Helmut Marko elmondta, az egyik korábbi versenyzőjüket nem szeretné Max Verstappen mellett látni. Ugyan 2022 végén visszavonult a német világbajnok, ám a visszatéréséről még nem tett le a sajtó. 299 versenyen indult, és négy bajnoki címet szerzett a 36 éves pilóta, aki tavaly döntött úgy, hogy inkább családjával töltene több időt. Sebastian Vettel
Dénes Adrián, a Fiorentina labdarúgócsapatának magyar tehetsége örül, hogy az olasz együttes azonos négyesbe került a magyar rekordbajnok Ferencvárossal a Konferencia-liga csoportkörében.
A kapus Hegyi Krisztián örül az U21-es magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezős sorsolásának, ugyanakkor az első két ellenfelet, a kazah és máltai csapatot nem becsüli le.
Szivós Márton, az EPS-Honvéd férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője szerint nagyon erős ellenfelek várnak együttesére, de bízik abban, hogy tanítványai meg tudják nyerni Hannoverben csoportjukat a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és bejutnak a csoportkörbe.
A szerb Novak Djokovics három szettben (6:1, 6:4, 6:4) legyőzte az amerikai Taylor Fritzet az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében, s bejutott az elődöntőbe.
Eyvind Brynildsen autójának karosszériáján problémát fedeztek fel szerda délután a tavalyi Akropolisz Rallyn, azonban a szentlőrinci Topp-Cars Rally Team segítségével sikerült rajthoz állnia a Toksport WRT norvég versenyzőjének.
A Határ Bernadettet foglalkoztató Connecticut Sun 90-76-ra nyert a Los Angeles Sparks ellen az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) alapszakaszának keddi játéknapján.
Nico Rosberg szerint nincs igaza Toto Wolffnak, aki elkeseredetten lekicsinyelte ellenfele sikereit. Monzában, zsinórban a 10. győzelmét aratta Max Verstappen, így megdöntötte Sebastian Vettel 2013-as rekordját. Erre az eredményre a Mercedes csapatfőnök úgy reagált, hogy csupán statisztikának jó, ami a Wikipédián jól mutat. 2016 világbajnok ezt a m
Továbbra is hatalmas csapadék zúdul Görögországra, ami miatt az Akropolisz Rally mezőnye szerdán sem tudja bejárni a szombati első és negyedik gyorsaságit.
Csak akkor nem marad veretlen a Red Bull az év hátralévő részében, ha elszúr valamit – jósolja Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnöke a "wikipediás" megjegyzését is kiegészítette.
Andrea Stella elmondta, nem fogják megfedni Lando Norrist, amiért a vártnál jobban kiakadt a csapatra a Holland Nagydíjon. A brit versenyző a második helyről rajtolhatott, majd a hirtelen jött eső átírta a jól kitalált stratégiákat. Aki korán bement intermediate gumikért, az jó lóra tett, míg a kint maradók sokat buktak a bátorságukon. A 23 éves
A Philadelphia Union támadója nem csapata legutóbbi bajnokiján sérült meg, a diagnózis szerint nyolc-tizenkét nap alatt rendbe jön a lábában kialakult csontödéma.
Öt versenygép, egy egyenes – és elszabadultak a lóerők. A Red Bull szakágak közötti gyorsulási versenyt rendezett. A Forma–1-es autójuk szempontjából kellemetlen meglepetéssel zárulót.
Lewis Hamilton nemrég megjegyezte, a Forma-1 rengeteg változtatást eszközölt az évek során azért, hogy lassítsa a Mercedest. 2014-ben köszöntött be a hibrid-éra a száguldó cirkuszban, aminek egyeduralkodója a csillagosok lettek. Dominanciájuk az első években volt igazán elsöprő, majd a közelükbe ért a Ferrari és a Red Bull, de 2021-ig nem talált le
Mihók Attila tősgyökeres Dunaújvárosiként építette fel a város női vízilabda csapatát, mostantól pedig a magyar válogatott élén, Cseh Sándorral közösen dolgoznak majd a sikerekért. A társkapitányok ismerik egymás munkásságát és kölcsönösen el is ismerik egymás eredményeit.
A rekordok, az azokra tett megjegyzések és az újabb győzelmek is csak tovább növelik a Red Bull motivációját Helmut Marko szerint, aki reagált Toto Wolff lekicsinylő nyilatkozatára, és a csapat alapítója előtt is tisztelgett.
Kemény csatákat is jó versenyzést láthattunk Monzában, melyeknél a megszokottnál kisebb szerep jutott a DRS-nek. A résztvevők kétlik, hogy ez új irányba terelheti az F1-et, sőt, felhívták a figyelmet egy egyre növekvő problémára.