A Porto 2-0-ra legyőzte a Maritimo együttesét a portugál labdarúgó-elsőosztályban, mindezt úgy, hogy edzőjét, másodedzőjét és egy játékosát is kiállította a játékvezető az első félidőben.
Fernando Alonso elmondta, hogy nem fogadta volna el az Aston Martin ajánlatát, ha nem hitt volna abban, hogy valamennyi esélyük van a legjobb helyekért harcolni. A tavaly negyedik helyezett Alpine-tól való átszerződése a hetedik Astonhoz némileg visszalépésnek tűnik, ugyanakkor a silverstone-i csapat komoly ambíciókkal vág neki az idei szezonnak, a
Idén augusztusban Budapest lesz a házigazdája az atlétikai világbajnokságnak. Erre az eseményre készülve a Sportál megemlékezik tíz feledhetetlen futóversenyről. Az első egy brit atléta drámájáról szól.
A címvédő és hibátlan mérleggel tabellaelső Ferencváros hazai medencében 9-4-re legyőzte a Szolnokot a férfi vízilabda OB I szerda esti mérkőzésén. Helyszíni tudósításunk a Komjádi uszodából Pohl Zoltán és Vismeg Zsombor nyilatkozatával.
Forradalmi változások következnek a szigetország futballjában, a szurkolók nagyobb jogokat kaphatnak, s megtiltják az Európai Szuperligához való csatlakozást.
Csütörtökön Belfastban elindul a Darts Premier League, amelyben nyolc versenyző küzd egymással február 2-től a május 25-i londoni döntőig - írja a Sport TV közleményében.
Arab sajtóhírek szerint Cristiano Ronaldo még nem tudott alkalmazkodni az új szaúd-arábiai körülményekhez, ami elégedetlenséget okozott al-Nasszr csapatánál.
A tavalyinál lényegesen jobb eredményekkel kezdte az évet, így kifejezetten elégedett a fedett pályás szezon rajtjával Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő.
Dr. Helmut Marko azt szeretné, ha a Red Bull az energiaital egykori alapítójának, Dietrich Mateschitznek a szellemiségével védené meg idén Forma-1-es címeit. A 79 éves egykori F1-es versenyző, Markonak érzelmes évei voltak legutóbb, hiszen 2019-ben elvesztette régi barátját és bizalmasát, Niki Laudát, aztán a 78 éves Mateschitz tavaly októberben rá
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hivatalosan is elindította az új csapatok jelentkezési eljárását annak érdekében, hogy csatlakozzanak a Forma-1 mezőnyéhez sikeres pályázat esetén.
A világranglistán 67. montenegrói Danka Kovinics három szettben győzte le a 72. helyen álló Bondár Annát a Lyonban zajló 250-es WTA-torna második körében.
A tavalyinál lényegesen jobb eredményekkel kezdte az évet, így kifejezetten elégedett a fedett pályás szezon rajtjával Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő.
A Movistar versenyzője, Ruben Guerreiro nyerte a szaúd-arábiai körverseny negyedik, egyben az összetett szempontjából legfontosabb szakaszát. A Harrat Uwayrid kilátóhoz vezető út során egy szűk három kilométeres, kegyetlenül meredek emelkedőn kellett felmenni, amelynek végére egy négy fős csoport maradt elöl.
Lengyelország és a három balti állam, Lettország, Észtország és Litvánia azt kéri a nemzetközi sportszervezetektől, hogy az orosz és fehérorosz sportolók ne indulhassanak az olimpián és más sporteseményeken sem, amíg folytatódik az ukrajnai háború.
Lengyelország és a három balti állam, Lettország, Észtország és Litvánia azt kéri a nemzetközi sportszervezetektől, hogy az orosz és fehérorosz sportolók ne indulhassanak az olimpián és más sporteseményeken sem, amíg folytatódik az ukrajnai háború.
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Chastain manőverét betiltják majd, illetve alsóruházatott kell majd viselnie a versenyzőknek, de sokkal nagyobb különbségek is lesznek a NASCAR-ban az előző szezonhoz képest.
Nem telik el lassan úgy hét, hogy ne kerülne szóba Rafael Nadal visszavonulása. A 22-szeres Grand Slam-győztes spanyol az Australian Open első fordulójában megsérült és bár befejezte a meccset, de simán kiesett. Azóta kiderült, hogy 6-8 hetet kell kihagynia, valószínűleg már csak salakon látjuk legközelebb újra játszani. Most Toni Nadal beszélt Raf
Az OK Junior kategóriában elért FIA világbajnoki második helyezése után idén új kihívás vár Hideg Ádámra. A HUMDA Academy 15 éves versenyzője maradt a világ egyik legnagyobb gokart gyártója, a Sodikart gyári csapatában, de kategóriát váltott, így OK-ban már a felnőttek között bizonyíthat. Február 2-6-a között rendezik a négyfutamos WSK Super Master
Ott Tanak mindig is híres volt nagy jó észervételeiről, melyeket éppen aktuális autóival kapcsolatban tett. Most az M-Sport Rally1-es autóját segít minél jobbá tenni.