon Ivey Jr tegnap, 59 éves korában elhunyt. A hivatalos információk szerint szívr
Los Angeles – Borics Ádám félelmetes fizikai formában várja a Patricio "Pitbull" Freire elleni Bellator pehelysúlyú világbajnoki mérkőzést (Aréna4, vasárnap 4)! A Kölyök becenevű magyar kihívó legújabb fotói alapján kijelenthető, maximálisan felkészült, hogy beteljesítse legnagyobb vágyát, és a vegyes harcművészetek másodikszámú szervezeténél öv ke
A Forma-1 már dolgozik a sport látványosságát feldobó következő intézkedéssorozaton. Az F1 irányító testülete, az FIA kedden jelentette be, hogy 2023-tól háromról hatra bővítik a sprintversenyes hétvégék számát. Ennyit mondott erről Stefano Domenicali, a széria vezérigazgatója: “A sprint három napon át tartó akciót biztosít, ahol a versenyzők minda
Búcsúzni is tudni kell! Hétfőn este a szurkolók egy emberként éltették a válogatottól visszavonuló Szalai Ádámot, aki az olaszok ellen elbukott, csoportelsőségről döntő Nemzetek Ligája-meccsen (0-2) köszönt el a nemzeti csapattól.
Az A.J. Foyt Racing csapata az Indy Lights futamgyőztes Benjamin Pedersent igazolja le az Andrettihez távozó Kyle Kirkwood helyére. Az Indy Lights sorozat az utolsó lépcsőfok a Road to Indy ranglétráján – alatta a USF Juniors, a USF2000, és az Indy Pro 2000 szerepel – és az itt jól teljesítő versenyzők általában esélyt kapnak az
Ezen a hétvégén a madridi Jarama pályáján a 2022-es Goodyear FIA Kamion Európa-bajnokság véget ér, és a szezonzáró nagy finálé várhatóan még látványosabb kamionversenyes-akciókkal zárul. Miután Kiss Norbert a múlt hétvégén Le Mans-ban megszerezte negyedik Goodyear FIA kamion Európa-bajnoki címét, szombaton és vasárnap még két nagy csatát rendeznek.
Lewis Hamilton együtt érez a Forma-1 drukkereivel. A hétszeres brit világbajnok szerint ugyanis Max Verstappen korai címvédése miatt a hátralévő versenyek az érdektelenség áldozataivá válhatnak. A Red Bull holland kiválósága már 5 futammal a vége előtt megszerezheti a 2. vb-címét, ha megnyeri a futamot, megfutja a leggyorsabb versenykört és Charles
Az újonnan érkező LMDh gyártóknak még egy endurance versenyük lesz a Le Mans-i 24 órás előtt a felkészülésre a WEC naptárában. Sok teszt házigazdája, Portimao lett az új helyszín, így a portugálok nyitják majd az európai szezont. „A hétfordulós naptár természetes továbbfejlődése az eddigi menetrendnek. Ezzel a gyártók is jobban meg tudják majd muta
Egy amerikai sportfogadási cég által készített kutatás szerint Bubba Wallace a legjobban utált versenyző a NASCAR jelenlegi mezőnyében. A gambling.com által készített felmérés eredményét Jenna Fryer újságíró tette közzé a twitter csatornáján. A közvélemény-kutatás alapja a twitter közösségi médián kapott kommentek jellege alapján készült. And the 1
Egy amerikai sportfogadási cég által készített kutatás szerint Bubba Wallace a legjobban utált versenyző a NASCAR jelenlegi mezőnyében. A gambling.com által készített felmérés eredményét Jenna Fryer újságíró tette közzé a twitter csatornáján. A közvélemény-kutatás alapja a twitter közösségi médián kapott kommentek jellege alapján készült. And the 1
Lengyelországban, Poznanban rendezik a Swift Cup Europe idényzáró versenyhétvégéjét szeptember 30. és október 2. között. A M1RA 15 éves autóversenyzője, Bucsi Attila mind a nyolc eddigi futamot megnyerte a szezonban, és az a célja, hogy 100 százalékos eredményességgel zárja az évet. Nehezíti a HUMDA Academy közreműködésével versenyző pilóta dolgát,
A McLaren szerint “nagy lépésre” van szükségük a 2023-as Forma-1-es autójukkal kapcsolatban ezen a télen, mivel nem tudnak még egy évet úgy végigcsinálni. hogy a szezon a felzárkózásról szól. A wokingi bázisú alakulat a 2022-es szezon nagy részében csak lohol a többiek után, miután az év elején fékproblémák hátráltatták őket. A csapat elég jól talp
Ficza Ferenc bajnok lett a rallycross ob STC-2000 kategóriájában. Az EAK M-Sport versenyzője év elején azzal a céllal tért vissza a rallycrosshoz, hogy a katgóriában hosszú ideje verhetetlen Roman Castoralt legyőzve bajnok legyen. “Nekem nagyon régi vágyam, főleg amióta aktívan részt veszek a rallycross hétvégéken, hogy Castorallal megmérkőzzek” –
Ha minden jól megy, két héten belül elkezdheti a labdás edzéseket a súlyos szemsérülést szenvedő Sallai Roland. A magyar labdarúgó már novemberben szeretne pályára lépni a válogatottban.