Debütált a Haas csapat új, főszponzorral kibővített neve, valamint módosított logója is. Így vágnak neki a 2023-as szezonnak. Miután a Haas 2022 elején az orosz-ukrán háború okán megvált orosz versenyzőjétől, Nikita Mazepintől, és vele együtt a főszponzor Uralkalitól, új bevételforrás után kellett nézniük. 2023-ra sikerült új névadó szponzort talál
Az IndyCar győztese arról beszélt, hogy a bajnoki cím után eufória helyett bánatot érzett. Az életkorával magyarázza a szokatlan kijelentést. Először 2014-ben ért a csúcsra Will Power az IndyCar-ban, miután többször egymás után elbukott a siker kapujában, majd 2022-ben újra bajnok lett. „Emlékeztetni kell, hogy megnyertem
Lapértesülések szerint Gulácsi Péter azért nem tudott elutazni az RB Leipzig edzőtáborába, mert egy bakteriológiai fertőzés miatt újabb kisebb műtétet hajtanak végre rajta.
Az Arrows egyik ikonikus három üléses versenyautója újra akcióba lendül majd az Adelaide-i Motorsport Fesztiválon. Az Arrows AX3 egy bemutatón fog majd részt venni, amit a Forma-1 szurkolók által jól ismert Victoria Parkban fognak megrendezni. A helyi drukkereknek pedig egy hamarosan induló nyereményjátéknak köszönhetően lehetőségük nyílik majd élm
Max Verstappen, George Russell és társai csodálatos betekintést nyújtottak az F1 világába azzal, hogy megszavazták maguk közül az Év versenyzőjét, de ebben Lewis Hamilton nem vett részt. A Forma-1-es pilóták és csapatfőnökeik külön-külön adták le szavazataikat, hogy megmutassák, mit gondolnak valójában társaik és riválisaik teljesítményéről. Nem is
A Race of Champions a motorsportok egyik legnépszerűbb éves, közös eseménye, amelyen minden évben jelen vannak a különböző szakágakat képviselő versenyzők, köztük F1-es versenyzők is. Idén, tavalyhoz hasonlóan, a Race of Champions az észak-svédországi Pite Havsbadban kerül megrendezésre, ahol a versenyzők havon és jégen mérik össze tudásukat, külön
Január 1-je óta a Császár–Komjádi Uszodában készül a magyar férfi vízilabda-válogatott. Az Európa-bajnok horvátok végül nem jöttek el, mert több játékosuk is megbetegedett, így a nemzeti csapat három budapesti élklubbal – a Ferencváros, az OSC és a Vasas – gyakorol ezekben a napokban a megszokottnál zordabb körülmények között. Varga Zsoltot, a válo
Főhet a fejük a holland motorsport szerelmeseienk, ugyanis még az ősszel robbant ki egy pénzmosási botrány az ország legnagyobb sporttámogató vállalatánál, a Jumbo üzletláncnál. A dolgok azóta se csillapodtak, a folyamatban lévő nyomozós következtében szinte az összes motorsportos szponzorációját felfüggeszti a cég. A vállalat belső vizsgálatot vég
A Forma-1 címvédő világbajnokaként Nigel Mansell 1993-ban hódította meg Amerikát. Ezen a napon volt 30 éve, hogy először vezette új csapatában az IndyCar (akkori nevén a CART) autóját, és rögtön mindenkit lenyűgözött. Bár számos példa akad rá, hogy valaki mindkét elit sorozatban villant, nem mindenkinek sikerült mindkettőben fényes karriert befutni
Fernando Alonso céges autót kapott az Aston Martintól, miután január 1-jén csatlakozott az istállóhoz. A spanyol egy több mint 110 millió forintos DBX 707-et vett át, az autógyár luxus SUV-ját, amelyet egy négyliteres, duplaturbós Mercedes V8-as motor hajt, 700 lóerős, és 315 km/órás végsebességgel büszkélkedhet. A közösségi médiában annyit írt ról
Günther Steiner elárulta, hogy a Haas 2022-ben nagyon közel volt a költségplafonhoz, de úgy gondolja, hogy idén már velük együtt mindenki el fogja érni a limitet. Az amerikai csapat a tavalyi évben két csapatot is megelőzött a 2021-es mélypontot követően. Ráadásul egy történelmi pillanat is megadatott neki, ami Kevin Magnussen brazíliai pole-ja vol
A Kínai Nagydíj promótere mindent megtesz azért, hogy a futam visszakerüljön az F1-es versenynaptárba, miután az országban enyhítettek a COVID-intézkedéseken.
Hétfőn leállt a szíve egy NFL-játékosnak a pályán, és a kiemelt műsorsávban milliók szeme láttára történt eset után több sportkedvelőnek a NASCAR-legenda halála jutott eszébe a kísérteties párhuzamok miatt. A Buffalo Bills védője, Damar Hamlin egy támadójátékos szerelése után még felállt, de néhány másodperccel később összeesett, jelenleg is életve
Fernando Alonso idén kezdi meg karrierje várhatóan többéves Aston Martinos fejezetét, ráadásul ez már a 20. F1-es szezonja lesz, ami rekordot jelent. A 41 esztendős spanyol Sebastian Vettelt váltja, és habár még mindig nagyon élesnek és motiváltnak tűnik, ő is tudja, hogy nem lehet itt örökké. A GPFans arról kérdezte, mikor jöhet el az immáron
Az FIA elnöke megnyitná az F1-be vezető utat az új csapatok előtt, ami a mezőny jelentős bővülését is hozhatja, ha többen is megfelelnek a szigorú feltételeknek.
Bár a Red Bull nem hagyhatja figyelmen kívül a szélcsatorna-korlátozás hatását, Helmut Marko, a csapat tanácsadója továbbra is bizakodó a 2023-as esélyeiket illetően. A 2021-es költségkorlátozás kisebb mértékű megszegése miatt a Red Bull nem csak 7 millió dolláros pénzbüntetést kapott, de az engedélyezett szélcsatorna-idejüket további 10%-kal csökk
Az FC Barcelona – Robert Lewandowski nélkül – csak 120 perces csatában, nagyon nehezen, 4-3-s győzelemmel jutott túl a CF Intercityn a spanyolk Király-kupában.
Lewis Hamilton nagy tehetségnek tartja Mick Schumachert, és megemlékezett Michael Schumacher örökségéről a Mercedesnél. Mick Schumachert a Haas kidobta, és elvesztette helyét a 2023-as F1-es mezőnyben, de a Mercedesnél tartalékpilótaként szerepet vállalt. Legendás édesapja, Michael a Mercedesnél kezdte és fejezte be pályafutását, ezzel előkészítve
Az FIA tereprally bizottsága engedélyezte a megújuló energiát használó versenyzőknek, hogy növeljék teljesítményüket, amivel Nasser Al Attiyah szerint az FIA megöli a Dakart.
A Serie A, az olasz labdarúgó-élvonal első 2023-as fordulójában az Internazionale Edin Dzeko góljával 1-0-ra legyőzte az eddig veretlen, fölényesen vezető Napolit. Mindhárom nagy olasz sportnapilap úgy véli, hogy ismét nyílt lett a bajnoki cím kérdése.
Max Verstappen elismerte, hogy a jövőben másképp állna hozzá a gyerekneveléshez, mint saját édesapja – Jos Verstappen -, amikor lesz neki majd sajátja. Jos nagy szerepet játszott abban, hogy Verstappen a gokartozásból eljutott a Forma-1-ig. Kíméletlen stílusát sokan kritizálták, ebből Verstappen elárult most néhány történetet a gyerekkorából. A leg