Kilenc hónapja döntőt játszottak, most a szezonját mentheti meg a Liverpool a Real Madrid elleni párharc során a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A párharc első mérkőzését kedd este 21:00-tól rendezik. Az angolok csapatában ott találjuk a csupán 18 éves Stefan Bajceticet, akit a spanyol futball egyik legnagyobb ígéreteként tartanak szám
Az Aston Martin a tartalékpilótát, Felipe Drugovichot kérte fel Lance Stroll helyettesítésére Bahreinben, amikor a héten megkezdődik a Forma-1 háromnapos előszezoni tesztje. A kanadai versenyző Spanyolországban elszenvedett „kisebb” kerékpáros balesete miatt maradt ki a heti programból. A csapat arra számít, hogy Stroll hamar felépül, de még nem er
A portugál Sporting CP 31-25-re nyert a Balatonfüred vendégeként a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének kilencedik fordulójában, kedden Veszprémben. A BKSE november végén 35-32-es vereséget szenvedett Lisszabonban, a keddi meccset pedig annak tudatában várta, hogy már biztosan nem juthat tovább a nyolcaddöntőbe.
Toto Wolff szerint versenyképes lesz ismét a Mercedes, ám azt nem tudja megmondani, hogy a szezon melyik szakaszától következik be az áttörés. Múlt héten prezentálták a csillagosok az idei versenygépüket, ami meglepetésre ismét fekete színben pompázott. A bemutató után ki is próbálták a versenyzők a konstrukciót, ami elmondásuk szerint jól viselked
Remekül kezdte a mérkőzést az angol Liverpool a Real Madrid ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Darwin Núnez sarokkal vette be Courtois kapuját Mohamed Szalah pazar passza után.
Alig negyedóra elteltével már kétgólos előnybe került a Liverpool, miután Thibaut Courtois egy teljesen veszélytelennek tűnő hazaadás után rosszul ért labdához, és Szalah könyörtelenül lecsapott az ajándéklabdára, ő is betalált a gólpassza után. Előtte Darwin Núnezt szolgálta ki egy pazar assziszttal, az uruguayi sarokkal talált a kapuba.
Eseménydús első félidőt hozott a Liverpool és a Real Madrid párharca a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A negyedik percben már egy pazar sarkazós gól után előnybe került Jürgen Klopp csapata, rá tíz percre pedig Courtois hatalmas bakijával lett 2-0. A 21. percben aztán Carlo Ancelotti együttese is megmutatta azt az erősség
Hihetetlen első félidőt hozott a Liverpool és a Real Madrid mérkőzése a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A második liverpooli gólnál Courtois potyázott hatalmasat, és a második madridi találat is hasonló jelenetek után született, ugyanis Joe Gomez röviden tette haza Alissonnak a labdát, aki felszabadítás helyett Vinícius
Remekül kezdte a második félidőt a Real Madrid a Liverpool otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Carlo Ancelotti csapata egy remek Modric-szabadrúgás után talált be, Militao őrizetlenül bólintott közelről a kapuba. A Királyi Gárda így hiába volt kétgólos hátrányban az első negyedóra után, a második játékrész elej
Kiütés az Anfielden. Akár ezt is írhatnánk, hiszen a Real Madrid negyed óra után kétgólos hátrányban volt, azonban a kezdeti sokk után sorozatban lőtt ötöt ellenfelének a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A Liverpool nagyon kinyílt 4-2-nél, szinte mindent egy lapra feltéve támadott Jürgen Klopp csapata, amit csúnyán megbü
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az olasz SSC Napoli magabiztos 2-0-s győzelmet aratott a német Eintracht Frankfurt otthonában, így jó helyzetben várhatja a nápolyi visszavágót.
Rajna Miklós, a magyar jégkorong-válogatott kapusa az angol Coventry Blaze csapatában tölti a szezon hátralévő részét, ezzel pedig az UTE játékosa folyamatos játéklehetőséget kap a tavaszi A csoportos világbajnokságig.
A Ferencváros 27-23-ra nyert a spanyol TM Benidorm otthonában a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének kilencedik fordulójában, kedden. Sikerével az FTC életben tartotta továbbjutási reményeit az utolsó kört megelőzően.
A Liverpool menedzsere Jürgen Klopp meglehetősen nyugodtan értékelt a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-vereség után és elmondta, a harmadik vendég gól után nem tudtak visszajönni a mérkőzésbe.