Si Jiahui az egész snookerkedvelő világot meglepte a legutóbbi világbajnokságon mutatott szereplésével, hiszen teljesen váratlanul egészen az elődöntőig menetelt a Crucible Színházban. Si szeretné, ha minden visszaállna a régi kerékvágásba, de tudja, hogy már semmi sem lesz úgy, mint a vb előtt volt.
Max Verstappen autózta a leggyorsabb időt a Forma-1-es Belga Nagydíj időmérőjén, de egy korábbi büntetése miatt öt hellyel hátrébbról indul, és így Leclerc-e a pole.
Nem az eső, nem az autó, a pályahatárok fogtak ki Daniel Ricciardo. Második időmérőjén nem juttatta tovább az Alpha Taurit a Q1-ben – bocsánatot kért a csapatától.
A magyar díjugrató csapat harmadik helyen zárt pénteken a Közép- és Kelet-Európát, valamint Közép-Ázsiát magában foglaló régió olimpiai kvalifikációs versenyén, így éppen lemaradt a kvótáról.
Az egy nappal korábban aratott 500-as győzelme után pénteken 1000 méter egyesben sem talált legyőzőre Kopasz Bálint a Szegeden zajló kajak-kenu országos bajnokságon.
Péni István Európa-bajnok sportlövő országos csúccsal, 468,5 körrel győzött a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában a II. Masped Shooting Cup nemzetközi verseny pénteki napján a Fehér úti Nemzeti Lőtéren.
Péni István új magyar csúccsal, 468.5 körrel győzött a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámban a II. Masped Shooting Cup nemzetközi sportlövőversenyen.
Mezőnyhajrára lehetett számítani a női Tour de France 6. szakaszán, de ahogy az előző napokon, úgy ma sem sablongyőzelem született. 90 kilométeres szökés után a Movistar dán versenyzője, Emma Norsgaard tartott ki legtovább, és szerezte meg a győzelmet Charlotte Kool és Lotte Kopecky előtt.
A Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szilágyi Áron és Szatmári András összeállítású férfi kardcsapat 45:42-re legyőzte Dél-Koreát a milánói világbajnokság döntőjében.
A világbajnoki címvédő Red Bull Racing történelmet írt a múlt hétvégén megrendezett Magyar Nagydíjon, ahol a csapat pilótája, Max Verstappen tovább folytatta szédületes sorozatát. A Forma–1 történetének legunalmasabb időszakában járunk?
Aranyérmet nyert a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapatunk. Nagy lépést tettek a párizsi olimpiai részvétel felé.
Mezőnyhajrára lehetett számítani a női Tour de France 6. szakaszán, de ahogy az előző napokon, úgy ma sem sablongyőzelem született. 90 kilométeres szökés után a Movistar dán versenyzője, Emma Norsgaard tartott ki legtovább, és szerezte meg a győzelmet Charlotte Kool és Lotte Kopecky előtt.
Az előző négy vb-n győztes dél-koreaiak elleni diadallal aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság pénteki napján.
Az előző négy vb-n győztes dél-koreaiak elleni diadallal aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság pénteki napján.
Az egy nappal korábban aratott 500-as győzelme után pénteken 1000 méter egyesben sem talált legyőzőre Kopasz Bálint a Szegeden zajló kajak-kenu országos bajnokságon.
Az előző négy vb-n győztes dél-koreaiak elleni diadallal aranyérmet nyert a magyar férfi kardcsapat a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokság pénteki napján.
Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője rajtolhat az élről a Forma-1-es Belga Nagydíjon, mivel a leggyorsabb időt elérő Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája öthelyes rajtbüntetést kapott.
A Max Verstappennel szembeni hátrány elképesztette Lewis Hamiltont, de összességében kellemes meglepetés számára a Mercedes erős spái formája. George Russell viszont nem sokra ment az „ólajtóval”
45-42-re legyőzte ellenfelét a döntőben és ezzel világbajnok lett a férfi kardválogatott a Milánóban rendezett vívó vb-n. A párharc utáni első értékelésben a csapat mind a négy tagja nagyon elégedetten értékelt kameráink előtt.
Határ Bernadett válogatott kosárlabdázó a Connecticut Sunhoz igazolt, így már három magyar játékos szerepel az észak-amerikai női profi kosárlabdaligában (WNBA).
A felejthető első félidőt követően Németh Krisztán remek góljával került előnybe az MTK a Paks ellen, ám Bognár György remekül nyúlt bele a meccsbe, és a csereként pályára lépő Böde góljával a vendégek az egyik pontot elvitték a Hidegkuti Nándor Stadionból.
VIDEÓ - A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat az előző négy vb-n győztes dél-koreaiak elleni diadallal aranyérmet nyert a vívó-világbajnokságon.
Mázlistának érzi magát Max Verstappen, hogy nem esett ki szégyenszemre a Q2-ben a Belga Nagydíj időmérő edzésén. A rádiós kirohanásának okáról is beszélt.
Hetedik világbajnoki döntőjére készül a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely szombaton a története első fináléja előtt álló görögök ellen ugrik medencébe a fukuokai vb utolsó mérkőzésén.
Mint megírtuk, a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szilágyi Áron és Szatmári András összeállítású férfi kardcsapat 45:42-re legyőzte Dél-Koreát a milánói világbajnokság döntőjében. Lássuk, hogyan értékelték a finálét a főszereplők!
Az atlétika tisztaságáért felelős testület (AIU) pénteken doppingvétség miatt ideiglenesen felfüggesztette a rúdugrás 2016-os, riói olimpiai bajnokát, a brazil Thiago Brazt.
Pénteken kezdődik az OTP Bank Liga 2023–2024-es idénye, az első fordulóban öt találkozót rendeznek, mert a legutóbbi első és második helyezett, két kupaszereplő, a Ferencváros és a Kecskemét mérkőzését szeptemberre halasztották.
Nézd vissza a milánói vívó világbajnokság díjátadóját, amelyen a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás alkotta kardcsapat átvette aranyérmét.
Elég mozgalmas mostanában Michael Andretti menetrendje: amikor nem az IndyCar csapatot igazgatja az Egyesült Államokból, akkor tárgyal az F1-es csapat indításáról vagy éppen a Formula E-csapatot kezeli, ugyanis Jake Dennis révén világbajnoki esélyessel érkeznek meg a szezonzáróra.
Felmentette a saját csapattársa útját álló Lewis Hamiltont az FIA. George Russell is szólt pár jó szót az érdekében. Kevin Magnussen már nem volt ilyen szerencsés.
Bár jól dolgoztak össze a sprintercsapatok, és nem engedték túl messzire a három fős szökevénycsoportot, mégis csak a második helyért sprintelhetett Charlotte Kool, Lotte Kopecky és Marianne Vos. A dán Emma Norsgaard az utolsó pillanatig kitartott, és 500 méterről indítva a sprintjét meg tudta nyerni a női Tour de France 6. szakaszát. A második Koo