2024. június 16. vasárnap

jún. 16
10:09
Hülkenberg Monaco után majdnem Montrealban is óriási balesetbe keveredett (Racing)
Nem sokon múlott, hogy Nico Hülkenberg zsinórban a második F1-es hétvégéjén is megtörje a Haast. A német versenyzőnek a futam végén egy óriási mentést kellett végrehajtania, hogy ne ütközzön össze a pályára szerencsétlenül megpördülő Cunoda Júkival. A 70 körös versenytáv utolsó szakaszában a japán pilóta a nyolcas kanyarban csúszott ki a fűre, majd
jún. 16
10:21
Így értékelte Luciano Spalletti az albánok elleni meccset (HírTV)
Nem volt teljesen elégedett csapata játékával Luciano Spalletti, a címvédő olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint együttesének sokkal határozottabban kell majd futballoznia csütörtökön, a spanyol csapat ellen, mint tette azt szombaton este Albániával szemben a németországi Európa-bajnokság B csoportjának első fordulójában.
jún. 16
10:27
Csomós Mixiék a Mecsek Rallyn aratott győzelemmel az ORB élére álltak (Racing)
Alaposan átalakult az ORB pontversenyének állása a másfélszeres szorzójú Mecsek Rallyn, Csomós Mixiék a bajnokság élére léptek Turán Frigyest megelőzve, míg Klausz Kristóf a harmadik helyre állt.
jún. 16
10:45
Jönnek a hollandok, az angolok és a legjobb kajakosok - sport a tévében (Infostart)
Három mérkőzéssel folytatódik a foci-Eb vasárnap. Emiatt a kajak-kenus program két csatorna felé oszlik.
jún. 16
10:45
Megszakadt a spanyol futballválogatott 16 éve tartó sorozata: a horvátok ellen náluk volt kevesebbet a labda (Telex)
Utoljára a 2008-as Eb-döntőben fordult elő, hogy nem ők nyerték a labdabirtoklást.
jún. 16
11:39
Szoboszlai Dominik sok pénzt hozott a magyaroknak (Infostart)
Sokat lehetett nyerni Szoboszlai Dominikkal.
jún. 16
12:21
Kopasz Bálint ezüstérmes, a Gazsó-Csipes női páros bronzérmes a szegedi kajak-kenu Eb-n (Telex)
Az olimpiai bajnok Kopasz címvédőként érkezett a versenyre, az utolsó métereken előzték meg.
jún. 16
12:27
Kopasz Bálint ezüst-, a női kajak páros bronzérmes az Eb-n (Demokrata)
A zárónapi program első felében öt olimpiai szám döntőjét rendezték meg.
jún. 16
12:27
Baksai pécsi győzelmével még szorosabb lett az ORB2-es bajnokság (Racing)
Baksai László nyerte meg a Mecsek Rally ORB2-es értékelését Rónavölgyi Endre előtt, így az eddig is szoros bajnoki pontverseny még szorosabb lett.
jún. 16
12:29
Verstappen így változtatna a 2026-os autókon (Racing)
Max Verstappen elárulta, hogy miket alakítana át a 2026-ban érkező vadonúj versenyautókon. A holland pilóta szerint a könnyű, agilis autók eléréshez 30 kilogrammos súlycsökkentés helyett legalább 100-150-re lenne szükség. Az FIA még a Monacói Nagydíj előtt mutatta be a nagyközönségnek a 2026-os autók prototípusát, illetve az arra vonatkozó szabályo
jún. 16
12:33
Hiába hergeltek a svájci lapok, a magyar drukkerek jelesre vizsgáztak (HírTV)
A Magyarország-Svájc európa-bajnoki mérkőzés előtt a svájci Blick nevű bulvárlap egyebek között egy vérlázító cikkel hangolt: neonáci csoportnak nevezte az Eb-re szervezett formában érkezett magyar drukkereket.
jún. 16
12:33
Még csak 31 éves, de már a világ legerősebb futballbajnokságban lesz vezetőedző (Telex)
Fabian Hürzeler csak pár éve kezdett el edzősködni, feljuttatta a St. Paulit a német első osztályba, most pedig a Brighton csapott le rá.
jún. 16
12:39
Nem sokáig nézelődött új edző ügyében a BL-döntős (Infostart)
Korábbi játékosát, Nuri Sahint nevezte ki vezetőedzőnek a német labdarúgó-élvonalban szereplő, a Bajnokok Ligájában döntőig jutott Borussia Dortmund.
jún. 16
13:21
Az arany ezúttal elmaradt (Infostart)
Kopasz Bálint címvédőként ezüstérmes lett vasárnap K-1 1000 méteren a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon, a Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara kajak kettes pedig bronzérmesként zárt 500 méteren.
jún. 16
13:27
Zavarba ejtő dolog derült ki a svájci focistáról – van ország, ahol a nevét sem ejtik ki (SzMo)
Olyan dolgot jelent a neve, amit nem mindenhol mondanak ki szívesen. Az internet persze azonnal ráharapott a sztorira.
jún. 16
13:27
Nem sokkal a Magyar Nagydíj után végleg befuccsolhat az F1-es futamgyőztes karrierje (Racing)
Úgy néz ki, hogy Daniel Ricciardót már a szezon közben lapátra teheti a Red Bull, aki nem akarja elveszíteni fiatal pilótáját.
jún. 16
13:27
Gulácsi Péter: Ez egy idegenbeli meccs lesz a németeknek (Telex)
A magyar válogatott kapusa azt mondta a Bildnek, a magyar drukkerek nagyon kreatívak, amikor a jegyek beszerzéséről van szó.
jún. 16
13:45
Kajak-kenu Eb - Kopasz Bálint ezüst-, a női kajak páros bronzérmes (HírTV)
Kopasz Bálint címvédőként ezüstérmes lett vasárnap K-1 1000 méteren a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon, a Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara kajak kettes pedig bronzérmesként zárt 500 méteren.
jún. 16
13:45
Baltával fenyegetőző férfit lőttek meg a rendőrök a hamburgi szurkolói zóna közlében (Telex)
A városban rendezik a lengyel-holland Eb-meccset.
jún. 16
14:15
Leclerc rossz hírekkel szolgált a Ferrari-szurkolóknak (Racing)
Charles Leclerc legutóbbi nyilatkozata után a Ferrari szurkolói aligha fogják várni a soron következő Spanyol Nagydíjat. A monacói pilóta szerint a Red Bull pár nehezebb versenyt követően már képes lesz a jó formáját hozni Barcelonában. A Milton Keynes-i istálló leginkább annak köszönheti a sikerességét a jelenlegi szabályrendszerben, hogy az autój
jún. 16
14:15
Szoboszlai bringával gurult be a magyar edzésre, ahol szóba került a Svájc elleni vereség is (Telex)
A svájciak elleni meccset sérülés miatt kihagyó Loic Nego már labdás gyakorlatokat végzett vásárnap.
jún. 16
14:27
Ádám Martin személyében máris megvan az Európa-bajnokság egyik szupersztárja (HírTV)
A magyar válogatott szombaton 3-1-es vereséggel kezdte a labdarúgó Európa-bajnokságotm Ádám Martin pedig csereként lépett pályára, s ugyan gólt nem szerzett, mégis elérte, hogy a fél világ róla beszél most - írja az Origo.
jún. 16
14:27
Kovács Dominik Mecsek Rallyn aratott győzelmével az ORB3-as bajnokság élére állt (Racing)
Kovács Dominik nyerte a Mecsek Rally ORB3-as versenyét, sikerével pedig a bajnokság élére is állt Bíró Gergőt és Kosztolányi Lászlót megelőzve.
jún. 16
15:09
Lengyelország–Hollandia 1-2 (Telex)
.
jún. 16
15:15
EURO-2024 - Szurkolókkal teli városrészben dördült el lövés (HírTV)
A helyi rendőrség vasárnap rálőtt egy férfira, aki baltával és kézigránáttal fenyegette őket néhány órával a Lengyelország-Hollandia labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzést megelőzően Hamburgban.
jún. 16
15:15
Ádám Martin: Ilyen a fizimiskám, jókat szoktam röhögni a mémeken (Telex)
Rossi és Szoboszlai is eligazította a csapatot, pozitívan várják a folytatást.
jún. 16
15:17
Négy dolog, ami miatt a Rossi-csapat kikapott Svájctól (Telex)
Szinte mindenki kiélezett párharcot várt Svájc ellen, a vége viszont elég sima 3-1-es magyar vereség lett. Hogy miért lett ebből egy kifejezetten domináns első svájci félidő, miképp igyekezett a magyar válogatott visszajönni a meccsbe, és, hogy min múlott a 3-1-es megérdemelt vereség, azt négy pontban elemezzük.
jún. 16
15:33
Három évvel a szívmegállása után visszatér az Eb-re Christian Eriksen (Telex)
A dán válogatott karmestere azt mondta, nem felejtette el a történteket, de nem rágódik a múlton.
jún. 16
15:39
Ádám Martin: Ha gólt rúgok, az nem a mémek miatt lesz (Demokrata)
A 29 éves csatár szerint a hangulat nem volt és nem is lesz probléma a magyar válogatottnál annak ellenére, hogy szombaton a svájciak elleni nyitányon vereséget szenvedtek.
jún. 16
15:45
Ön szerint talpra áll a magyar válogatott a németek ellen? (Blikk)
Három évvel ezelőtt is hasonlóan, vereséggel kezdett a magyar válogatott a labdarúgó-Európa-bajnokságon, de akkor a csapat talpra állt.
jún. 16
15:47
Négyszáz forintot tett fel, de kétmilliót nyert fogadásával a kecskeméti focidrukker (Blikk)
Hiába a magyar válogatott veresége, a sportfogadóknak így sem kell szomorkodniuk, hiszen már az Európa-bajnokság első napján jelentős nyereményeket zsebelhettek be. A legnépszerűbb mérkőzés a Svájc elleni volt, ahol Embolo gólja és Szoboszlai Dominik teljesítménye kiemelkedő fogadási eredményeket hozott.
jún. 16
16:15
A mémesedett Ádám Martin szerint ilyen az alkata, ez van (444.hu)
Jókat röhög rajta.
jún. 16
16:21
Óriási izgalmak után Ferrari-győzelem a Le Mans-i 24 óráson (Racing)
2023 után idén is a Ferrari nyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. Az olasz istálló az előző évben az 51-es autóval tudott nyerni a legendás versenyen, idén azonban az 50-es különítmény lett az első helyen rangsorolva. Már az előrejezések alapján látszódott, hogy az idei Le Mans-i 24 órs verseny rendkívüli izgalmakat hpzhat, de a
jún. 16
16:21
Új edzőpályát kaptak a göröngyös gyepre panaszkodó svájciak az Eb-n (Telex)
A svájci válogatott edzőközpontjában teljesen kicserélik a gyepszőnyeget.
jún. 16
16:39
"Jókat szoktam röhögni ezeken" - Ádám Martin reagált a róla szóló mémre (SzMo)
A focista szerint van egy alapadottsága, amin változtatni nem tud, ilyen a genetika. Ha csereként beállva gólt rúg, az nem azért lesz, mert ezeket a mémeket nézegette.
jún. 16
16:45
Ádám Martin: Ha Németországnak győztes gólt rúgok, akkor az nem a mémek miatt lesz (HírTV)
Ádám Martin szerint a hangulat nem volt és nem is lesz probléma a magyar labdarúgó-válogatottnál annak ellenére, hogy szombaton a svájciak elleni nyitányon 3-1-es vereséget szenvedett.
jún. 16
17:09
Ennél elégedettebb nem is lehetne Martinek János (HírTV)
Várakozáson felül szerepeltek a magyar öttusázók a kínai Csengcsouban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon - Martinek János szövetségi kapitány értékelése szerint.
jún. 16
17:09
A hollandok hátrányból fordítottak a lengyelek ellen az Eb vasárnapi meccsén (SzMo)
Izgalmas meccs volt Hamburgban vasárnap délután. A lengyelek megszerezték a vezetést, de aztán a hollandok 2:1-re megfordították a mérkőzést.
jún. 16
17:09
Szupercsere: Weghorst beállt, két perc múlva az első labdaérintéséből megnyerte a hollandoknak a meccset (Telex)
Lengyelország hiába vezetett, Hollandia fordítani tudott 2-1-re, továbbra sincs döntetlen az Eb-n.
jún. 16
17:15
Ez a lengyel válogatott most nem volt színtelen-szagtalan, mégis a hollandok nyertek (444.hu)
Weghorstnak 2 perc kellett a gólhoz, Aké két gólpasszt adott.
jún. 16
17:15
Derűs olimpiára készülnek (Demokrata)
Vályi Vandával beszéltünk a keretszűkítéssel járó feszültségről, a stabilitás fontosságáról és a megingathatatlan vízilabdacsapatról.
jún. 16
17:33
A hollandok hátrányból fordítva legyőzték a lengyeleket (Demokrata)
A holland válogatott hátrányból fordítva legyőzte a lengyel csapatot a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
jún. 16
17:39
Őrületes meccset játszottak a hollandok a lengyelekkel (Infostart)
A holland válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a lengyel csapatot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának vasárnapi nyitómérkőzésén.
jún. 16
17:39
Nem bírta kihúzni Lengyelország - a hollandok hátrányból fordítva győztek (HírTV)
A holland válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a lengyel csapatot a németországi labdarúgó Európa-bajnokság D csoportjának vasárnapi nyitómérkőzésén.
jún. 16
17:51
200 rohamrendőrt vetettek be, amikor szerb szurkolókra támadtak Gelsenkirchenben (Telex)
A Guardian szerint angol és szerb, a Sky szerint albán és szerb szurkolók csaptak össze az Eb alatt.
jún. 16
17:53
Több arany, ezüst és bronzérmet is szereztek a magyar kajak-kenusok az Eb-n (Telex)
A házigazda magyarok az éremtáblázaton is az elsők.
jún. 16
18:09
Szlovénia–Dánia 1-1 (Telex)
.
jún. 16
18:11
Egy ösvényen balesetet szenvedett, és meghalt egy futó egy franciaországi ultramaratonon (Telex)
A zord időjárás miatt veszélyessé váltak az utak a francia Alpokban megrendezett versenyen, négy ember sérült meg.
jún. 16
18:15
Taróczy Balázs: Marozsán és Fucsovics is képes lehet nagy bravúrra az olimpián (Infostart)
Nőtt az olimpiai tenisztorna presztízse az által, hogy a Roland Garros lesz a helyszín Párizsban – mondta az InfoRádióban a kétszeres Grand Slam-tornagyőztes, aki szerint a két legjobb magyar férfijátékos felszabadultan játszhat majd az ötkarikás játékokon, és akár a világsztárok dolgát is megnehezítheti.
jún. 16
18:15
Négy magyar érem, köztük két arany (Demokrata)
A magyar versenyzők négy érmet nyertek a vasárnapi 5000 méteres versenyekben a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

Keresés