A 42 esztendős Venus Williams másfél év után nyert újra mérkőzést, miután sikerrel vette a 259 ezer dollár (105 millió forint) összdíjazású aucklandi női keménypályás tenisztorna első fordulóját.
Kína kimaradt az elmúlt három szezonban a Forma-1-es versenynaptárból, a COVID-19 járvány és az azt követő utazási korlátozások miatt. A Kínai Nagydíj szerepelt a 2023-as ideiglenes F1-es versenynaptárban, de a pandémia miatt kikerült a programból, nem neveztek meg helyettesítő versenyt, és a szezon 23 fordulóra csökkent. Tavaly év végén azonban a
A WRC hivatalos oldala azt követően, hogy leírta az 50 éves világbajnokság legnagyobb sztorijait, szavazásra kérte olvasóit, hogy válasszák meg a legjobb sztorit.
Nem ért egyet Daniel Ricciardo azzal, hogy a Red Bulltól való távozása óta lejtmenetben volt a pályafutása. Továbbra is helyesnek tartja, hogy elhagyta régi-új csapatát.
Fernando Alonso a rekordot jelentő, huszadik Forma-1-es szezonját kezdi meg hamarosan, az Aston Martin színeiben. A spanyol két évvel ezelőtt, az Alpine csapatában tért vissza a királykategóriába, de egykori sikereinek helyszínéről idén továbbáll, és Sebastian Vettel helyén folytatja az Astonnál. Ahogy beköszöntött az új év, már annak első napján j
Gianni Infantino, a FIFA elnöke azt szeretné, ha a múlt héten 82 éves korában elhunyt brazil legenda tiszteletére minden nemzet Peléről nevezne el egy futballstadionját.
Második mérkőzését is elvesztette a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes Rafael Nadal, illetve az olimpiai és világbajnok Alexander Zverev az újonnan életre hívott, Ausztráliában zajló tenisz United Kupán.
Továbbra is négy magyar játékos szerepel az első 120 között a női teniszezők világranglistáján, a férfiaknál az élcsoport és a magyarok helyezése sem változott.
Nyck de Vries korábbi csapatfőnöke meg van győződve arról, hogy a holland rendelkezik a szükséges tulajdonságokkal ahhoz, hogy sikeres legyen a Forma-1-ben is. Alexander Albont kellett helyettesítenie tavaly a monzai versenyen. Az volt élete első – és eddig egyetlen – F1-es versenye, melyen kiváló teljesítményt nyújtott. Ennek eredményeként Nyck de
A Red Bull főtervezője, Adrian Newey szerint 2023-ban a Ferrarival és a Mercedesszel is komoly mértékben meggyűlhet majd a bajuk. A brit szakember szerint ugyanis az előbb említett 2 csapat képes lesz idén mindkét vb-címért harcolni. A Bikák 2013 óta először voltak képesek tavaly mindkét bajnokságot megnyerni. Max Verstappen már 4 futammal a vége e
A Forma-1-es közvetítésekben már megszokhattuk, hogy Carlos Sainz-t egyes helyszínekre az édesapja, idősebb Carlos is elkíséri, hogy élőben szurkolhasson a fiának. Azonban most fordult a kocka ezen téren az apa-fiú páros között. A Ferrari pilótáját ugyanis a Dakar Rally helyszínén, Szaúd-Arábiában kapták lencsevégre, ahol a kétszeres WRC bajnok éde
Lewis Hamilton a Forma-1-es mezőny egyik legismertebb és legnépszerűbb pilótája. A Mercedes hétszeres világbajnokáról azonban nagyon kevesen tudják, hogy fiatal korában a labdarúgással is komolyabban foglalatoskodott. Hamilton a Nagy-Britanniában található Stevenage-ben született és ott is járt iskolába. A 103-szoros futamgyőztes egy alkalommal Ash
Itt az ideje, hogy még több pénzt költs el a kedvenc LEGO versenyautóidra. Ezúttal nem fognak egy vagyonba kerülni, azonban ha úgy döntesz, hogy mindet megveszed, akkor lehet, hogy a végén mégis. És készülj, mert mind egyszerre támadnak! A Ferrari, a Porsche, a McLaren és a LEGO, valamint a Pagani Automobili új együttműködése hozza el