Toto Wolff ezúttal a The Times oldalán szólt be ellenfelének, Christian Hornernek. A két csapatvezető gyakran élcelődött egymással az évek során, de 2021-ben új szintekre emelkedett a párharcuk. A bajnoki címért folytatott küzdelem alatt elszabadultak az indulatok, és egy “külön show-t” szolgáltattak a rajongóknak. Mivel 2022-ben a Mercedes nem vol
A jövő hétvégén rendezik a 24 órás versenyt Daytonában, amelynek az 1976-os kiírása egy nagyon furcsa okból vált emlékezetessé és lényegében csak 20 órássá. A logisztikai hiba miatt a győztes páros autója majdnem tönkrement. Miután az 1974-es versenyt törölték az eredeti formájában a világpolitikai helyzet miatt, az üzemanyag ismét központi téma le
COVID alatt szeretett bele az endurance világába Romain Grosjean, aki első Daytonájára való készülés közben megnevezte a hosszútávú versenyzés legjobb részét is.
Az új GT4-es Mustang a Ford vezérigazgatójával a volán mögött szerepelt először versenyen, az IMSA harmadik számú sorozatában, egy Ken Blockra emlékező matricával.
Az Indy 500 kétszeres győztesét eleinte bántotta, hogy idén csak részmunkaidős állást kap, de most már pozitívabbak az érzései. Beszélt arról is, hogy soha nem hitte volna, hogy pont ehhez a csapathoz fog igazolni. Szato Takuma 2010 óta oszlopos tagja az IndyCar-nak, de idén csak az oválpályákon versenyezni. A Dale Coyne Racinghez nem tudott elegen
12 góllal verte a magyar válogatott a Zöld-foki Köztársaság csapatát, de az olimpiai kvalifikációs szereplés és a vb-negyeddöntő az esti svéd–portugál meccsen múlik.
2010 óta nem esett meg ilyen csúfság, hogy az IndyCar előszobájának számító bajnokság első helyezettje (jelen esetben Linus Lundqvist) ne kössön ki a fő szériában.
Michael Schuamcher első Forma-1-es autója, amelyet 1991-ben Spa-Francorchamps-ban vezetett, mindössze 18 hónappal az utolsó eladása után megint eladóvá vált. A Jordan 191 az a valódi alváz (hatos rajtszám), amelyet a hétszeres világbajnok azon a hétvégén használt, amikor bemutatkozott a királykategóriában. A hetedik helyre kvalifikálta magát, de a
Az Alpine 2023-nak egy teljes francia párossal vág neki, ugyanis Esteban Ocon mellé Pierre Gaslyt szerződtették. Az ő párosuk sokak szerint az egyik legpikánsabbnak ígérkezik a mezőnyben, már csak a korábbi nem túl felhőtlen viszonyuk miatt is. Romain Grosjean is vár érdekességeket honfitársaitól, akiknek rivalizálása a gokartos időkig nyúlik vissz
Lewis Hamilton ingatlanjait és járműparkját vette górcső alá az egyik népszerű F1-es sajtóorgánum. A brit versenyző 2007-ben csatlakozott a száguldó cirkuszba. Ez idő alatt hét világbajnoki címet szerzett, évekig ő volt a legjobban kereső Forma-1-es pilóta, sőt a marketingértéke is az egekben van. Így nem meglepő hogy az évek során rengeteg vagyont
Max Verstappen az évek során szépen gyarapította a vagyonát és luxusautóit. A kétszeres világbajnok a pletykák szerint már a legjobban kereső Forma-1-es pilótának számít, ám pénzével nemigen kérkedik. Ugyanakkor a kényelméhez szükséges járműveket nem tagadja meg magától. A Red Bull versenyzője az év legnagyobb részén úton van, ám mikor sikerül egy
A tavalyi év folyamán a Mercedes csapata mindössze egy győzelmet szerzett, azt George Russell révén. Ezek alapján nem egyértelmű, hogy idén ők lennének azok, akiket le kel győzni. Mindenesetre ha egy gyors autóval rukkolnak elő, akkor a Hamilton-Russell páros talán okozhat érdekességeket. Az idei év ugyanis azt mutatta, hogy a fiatalabbik brit képe
Míg Európában pihen a motorsport, addig a világ másik, nyári felén főszezonját éli a sport. Így van ez Óceániában is, ahol a regionális formula bajnokságban ismerős vezetéknévvel találkozhatunk. A Castrol Toyota Formula Regional Oceania Championship sorozat – korábbi nevén Toyota Racing Series – rendkívül népszerű az európai fiatalok számára, amíg
Nem mondhatni, hogy unalmas autóversenyzői karriert futna az amerikai Jennifer Jo Cobb: egyszer a rajt előtt rúgta ki a csapata, máskor berohant a pályára mutogatni az ellenfelének, egyszer pedig ő vádolta meg saját csapatának pilótáját azzal, hogy ellopott egy furgont. Az idén nyáron az 50. évét betöltő Cobb életútja nem csupán amiatt kalandos, ho
Lewis Hamilton csalódott a tavalyi szezon kapcsán, de reméli, hogy idén újra nyerhet. Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes az új érának, ám gyorsan szembesülniük kellett azzal, hogy 2022-ben nem bajnokesélyesek. Az autó sebessége mellett a delfinezéssel is meggyűlt a problémájuk, így visszacsúsztak a harmadik helyre. A Red Bull és a Ferrari harc
Nagyszerű versenyt hozott idén is a Monte-Carlo Rally, a Rally Világbajnokság szezonnyitó futama. Tekintsünk vissza, mi is történt csütörtöktől vasárnap délutánig!
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott az olimpiai selejtezőre, mivel vasárnap este negyeddöntőbe került a svéd-lengyel közös rendezésű világbajnokságon.