Fernando Alonso nem érti mire gondolnak azok, akik szerint Max Verstappen köré építik az osztrák csapatot. Mikor 2012-ben bejelentette Lewis Hamilton, hogy a Mercedeshez igazol, sokan elhibázott döntésként hivatkoztak a csapatváltásra. Ám 2014-ben áttörő sikert ért el a csapat, és 2021-ig megállíthatatlannak bizonyult. Addig a holland versenyző 201
Sorozatban hatodik alkalommal nyerte meg a férfi vízilabda Magyar Kupát az FTC-Telekom, ez volt Nyéki Balázs első aranyérme, melyet vezetőedzőként nyert a csapattal. A szakember mesélt a torna tapasztalatairól és a hamarosan kezdődő szezonról is.
Nemcsak a versenyőzet, magát a Ferrarit is a határok feszegetésére sarkallta a monzai hazai közönség. A Red Bull szerint ez áll a meglepően jó formájuk hátterében, de ennek később még meglehet a böjtje.
Felipe Massa nagyon szívesen venné, ha mögé állna a Ferrari, és segítene megvalósítani a követeléseit. A brazil ex-versenyző ügyvédjei az elmúlt hónapban megindították támadásukat az F1 és az FIA ellen a 2008-as bajnoki címet illetően. Abban az évben a Scuderia egykori versenyzője és Lewis Hamilton küzdött az egyéni tabella első helyéért, ám egy po
Galambos Péter elődöntőbe jutott a könnyűsúlyú egypárevezősöknél, Pétervári-Molnár Bendegúz normálsúlyú egypárban, a Juhász Adrián, Simon Béla kormányos nélküli kettes, és a PR1 kategóriában versenyző, paraevezős Pető Zsolt viszont nem került be a legjobb 12-be a belgrádi evezős világbajnokságon.
Dragan Stojkovic, a szerb labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint igazi rangadó lesz csütörtökön a magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés.
Novemberben jelenik meg az EA Sports WRC, a WRC hivatalos szimulátor játéka, melyet már a Codemasters, a Colin McRae Rally és a DIRT sorozat készítője gyárt.
Kanada 100-89-re legyőzte a világbajnokság talán legnagyobb sztárját, Luka Doncicot is soraiban tudó Szlovéniát a férfi kosárlabda-világbajnokságon, így a szerb, az amerikai és a német válogatott után utolsóként ők jutottak be a legjobb négy közé.
Hasonlóan fejezte be a szezont a Roma és a Milan, a nyár viszont egyértelműen utóbbinak sikerült jobban, és nem csak a pénteken 2-1-re, idegenben megnyert rangadó miatt. A Milannál beigazolódni látszik, hogy az amerikai tulajdonos nem feltétlenül átok, Mourinhóra viszont Guttmann Béla átka leselkedik harmadik szezonjában. Elemzés.
A spanyol Jesús Herrada nyerte szökésből a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszát, amelyen az összetett élcsoportja nem változott, Valter Attila pedig csapatáért dolgozva a 77. helyen ért célba.
Marco Rossi öröme érthető, már kétszer annyi topligában szereplő labdarúgóra számíthat, mint mikor átvette a magyar válogatottat, de ez csak az elmúlt évekhez képest kimagasló, és azt jelzi, az utánpótlásképzés továbbra sem megfelelő.